Nyír, 1867 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1867-12-01 / 9. szám
Xehány szó a dolgozó házról. B—y. Lapunk 4-ik számában, — a cselédrendszer javítás felőli czikiinkben — megemlítettük a dolgozóház szükségét, Ezen intézeteket, — mint halljuk — am. kir. kormány országszerte felállittatni akarja: de nem a kincstár, hanem minden egyes megye, kerület, vagy város, saját költségén. De itt nem a dolgozóházak építkezéséről akarunk szóllani, hanem csupán azoknak czélszerii- és korszerűségét szándékunk olvasóinkkal megismertetni. A megnevezés „dolgozóház“ már magában foglalja annak czélját. Nagyon téves tehát azok véleménye, kik azt hiszik, hogy a dolgozóház közönséges fegyintézet vagy börtön; mert a dolgozóházba sem tolvajok, sem más fenyitő eljárás alá tartozó egyének nem záratnak; hanem oly egyének küldöttnek abba, kik a társadalomnak heréig kik nem lopnak, hanem rest henye életet élnek és koldulásból vagy más a társadalommal össze nem férő életmódból üzletet csinálnak. A dolgozóházba négyféle egyének tartoznak, u. m. dolgot kerülő csavargók, munkaképes de rest koldusok, rest, szófogadatlan és parázna cselédek és valósággal szegény, de némi testi hibájuk miatt nem minden dologra alkalmas egyének. Ez utóbbiaknak a dolgozóház csak tápintézet. A csavargók és dolgot kerülő koldusok elfogatására az intézetnek szolgái vannak, kiknek egyébb kötelességük nincsen, mint az utczákat bejárni s ilyen egyéneket felkeresni, vagy a rendőri hivatal szolgái teljesitik azt- és ennek szigorú teljesítése mellett rövid időn, nem lesz látható dolgot kerülő egyén. Az említett egyének az intézetben elT Á R C Z A. Uj hazát keresők. Novella Brúnóid F.-től. Németből fordította S ...............Ilka. „ Ha tűzhelyednél jól van dolgod, S családod mindig ép és boldog: Maradjál honn, másutt sem jobb.“ Aratás ideje van. Kévékkel terhelt szekerek lassan a falu felé mozognak. Az utolsó napsugarak is letűntek; legények és leányok mezei virágokkal feldíszítve haladnák az utolsó szekér után, kikhez másfelől is, még sokan csatlakoztak. Mennél közelebb értek a faluhoz annál nagyobb lett a csoport. Hangos tréfák és vig dalok közt haladt a hazatérő munkás sereg. A tréfába és vig danába Károly — Kormos uram egész telkes gazdának fia — és Mari — Puskás István leánya — részt nem vettek Lesütött fővel. egymást nem látva haladtak a sokaság közt, némán s gondolatokba merülve elmaradtak, inig végre egymást észrevették. Károly hévvel ragadta meg Mari kezét s lesütött arczára merően függesztve szemeit igy szélt hozzá: „Mari! igaz, hogy atyád mindenét eladja és kiván- doiol ?“ A leány lesütött szemeiből könyek hullottak s alig hallhatóan súgta : „igaz! anyám ugyan ellene van — de számunkra itt már nem fog lenn viritni — jövő évben már ott túl leszünk, ha ugyan útban a nagy víz el nem nyel“. Mindketten hallgattak; végre Károly megszólal: „és te is mégy?“ A leányka megállt, félénken fordult a szólóhoz és sóhajtva felkiált: „Hát kérdik tőlem ? sőt lia azon gazdaság tied lenne, mely nincs — és a fehér kabátot (katonai egyenruha), melyet legközelebb felölteued kell, már le is vetetted volna, még akkor is parancsolna atyám, vele menni.“ „És miért? Mit akar?“ „Miért? mert véleménye szerint itt nem jó lakni — és a hol rósz, ott gyermekét nem hagyja.“ „De édes Marim.“ szólt közbe a legény szomorúan, átkarolva a leányt, mi rósz vau itt? nem négy' lova vau atyádnak, jobbak mint a mieink ? Mit akar ott túl ?“ _ „Nem tudom,“ kiált fel szenvedélyesen a leány s tovább haladt. „Forgács Laczi, a haszontalan, egyedüli oka az egésznek; forgácsának itt már nincs kelete, és azt hiszi, hogy mindenkitől koldul és kap egy kis utra- valót; hogy velünk jöhessen.“ különítve vannak t. i. a férfiak külön és a nők külön osztályban, mindegyik tehetségéhez képest mnnkát kap, melyet bizonyos idő alatt elkészíteni tartozik, ellen esetben meg- büntettetik. A munkára nézve czélszerü ha a dolgozó házban egy vagy több nemii gyárak fel- állittatnak, p. o. guba, vászon, 'vagy más eféle gyár; sőt igen szükséges, hogy a dolgozó háznak nagy kertje is legyen, melyben az intézetben fogva tartott egyének saját élelmezésükre szükséges terményeket maguk tenyésztik. Azonkívül a közönségre igen hasznos befolyással lesz a dolgozó ház; mert oly munkákat, melyek a háznál sok időt elrabolnak és kevés hasznot nyújtanak, a dolgozó házban készittetbeti, p. o. tollfosztás, fonás, szövés s több eféle, magától értetődik, hogy a munkadij oly csekély, hogy kiki szívesen vigyen be munkát. Télnek idején a férfiak bizonyos megbatározott díjért kiadottnak, intézeti szolga felügyelet mellett, favágásra vagy más effélére, tavaszszal és nyárban mindkét nembeliek kapáltatásra, gyűjtésre, aratásra és több ilyenekre. Egy szóval, a dolgozó házból mindenféle munkához való olcsó munkásokat nyerhet a közönség. Az ezen munkákért a közönség által befizetett dijak egy része az intézet, a másik része pedig az illető egyén javára fordittatnék, azt azonban csak akkor kapja kezébe, ha az intézetet elhagyja, ne hogy kényszerítve legyen, netaláni dolog hiánya miatt csavarogni és lopni, vagy koldulni. Ezen intézetnek azonban nem csak azon jó oldala van, hogy a közönséget csavargóktól és szemtelen koldulóktól megszabadítja; hanem egyszersmind javító intézet is, mely„A gazember!“ monda Károly. „Mari! ez sehogy sem jó! bej csak nekem ne kellene az ezredhez mennem, még apád ellenére is enyim lennél, ha csak te akarnád.“ „Ha én akarnám ?“ kórdé sértett hangon a leány. De mit ér ez a tűnődés és sirás; elég idő lesz még arra, ha hajóra kell szállni; és ki tudja, mi jöhet még közbe. Gyakran gondolom magamban, hogy még valaminek kell közbe jönni és én itthon maradok; hát ha még meg is halok!“ „Mari!“ „És mi volna? jobb itt halva, mint amott a vadak között elevenen: itt legalább tudnék egyet, ki engem siratna — és sir- halmomra egy rozmarint ültetne.“ Károly némán megszoritá a leány kezét. A szomorú pár elérte a falut, a többiek már rég otthon voltak. Az első ház a falu végén Puskás Istváné volt; a szoba nyitott ablakaiból több bang hallatszott. , Károly némán megszoritá a leány kezét és tovább ment. Mari a házba sietett, hogy anyjával a hátul.só szobában szomor- kodjék. Az első szobában ült Puskás István, Forgács Laczi és az öreg Kardos Miklós, ki fiánál — a falu leggazdagabb gazdájánál — öreg napjait imádkozással leélte. A társalgás igen élénken folyt, a kivándorlás felöl. Forgács Laczi több megsárgult újság lapot húzott ki zsebéből — és taglalgatta a kivándorlás felőli híreket. „Halljátok hat: mi áll itt!“ igy kezdé Laczi : „Plantain folyó mellett, jul. 18 . . Kedves európai barátim és rokonim! Itt vagyunk — még pedig szerencsések. Zsandár nem háborgat, fhianz nem koboz, gabuáinkat vad (diátok nem pocsékolják. Jer- tek! Itt urak vagyunk, vadat lőhetünk, menynyit kedvünk tart; lát házaink felépítéséhez annyit és ott vágunk, hol jónak látjuk.“ ,.Látjátok! kiegészité az olvasó, itt Írva van fekete fehéren, jobbat mint ott, már nem is kívánhatunk. Kinek pár száz forintja van, ott szerencsés leimt!“ Az ajtó megnyílt és a falu tanítója lép be, az utolsó .szavakat megértve, mindenkinek kezet nyújtva, igy ^ szólt: „Itt — mint — forgács csináló. Ti kivándorlásról beszéltek , látom a lapokról, ismerem azokat. Én a kivándorlásnak ellene nem vágyóin Ki nem akar s nem maradhat, vándoroljon. „Azt akarom“, monda a házigazda makacsul a tanító elé lépve, „tanító uram is okosabban tenné, ha velünk jönne; mert az országban senki sem elégedetlenebb, mint a tanítók.“ Puskás ezen élezésnek és okosnak vélt mondatára jót nevetett. „Igazsága van komámnak,“ monda a ben a szigorú rendszabályok által az említett egyének józau, becsületes és szorgalmas életmódra szoktatva lesznek, és kevés egyén fog az intézetből kilépni, kinek vágya volna, abba vissza kerülni. Nyugodt lélekkel szolgálatba fogadhatjuk a dolgozó házból került egyéneket cselédeknek, mert ott bizonyára rendre, tisztaságra és szorgalomra volt szorítva; azt pedig tudjuk, hogy a szokás olyasmi, mitől az ember könnyen meg nem válik. De nem csak hogy megfogadhatjuk a dologházból kikerült egyéneket, hanem erkölcsi kötelesség azoknak munkát adni, hogy vissza ne essenek régi liibájokba; s igy két czélt érünk el a dolgozó házzal, először megszabadulunk a csavargók és szemtelen koldusoktól;; másodszor az erkölcsiséget, józanságot és szorgalmat kerülő egyéneket visszaadjuk az emberi társadalomnak. Ennélfogva ne tekintsük a dolgozó házat közönséges fegyintézetnek, hanem inkább javító intézetnek. Sokat lehetne még Írni a dolgozó házak czélszerü- és üdvösségéről, de úgy hiszszük az elmondottak eléggé bizonyítják azt. Czé- lunk csak is az volt, hogy figyelmet ébresz- szünk azokban, kik hivatva vannak annak kivitelére. Az életbiztosítás. (Vége.) A „Haza" magyar életbiztositó-banknál a következő biztosítási nemek vannak alkalmazásban : I. Haláleseti tökebiztositás. A biztosítottak a nyereménynek 50 százalékában részesülnek. Ha a biztosított a nyereményben részesülni nem kivánna, a biztosított tőke dijai a fönnebbieknél kevesebbek. U. Temettanitó a házi gazda mellett helyet foglalva; a tanítók többnyire elégedetlenek, mert világi jutalmat nem kapnak munkájukért — és sokaknak nem lehetne rósz névén venni, ha batyuját összekötné és vándorolna. De majd jobb lesz!“ „Jobb lesz I“ kiáltának fel mindnyájan. „Roszabbul lesz,“ folytatá Puskás. „Még most erős és egészséges vagyok, ennivalóm elég. lovaim is vannak, de néhány hétig ágyban fekvő legyek, utánira egy jégeső, hozzá még egy marhavész, és egy adórészlet fizetve ne legyen — úgy járok mint Taligás Mihály, az executorok és több efélék, házamat, istállómat és mindenemet rögtön dobra ütnék. Hogy járt szegény Mihály ? Nem volt annak egész telke, marhája és gyermeke? Látjátok mi történt! Az asszony beteg lett, elhozták az orvost, és a patikából gyógyszert vettek — jött a királyi, egyházi és községi adófizetésnek ideje és nem volt honnan. Engedékenységre gondolni sem lehetett. Ő volt az egyedüli ki adós maradt. Mindenfelől exe- cutio jött, az ismét szaporította a kiadást, még pedig annyira, hogy az egész tartozást meghaladta. Fizetni nem tudott, eladták a tehenét — és azt követte a többi is. Ha csak egyfelől jött volna a csapás, talán még kigázolt volna, de háromféle adósságért, háromféle bírák s háromféle terminus, ez ette meg mindenét. Most szegény Mihály maga huzza a talyigát, holott azelőtt ő járt szekerei). Látjátok, oda nem akarok jutni, azért telkemet mielőbb eladom és aztán el.“ „Helyes Mihály,“ kiáltá Forgács Laczi, vevőt én szerzek; csak bizza rám. Holnap mindent tisztába hozunk.“ A tanító darab ideig hallgatott, végre azt monda : „Taligás Mihály szerencsétlen volt, általánosan szánják; de ha rendesebb ember lett volna, nem jutott volna annyira. Nem kell, a hatóságokat kárhoztatni, mert annak az nem oka. De hallgassunk erről,“, s ezzel Kardos uramhoz fordulva kérdé : „Kardos apó! kigyelmed is akar vándorolni ?“ „Igen,“ válaszolá röviden az öreg ember. „Fis ki kergeti kigyelmedet, hogy más világrészben sirt keressen ?“ „A rósz emberek“, kiknek itt sem hi- tök, sem istenök nincsen, s ha. van is, nem hisznek mindenhatóságában s tagadják bölcsességét,“ Többet nem szólhatott az öreg, mert az ajtót nagy hévvel benyitá János a szomszéd legfiatalabb fia, „Mindennek vége van, én veletek megyek,“ ezt kiáltva egy székre rogyott s kezével arczát eltakarta. (Folytatása következik.)
