Nyírségi Virrasztó, 1942-1943 (6. évfolyam 1-24. szám - 7. évfolyam 1. szám)
1942-05-15 / 10. szám
2 NYÍRSÉGI virrasztó latomban lélektől lélekig, mindig nagyobb ter- hévé válik lelkemnek: Az nem szereti ezt s viszont. Igen, hát miért nem? Hol a szeretet? Ahol a Szentlélek van! Ahol Ö nincs, ott nincs szeretet, de van helyette gyanakvás, irigység visszavonás, pártütés, versengés el egészen a gyűlöletig, az ellenségeskedésig. Örömömet fejeztem ki az egyik iskola igazgatójának, hogy náluk tanár az illető, hogy azon a helyen van, ahol munkálkodik. — Én is, és mi is örömmel vesszük, csak az a baj, hogy olyan rajongó, — kaptam a választ. Majd néhány dolgát mondotta el, melyből igazán kiviláglott józantalan rajongása. . . A napokban érdeklődtem valakitől közös ismerősünk felől. Amiket mondott felőle, mind olyasmi volt amiből kitetszett, hogy túlbuzgó voltával inkább árt az evangélium ügyének, mintsem használna a telkeknek. Csupa meggondolatlanság, szeleburdiság, hirtelenkedés élete és munkálkodása. Hol a józanság? Ahol a Szentlélek! Ahol nincs jelen a Szentlélek, ott nincs józanság, hanem rajongnak, „lelkesednek‘‘ túlbuzognak a lelkek. Erő, szeretet, józanság hiányban szenve- ó.ünk. A Szentlélek pedig erőnek, szretetnek éi józanságnak Lelke. Bizony Öreá van szükségünk. Ha te is így érzed, ha neked is ez fájjaa- lójában, magadra és a közösségre, az egyházra vonatkozóan, akkor várjad, kérjed te is, mert Öt várni és kérni kell ahhoz, hogy megkapjuk. Most a legfontosabb szolgálat, misszió és tennivaló minden vonalon a Szentlélekért. való komoly és állhatatos könyörgés, az Öreá való hívő és engedelmes várakozás . .. Megteszed-e? BÉKEFI BENŐ. léznssal a mindennapi életben Kiki amely hivatásban hivatott el, abban maradjon. I. Kor. 7 : 20. Majd egy éven át vívódtam egy problémával, míg el tudtam fogadni azt a megoldást, amit Jézus kínált. Ott kezdődött, hogy Jézus engem is megtalált, bűneimtől megtisztított vérével, élő hitre vezérelt, megadta az első szeretet örömét. Örömmél olvastam az IgétK megéreztem, hogy jó dolog dicsérni az Urat, jól éreztem magamat Léíki emberek között, közösségben, mindenütt, ahol hittem, hogy Jézus is jelen van. Sajnáltam, hogy nem lehetek mindig olyan helyen, ahol Isten Igéje szól. Nem lehettem, mert foglalkozásom máshova szólított. Matematikus vagyok. Ügy éreztem, hogy a tudományos munka — amelyért azelőtt annyira rajongtam — valahogyan más, mint a lelki munka. A tanítás más, mint a bizonyságtétel. Éreztem, hogy Isten ad erőt arra, hogy hivatali kötelességemet is jobban, oda- adóban teljesítsem, mint régi életemben, de mégis úgy éreztem, hogy kétfelé sántikálok, két úrnak szolgálok. A következmény az volt, hogy menekültem a lelki emberek közé, a lelki munkába. Minden időmet, amit hivatali kötelességem szabadon hagyott, igyekeztem lelki dolgokkal tölteni. Lassankint nyolc közösségnek lettem tagjává, elvállaltam bibliakörök vezetését, iratmissziós munkát, betegek látogatását és egyebeket, amikkel, úgy véltem, Istent szolgálhatom. Szomjúságom nem enyhült, sőt fokozódott. Még inkább úgy éreztem, hogy kétfelé sántikálok. Végül is az lett belőle, hogy családomat, majd hivatali kötelességemet is elhanyagoltam azzal az ürüggyel, hogy lelki munkát végzek. Mert csak ürügy volt. A menekülésként végzett munkát Isten nem fogadta el. A Szent Lélek nélkül végzett munka elfárasztott. Erőte- lenül vezettem a bibliaórákat, erőtelenül végeztem a missziót. Elvesztettem az első szeretet örömét. Hiába tettem bizonyságot hallgatóim előtt, nem fogadták el. Hiába hívogattam őket bibliaórára, nem jöttek el. Össze kellett tömöm, belátnom, hogy nem kedves Istennek az, amit, úgy véltem, az Ö dicsőségére végzek. Nem kedveli a közösségek halmozását, mindenféle munkának nyakra-főre vállalását. Utálatos fülének a nem a maga-m nyelvén tett, erőltetett bizonyságtétel. Amint ezt elfogadtam, a kimenekedést is megadta Isten. Előbb olyan testvéreim felhasználásával, akik ezt a kérdést már megkarcolták. Majd Ö maga is, Szent Leikével, megvilágosította előttem, hogy szolgálhatom őt az egyetemen is. Ha imádságos lélekkel, Szentleikének szavára figyelve adok elő matematikát vagy foglalkozom hallgatóim ügyes-bajos dol- ' gaival, van olyan kedves neki, mint amikor bibliaórát vezetek. Ha kérdéseikre azt adom válaszul, amit Isten adott nekem, amikor ugyanazt a kérdést elé vittem: Ő azt bizonyságtételnek tekinti. Ha valamelyik hallgatóm megkérdezi, honnan van az, hogy most örvendezve adok elő; szeretettel törődöm azokkal, akik hallgatják s megmondom, hogy mindez a Jézustól kapott új élet gyümölcse: Isten ezt elfogadja missziónak.
