Nyírségi Virrasztó, 1942-1943 (6. évfolyam 1-24. szám - 7. évfolyam 1. szám)
1942-03-01 / 5. szám
' N YIRSÉGI V[RRASZTÓ szolgálatomban az én ügyem, az én munkám milyen hangsúlyos. Nem Isten ügye szorongat és hajt, hanem ennek leple alatt a magam egyéni kudarcai fájnak. És amikor a legnagyobb megszégyenülés ér, akkor adja Isten azt az orvosságot, hogy magam körül forgó életemet feléje fordítsam. Én nem is tudom feléje fordítani. Ö maga fordítja maga felé, s amint előtte állok, már nem is lehet más a belső magamtartása, mint a szégyen. A megszégye- nülésekben Isten leplezi belső világom sok olyan rútságát, amit másként soha meg nem ismertem volna. Csak a megszégyenített hívő válik kormányozható vá. Sokszor elolvasgatjuk mi az olyan szép mondásokat, hogy igazságban járatja az alázatosokat és az Ö útjára tanítja meg az alázatosokat“. Csak éppen azt nem gondoljuk meg, hogy az ember nem született alázatosnak és az újjászületéssel is éppen csak hogy a csirája ültettetett el bennünk az alázatosságnak. Ha a sátánnak sikerül a hívő embert úgy átbillenteni, hogy az Istenben való biztonságérzete magabiztosság lesz, az Istentől kapott kegyelem ■ valamiképen érdemmé válik, akkor sikerült legalább is a munka szempontjából használhatatlanná tenni. Aki nem tud alázatos lenni, az nem tud telkekre hatni. Az alázatosságot pedig ■csak megaláztatásokból tanulhatjuk meg. Meg- : szégyenülések gyümölcse a bízó alázatosság. „Jó nékem, hogy megaláztál.. .“ Az önfejűség és a kapkodás zabolátlanságából az Isten szégyennel vezeti ki az övéit. A szégyen arra való, hogy megtanuljunk magunktól és hiú, nyomorult énünktől jobban megtisztulni. De a szégyen nem mindennapi •kenyere a hívő embernek. Csak akkor adja Isten, amikor szükség van rá, mint keserű orvosságra, mint kemény zabolára és fékre. Utána a tápláló kenyér és a Létek vigasztalása következik. Bereczky Albert. | "VISSZHANGÉI lég egyszer Baranya — Énekek 2:8—9. — Márk 11:24, — Baranya az én szülőföldem, generációkon keresztül élünk itt, azért kimondhatatlan öröm volt nékem rövid időközzel 2 evangélizá- ció, előbb a déli, majd az északi felében. Dicsérem Öt ígéretéért, pedig ez csak a kezdet. „Az én szerelmesemnek szavát hallom, imé, ő jő, ugrálva hegyeken, szőkéivé a halmokon. Imé ott áll a mi falunkon túl, néz az ablakon keresztül, tekintget a rostélyokon . . . Mert imé a 3 tél elmúlt, az eső elment, virágot látnak a földön; az éneklésnek ideje eljött és a gerlicének szava hallaték a mi földünkön.“ Akar-e valamit és mit akar az Isten Baranyában? — „Kétség nélkül békességet szól az Ő népének és kegyeltjeinek, hogy vissza ne térjenek a bolondságra.“ Istennek jobban fáj, mint nekünk Baranya elesettsége. Ma az én szemembe könnyeket csal a fájdalom, Isten 4>elke zokog a rejtett helyeken. És csodálkozik, hogy nincs, aki törésre álljon! Isten nem akarja Baranya vesztét, hisz valamikor egyetemesen az Övé volt ez a nép, s hogy még így is él, ahogy él, azért van, mert Isten még mindig irgalmas az Öt szeretőkhöz, ki tudja, hányad iziglen? Mire vár Baranya? A megfeszített és feltámadott Jézus Krisztusra. Ezen a népen nem segíthet senki és semmi, csak a kereszt Krisztusa! Csak Ö mentheti meg, aki elveszi nagy bűneit! Az Ormányságnak nem kell az ítélet, hisz fásultan, benne él, nem kell a dorgálás, ösztönzés és emberi jószándék, vagy siránkozás. És mennyit használ a nemzeti öntudat, vagy a jó földpolitika? — De kell, kell a kereszt Krisztusának szerelme! Kellenek odaszentelt életek, amelyeken kersztül árad ez a szerelem. Olyan emberek, akik az Erősebbel járnak az erős házában, földjén, kertiében, mert mindent meg- , szállt az erős ős-ellenség és oda üt annak, aki mozgatni meri birodalmát! Tudom, hogy ennek a népnek a füle csak a hamisítatlan „bűnösök evangéliuma“ számára van még nyitva, — nem az egésznek, csak a maradéknak. Nem rosszabb, mint akármelyik ember fia — minden bűnét magamban találtam meg. csak döbbentesebb az elesettsége, mert a reformációi nagv ébredés idején falu falu után az Űré volt. Ti, akiknek a szivére nehezedett csak eg>> kicsit ennék a visszaesett népnek a sorsa, mozgassatok hegyeket, hogy keljen fel az a bűnös, akit Isten Baranyának választott el. Nem kisebb dolog ez, mintha egész Ormányságért könyörgünk Hadd mutassa csak „bűnös“ az utat a Megfeszítetthez! Mozgassatok hegyeket, hadd csendüljön fel a szív bűnbánó hangja, olyan üdén, mint talán sehol másutt a világon! Mert minden képtelen látszat ellenére a tengerbe zuhanhat sok baranyai bűnös terhe Istenünk ujjmozdítására. Urunk biztat — „amit könvörgéstekben kértek, higyjétek, hogy mindazt megnyeritek és meglészen néktek.“ Kotsis Istvánné. ■
