Nyírségi Virrasztó, 1942-1943 (6. évfolyam 1-24. szám - 7. évfolyam 1. szám)
1942-12-01 / 23. szám
NYÍRSÉGI VIRRASZTÓ 2 Ez az, amiről nekünk bizonyságot kell tennünk, mert erről nem tudnak a mi atyánkfiái. A tömeg ősi animizmusa még mindig, ma is a babona, útvesztőin tántorog és egy ismeretlen Isten ködös oltára előtt hajlong, még pedig nem hitből, hanem félelemből! Hirdessük hát, hogy van totális megoldás, mén van Isten és ez a totális megoldás nem földrajzi fogalmak és országhatárok köveivel esik egybe és nem azokon kezdődik, hanem rajtunk, akiken Isten ingyen való kegyelméből a Jézus érdeméért megkönyörült. Ha erről nem teszünk bizonyságot, akkor eoy új misztika, új okkultista babona sötét mocsarába fulad bele a félelemtől megriasztott lélek, vagy a háborús alkalmi vallásosság után visszatér a széles útra, mint az első vlágháború után tette az emberiség. , Ez a jelenség is csak újabb igazolása annak: mennyire döntő jelentőségű napjainkban <12 evangélizáció. Dr. FÖNYAO DEZSŐ. 1 VISSZHANG j »Közösség* nélkül nem lehet hivő keresztyén életet élni! AZ ELVEK. A fenti megállapítás igazságát mindenki megtapasztalhatja a maga életéből. Miért vannak visszaesések? Elbukások? Megíáradások, gyümölcstelein, meddő »kegyes« életek? — kérdezzük olyan sokszor. Mi az oka és magyarázata annak, hogy a sok evangélizációs elindulásból oly kevesen érkeznek el a megállapodott, szüntelen imádkozó és mindenkor örülő »világító« élethez? Egyik, oka -ennek kétségtelenül az, hogy akik elindultak, nincsenek gyakorta »együtt, egyaíkaraittal« és »szívök- lelíkük — nem köz«. A lelki közösség melegágyában, testvéri légkörében, az egymással és egymásért imádkozások forróságában érlelődik a kegyes lélek. Ott tud élni, lélegzeni és elindulni újra, meg újra. Az egymást segítő és ellenőrző komoly fegyelem hiányzik azoknak életéből, akik közösség nélkül akarnak kegyes életet lámi. Aki önmaga és Önmagának él, az hamar elfárad és hamar hajlandó a kegyelmi szövetséget a maga szájaíze szerint átformálni és megelégedett lenni önmagával és munkájával. A közösséget természetesen Isten adja, s a tagjait a Szentlélek vezérli össze. Csak imádságból születhetik. De jó tudni, hogy mindenütt vannak sóvárgó lelkek, küzdők és vergő- dők, magányosak, akikből dolgozó, Istenért munkálkodó, áldott munkákat végző rohamcsapat lehetne. Imádkozzunk értők! Segítsük őket, hogy találkozhassanak egymással és mi- velünk. Ne legyünk szűkkeblűek, amikor közösségünk felfrissítéséről van szó, mert rajtunk is felelősség terhe van. AZ ÉLET S. G. írja Kőszegről: Vallanak a felsős gimnázista lányok: »...Hogy miéit nincs lelki közösségünk? A tula jtíonképeni ok, most már látom, az, hogy mindig csak halogattuk egyik napról a másikra és nem volt annyi hitünk, hogv annviii bízzunk Isteniben, hogy ő idén is összehozza a közösséget, ha mi hittel kértük volna Tőle ezt. Pedig mindnyájan tudtuk, hogy nagy szükségünk van rá. Legjobban mutatja ezt, ha a nyári dolgokról való beszámolásra gondolok... A visszaesés természetesen be is következett. Nagymértékben megtapasztaltuk, s ez egy igen fájdalmas tapasztalat volt, hogy közösség nélkül nem lehet keresztyén életet élni. .. . Urvaesorázás előtt pl. semmit nem éreztem magam bűnösnek, s ha valami bűnt találtam is magamban, rögtön találtam is rá felmentő megokolást, hogy ez semmi, vagy a körülmények miatt nem ás lehet másképen. Kétségbe voltam esve, de minden reményemet elvesztettem, hogy már imádkozni sem tudtam rendesen, vagy ha igen, az nem ért semmit sem, olyan üres lélekből faikadt. A helyzetem rémes. . . Igen, gyönyörű lenne igazi, Krisztussal járó keresztyén életet élni és mindig olyan boldogságot érezni, amit Istenen kívül senki nem adhat a világon. De ehhez közösség kell!... Pia mégegyszer ott lehetnék, ahol tavaly voltam!« B. I. leveléből: »...Ma délelőtt döbbentem rá a szörnyű valóságra, hogy tulajdonképen ugyanott vagyok ,ahol elindulásomkor, sőt annál még sokkal nehezebb helyzetben. Most látom csak, hogy szörnyű nagy mulasztás volt, hogy nem csatlakoztam lellkáközpsségfhez. . .,. Mindenesetre mindent megfogok próbálni, hogy ne idegenkedjem el az isteni élettől, de egy nehézség mindenkép fennáll, hogy nincs lel'ki- vezetőnk... Mióta visszajöttem, újra van csendességem, van aranyigém, s mindig kapok valami üzenetet a Bibliából, de hiányzik a közösség és a vezetés . . . Most egyelőre, azt hiszem, egyetlen tennivalóm, hogy imádkozzam, hogy legyen újra közösségünk és lelkivezetőnk. Krisztus bizonyára fog rólunk gondoskodni . ..« Szüle Miklós, főlelkész. GYÜLEKEZETI EVANGÉLIZÁCIÓ I. EVANGÉLIZÁCIÓ HAJDÚBÖSZÖRMÉNYBEN. November 16—17—18. napjain Hajdúböszörményben végeztem evangélizációs szolgálatot. Ennek az evangélizátiónak igen áldott tanulságai vannak, amiket sokan komolya« kell, hogy vegyenek.
