Nyírségi Virrasztó, 1942-1943 (6. évfolyam 1-24. szám - 7. évfolyam 1. szám)
1942-10-15 / 20. szám
nyírségi virrasztó 3 feladatként eléje ró legtöbbször maga a világ. InmJen van az, hogy a lelkipásztoraink igen nagy részének feltűnően sok idejét és energiáját vonja el a rosszul értelmezett szociális munka az igehirdetéstől, mert amit a gyülekezetnek szeretettől, az Ige iránti engedelmességből kellene elvégeznie, azt ő próbálja elvégezni taktikával és sok dicséretre méltó, de mégis izzadtságszagú módszerrel. Ezért van az, hogy evangéliumi munkásainktól szociális munkát várnak s magát a evangéliumi szolgálatot, az evangélizálást, a lelkigondozást, a nagy gyötrő kérdések feloldódását nem tartják komoly és sürgős feladatnak. Szeretet nélkül a szociális munka pusztító erdőtűzre kávéskanállal1 való vízhintés. Hit nélkül nincs szeretet. Hit nincs igehirdetés nélkül. Csak evangelizált gyülekezet, csak megtérésre jutott hívek tudják elvégezni a rájuk váró szociális szolgálatot, mint szere tetük bizonyságtételét s mint jócselekedeteik gyakorlását. Békefi Benő. Diakonissza testvérmnnkánk alapeset Lapunk szeptember. 15-iki számának vezércikkében Bereczky Albert főszerkesztőnk „Testvérmunkánk: vízre vetett• kenyér“ címen kellően és világosan megindokolta hogy a Református Gyülekezeti Eyangélizáció Barátai Társasága miért vállalkozott arra, hogy ezekben a mostani nehéz időkben a legfelsőbb egyházi hatóságoktól engedélyezetten megalapítsa és végezni igyekezze a testvérmunkát hitben és engedelmességben efogadva Isten segítését. Mégis úgy érzem, hogy kell erről a munkáról egyet-mást megírnom. Meg kell írnom legelsősorban azt, hogy tulajdoniképpen nem most kezdjük, hanem már 1937. őszén megkezdtük Dévaványán, még pedig úgy, hogy minden hívás, keresés és propaganda nélkül akadt néhány leány az ország különböző részéből, Szabolcsból, Borsodból, Nagykunságból, Pesitkör- nyékről, Tolnából, akik felajánlották egész életüket és szolgálatukat a magyar ébredés ügyének a református gyülekezeti evangélizá- ció szolgálatára. Ezek összegyűltek, hogy erre a munkára’ fölkészüljenek. A munka kezdésében volt ügyetlenség és hozzá nem értés, jogi tévedés, amik miatt aztán nehezenen ment a hivatalos jóváhagyás megnyerése. Ha az emberi eljárás meg is ítéltetett, de maga a szolgálat Istentől mégis igazoltatott, mert az akkor jelentkezett testvérek — három kivételével —■ mindvégig kitartottak, sőt áldottan munkálkodtak. Testvérmunkánk abból a kettős látásból született, hogy egyrészt az evangélizációnak, mint gyülekeztei szolgálatnak megvannak a mel- lókszogálatai az előkészítésben, a hivogatásban, az utómunkában, a felébredt telkeknek a gyülekezeti életkeretben való bevezetésében, másrészt az egyes emberekkel való lelki beszélgetés olyan szükség, aminek kielégítése nagyban elősegíti a gyülekezet lelki ébredését. Ezeknek a munkáiknak az elvégzésére elhívott és felkészült munkásokra van szükség. Azt a bizonyosságot hordozzuk hitünkben, hogy nem múlt el a charismatikus idő, vagyis Isten most is maga gondoskodik az egyház szolgálatáról és ezekben a szolgálatokban forgolódó munkások elhívásáról és kegyelmi ajándékokkal való felszereléséről. Imádkozva kérjük Istentől, hogy testvérmunkánkba Ö maga állítsa be azokat a nőket, akiket elsősorban az evan- gélizáció szolgálatára hívott el és szerel fel. A női lélek természetéhez tartozik hozzá az, hogy támaszra szorul. Azok, akik odaszentelték magukat egészen az Ur szolgálatára, lemondtak a családi életről, otthonról, s azok támasztékot jelentő segítségéről. így. annak a közösségnek, amelyik szolgálatukat, mint az Unnak való szolgálatot, igénybe veszi, felhasználja, pótolni kell ezt az otthont és támaszt, még pedig nem akárhogyan, hanem ha a Ur ígéretét szem előtt tartja, legalább is igyekezetben és törekvésben „száz annyit adni helyébe.“ Ezért a testvérközösség csak akkor tölti be az evangélium szerinti hivatását, ha a családi otthon közvetlen melegét és támaszt jelentő légkörét árasztja. Ez csak az őszinteség és a szeretet áldozata alapján lehetséges, A Diakonissza Testvérház nem rend, hanem valóban testvéri közösség, tehát nem az engedelmesség és a fegyelem, hanem csak az őszinteség és a szeretet alapján állhat fenn. Isten országa munkájának vannak, anyagi feltételei is. Ez áll a Diakonissza Testvérház munkájára is, mert a testvéreknek enniük, ru- házkodniok kell s más egyéb szükségleteik is vannak. Ebben a mi munkánkban ez talán — emberileg szólva — a legnehezebb kérdés, mert anyagilag „megalapozatlan“ munkát vállaltunk és indítottunk el. Tudniillik egyetlen anyagi alapja van ennek a munkaágunknak is, az a hit ugyanis, hogy Isten anyagilag is gondoskodik az Ö országa munkáiról. Meg vagyunk arról győződve, hogy ha hűek leszünk az imádságban és engedelmesek az Isten akarata szerint való szolgálatban, akkor a mi Atyánk, a gazdag Isten kirendeli a Testvérház és a kötelékébe tartozó testvérek anyagi szükségeit is. Vállaltuk ezt az anyagi kockázatot a hit merészségéből, hogy ne számadás, hanem hit alapján éljünk. Ehhez is természetesen nem elég az, hogy a testvérek magukban, vagy a fenntartó testület magában így gondolkozzék, hanem mindketten, mint egy közösség, kitartó imádkozásban, hűséges hitben és áldozatos engedelmességben kell, hogy megálljának.
