Nyírségi Virrasztó, 1942-1943 (6. évfolyam 1-24. szám - 7. évfolyam 1. szám)
1942-05-01 / 9. szám
> ♦ II. (VI.) évfolyam 9. szám. Nyíregyháza, 1942. május 1. ...a sötétség szűnni kezd és az igaz világosság már fénylik. 1. János 2:8. ... ideje már, hogy az álomból felserkenjünk... Az éjszaka elmúlt, a nap pedig elközelgett. Róma 13:11-12. A REFORMÁTUS GYÜLEKEZETI EVANGÉLIZÁCIÓ BARÁTAI TÁRSASÁGÁNAK LAPJA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nyíregyháza, Józsa András-u.23. Teleíon: 25-99. Főszerkesztő: BERECZKY ALBERT lelkipásztor, a R. Gy. E. B. T. elnöke. Megjelenik minden hó 1 és 15-én. Előfizetési díja egy évre 3‘— P. Egyes szám ára 20 fillér. Csak. ennyi P Lelkibeteg édesanya kéretett magához, hogy vigyek neki lelki vigaszt. Végighallgattam hosszan elmondott élettörténetüket, a cseh- ukrán uralom alatti szenvedéseiket, férje tragikus halálát, fia szomorú sorsát. Végül arra kért, hogy idegen állampolgárrá lett, idegenben élő fiát segítsem haza, járjak közbe rehabilitálása érdekében, mert ő ezt nem bírja elhordozni, beleőrül. Megesett szívem a kétség- beesett édesanyán. Megmondtam neki, hogy nem emberi segítségre van szüksége, egyébként is én igen kis ember vagyok ilyesmiben való közbenjáráshoz. Krisztusról tettem neki bizonyságot. Arra kértem, hogy ismerkedjék meg az evangéliummal, mert számára a legfontosabb, hogy Isten szeretőiét ismerje meg. Búcsúzáskor szívenvágóan ennyit mondott: „Hát csak ennyi vigasztalása van számomra?“ . . . Krisztus az Isten vigasztalása, „mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örökélete legyen.“ ... „Csak Krisztus, az nem sok.“ — Szívemen nagy teherrel mentem el tőle. Lakásomig tartó jó negyedórás út alatt egyre nőtt terhem: „Csak ennyi?!“ Csak ennyi? .. . Nem is olyan ritka állás- ■ foglalás ez az evangéliummal szemben. Hányán vannak, akik lekicsinylik Krisztus hatalmát, szeretetét és segítését. Mily sok lélek elégedetlen akkor, amikor lelki küzdelmében, harcában mentségül, szabadításul és vigasztalásul Krisztus evangéliuma adatik elébe. Isten a legtöbbet, a legnagyobbat, a legdrágábbat adta oda érettünk. Sőt úgy adta oda érettünk, hogy az maga külön áldozat volt. Mégis az ember mily könnyen elégedetlen, türelmetlen és lekicsinylő az isteni megoldással szemben. Miért? Csak azért, mert egyrészt nem az igazi megoldásra vágyik, hanem a maga gondolata szerintire, megoldásként a saját kívánságát szeretné teljesülve látni, — másrészt pedig az Istenadta megoldást, illetve megoldót, a Krisztust, nem ismeri Annak, Aki Ő valójában és mindörökké. Te megelégszel-e csak Krisztussal, mint felelettel, megoldással, ígérettel és jövendővel? Azt hiszem, senki sem mondaná az evangéliumra, Krisztusra, mint vigasztalásra, mint megoldásra: „csak ennyi?“ — ha ismernék és szívükbe hinnék, amit felőle mond az Ige: „...az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való . . .“ — „. . . az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna Vele együtt mindent minékünk?“ — „És mindeneket vetett az Ő lábai alá és Őt tette mindeneknek felette az anyaszentegyháznak fejévé, mely az Ő teste, teljessége Ő néki, aki mindeneket betölt •mindenekké I.“ Isten valóban csak ennyit adott. Csakhogy ez az isteni „ennyi“ mindenre tökéletesen elég. Nekem elég! Hát neked? A hívő ember nemcsak az Igéből, de tapasztalatból is tudja: „M indenr e van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.“ BÉKEFI BENŐ.
