Nyírségi Virrasztó, 1941 (5. évfolyam, 1-22. szám)

1941-10-15 / 22. szám

2

NYÍRSÉGI virrasztó

ébredezés van lelkipásztorokban, gyülekezett munkásokban, egyháztagokban, öregekben és fiatalokban. Ez az egyik, amit látunk. A másik, amit éppen ilyen tisztán látunk, hogy gyülekezeteink százaiban és híveink százezreiben nagy a lelki elesettség s néhol már alig pislog valami kicsiny maradványa a hitnek. Látjuk, hogy az elesettségben sok mindennel sürögnek- forognak az egyházban és már a megkopott „belmisszió“ szó helyett kezdenek divatba jönni az „evangélizációk“ s a jóravaló vallásos estéket is besorozzák ebbe az új skatulyába, csak fájdalom, nagyon kevés a tiszta, egyszerű evangéliumhirdetés, a bűnbánatnak és a hitnek világos megmutatása s az Istennek Krisztusban megjelent szeretetéről szóló bizonyság- tétel. Nem sajátítjuk ki semmiképen az evan- gélizáció szolgálatát a magunk számára s örülünk minden munkának, különösen ha azt is látjuk, hogy világos a cél és Istentől kapta a megbízást a munkás. Úgy van, hogy „aki nincs ellenünk, mellettünk van", és „aki Vele nincs, ellene van".

Látjuk egyházunkat. De nemcsak látjuk, hanem szeret jük is. Ez a másik okunk, amiért evangélizálunk. Szeretjük a mi magyar

református egyházunkat és nem tartjuk véletlennek, hogy századokon át Isten ilyen csodásán megtartotta benne az Ö evangéliumának tiszta hirdetését, minden kísértésen, süllyedésen, bukáson át. Mélységes öröme szívünknek, hogy őseink hitében a magunkét ismerjük föl, csak az övéket sokszor látjuk tisztábbnak, mélyebbnek, keményebbnek és igazábbnák. Ezért szolgálatunkat nem kívülről végezzük és nem vagyunk hajlandók senkinek elhinni, hogy a mi evangelizációs szolgálatunk „egyesületi munka" és nem „egyházi". Az Egyház Ura az, aki műnket szegényeket és utolsókat előhívott és meghatalmazott, s szívünkben érezzük azt is, hogy a mi Urunk szeretete kiáradóban van a magyar református egyházra. Szeretjük ezt az egyházat és azért vagyunk tele sok fájdalommal, panasszal és keserűséggel s néha gondolunk az aranyjánosi szép sorra: „Engem esz a lúg, ha fejed mosom". Van egy meggyőződésünk egyházunk jövője felől. Ez a meggyőződésünk aligha fog megváltozni. A mi egyházunk jövője attól függ, mennyire tud gyülekezeteinkben az embereket újjászülő evangélium újra középpont lenni.

BERECZKY ALBERT.

Az evangélizáció várható eredményei

Minden munka és így egy bizonyos mértékig a lelkimunka is látható eredményeiből ítélhető meg. A lelkimunka eredménye sok mindentől függ, de kétségtelen, hogy az eredmény bizonyság a mellett, hogy az a lelkimunka Isten akaratából és az Ő dicsőségére ment-e véghez. A hit Isten ajándéka, de éppen ezért a hit valódisága mellett a belőle fakadó jó cselekedetek bizonykodnak. Nem igaz, tehát nem Istentől való az a hit, melynek jócselekedetekben érlő gyümölcsei nincsenek, „mert lehetetlen, hogy aki igaz hit által Krisztusba oktatott: háládatosság gyümölcseit ne teremje.“ (Heid. K. 64. k.)

Ezen az alapon igen is felvethetjük azt a kérdést, hogy az evangélizációnak milyen gyümölcseit várhatjuk? Az evangélizációnak Istentől való volta kétségtelenül ezekben az eredményekben mutatkozik meg. Az evangélizá- ciótól eredményképen mást nem várhatunk, mint amit Isten ez által a szolgálat által akar elvégezni. Éppen ezért az az első kérdésünk, hogy Isten, mint az ö országának Ura és Ga dója, az egyetlen igaz Szőlőmüves mit akar elvégezni, elvégeztetni az evangélizáció szolgálata által?

Isten miért szerezte és miért hirdetteti az evangéliumot? Azért, hogy emberek megtanuljanak vagy megszeressenek Bibliát olvasniT,

(Azért kérdezem ezt, mert egyik egyházi tekintélyesünk az evangélizációról való fejtegetéseiben az evangélizáció célját a bibliaolvasásra való nevelésben tűzi ki.) Vagy talán azért, hogy az így megmozgatott emberek zsebei megnyíljanak és adakozásukkal intézményeket létesítsenek vagy erősítsenek fel? (Ezt pedig azért kérdezem, mert két illusztris testület is evangélizációkat hirdet, hogy az így begyült pénzből, az egyik egy régi áldott intézményét felerősítse anyagilag, a másik pedig milliókat, remél így összegyűjteni, hogy egy nagy intézmény álmát megvalósítsa.) Vagy talán azért, hogy a gyülekezet megtanulja elhordozni nem szeretett lelkipásztorát? (Ezt azért kérdezem, mert ilyen indokolással többször kaptam már meghívást evangélizációra, hogy ez evangélizáció békítse ki gyülekezetét lelkipásztorává.!.) Vagy talán azért, hogy buzgóbban járjanak templomba és jobban fizessék egyházi adót? (Hányán keresik ilyenben az evangélizáció eredményeit s ha nem a kívánt mértékben teljesedik be ez a reménységük, ak