Nyírségi Virrasztó, 1941 (5. évfolyam, 1-22. szám)
1941-10-15 / 20. szám
3 NYÍRSÉGI virrasztó Az egyik a halál, a másik a családért való aggodalom. Mi történik abban az esetben, ha többé nem tér vissza a családfenntartó? Ezeknek a problémáknak csak Krisztus a megoldása. Belső békét csak úgy kaphatunk, ha készen vagyunk arra, hogy mindent Neki adjunk.“ „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz én bennem, ha meghal is él.“ János 1:25. „Minden gondotokat Őreá vessétek.“ I. Péter 5:7. „Megoltalmazza az Ur az árvákat és az özvegyéket.“ Zsolt. 146:9. GYÜLEKEZETI EVANGÉLIZÁCIÓ [ BUDAPEST — PASARÉT. — Október 26—november 2. — Az evangélizáció számára is ősszel, amikor megindul mindenfelé a gyülekezeti élet, kezdődik meg újabb időszaka. Az idén az első evangélizációt Budapest aránylagosan legkisebb gyülekezetében, a pasaréti missziói egyházközségben tartottam. A gyülekezet lelki- pásztora Joó Sándor, ki Társaságunk munkájával már régebbi kapcsolatban van. Az alig néhány esztendeje alakult gyülekezetnek már van gyülekezeti háza és imaháza, mely szokatlan ultramodern stílusban épült. A gyülekezet nagv területen fekszik, de a gyülekezeti közösség mindjobban kialakulóban van. Reggel fél 8—8-ig Bibliaórák voltak, melyeken Jakab levelét tanulmányoztuk végig. Ennek résztvevői 12-—30 közt ingadozott. Este 6-kor volt az evangélizló előadás az imaházban, melyen 200 körül volt a lassan növekvő résztvevők száma. Férfiak is elég szép számmal vettek részt. Az ugyanakkor folyó protestáns napok programmja kissé zavarta az összejöveteleket. Az esténként tartott utóösszejöveteleknek különösen az adott jelentőséget, hogy sok lelki kérdést tettek fel a résztvevők és így olyan kérdések is kerültek megbeszélés alá, melyek egyébként nem voltak benne az evan- gélizció programmjában. Külön összejövetelek is voltak: fiúknak, lányoknak, asszonyoknak és a férfiaknak. Ezek közül a férfiaké volt a leg- áldottabb és a leglátogatottabb is. A két vasárnapi és reformáció emlékünnepi délelőtti istentiszteleteken is hirdettem Isten Igéjét. Borza Erzsébet testvér a Márta-kömek és a vasárnapi isjkolának vezette összejöveteleit. A záróösszejövetel bizonyság volt arról, •hogy Isten munkálkodott a gyülekezetben az evangélizáció által és az evangélizáció Istentől készített segítője lett a gyülekezeti életnek. Köszönöm imádságaitokat. MEGBÉKÉLÉS HAZA Hogy megújuljunk a hálaadásban . . . Úgy örülök, hogy ott lehettem a Megbékélés Házában. Jó volt nekem ott nagyon. Mindig azt reméltem titkon az előadások alatt, hogy majd ha szükségem lesz rá, eszembe fogja juttatni a Lélek, amiket ott hallottam. És igaz is, azóta sok minden előjött már. Azt hoztam haza, hogy Isten nagyon, de nagyon szeret,, „babusgatva“ szeret, öröktől fogva és mindörökké. Hogy elvágja bennünk a bűnt, úgy, hogy többé nem halálos, de ki nem tépi, mert úgy át van fonva vele az életünk, hogy a szívünk megszakadna belé. Az átadásunk bizalom kérdése: elhiszem-e, hogy Jézus el tudja bennem végezni a maga munkáját az Ö napjára? Mindenki erre a napra készül el, nem előzök meg mást s engem sem előz meg senkisem. Azt is hallottam, hogy mikor bizonyságot teszünk, az egyszerű közlés, nem magyarázás, nem rábírás, egyszerűen közülnünk kell az evangéliumot. Én mindig evangéliumra vágytam s igen örülök, hogy ezt kaptam meg. Tanulni is tanultunk sokat. Mi az ismertető jele annak, hogy Isten gyermeke-e valaki? A Szent Lélek. Mit bizonyít bennünk a Lélek? — Hogy Isten gyermekei vagyunk; — hogy bűneink megbocsáttattak az Ö nevéért; — hogv mindig újra kezdhetem. — Mi kell az egészséges hívő élethez? Bűnbánat, igaz hit, hálaadás. — Széthullok vagyunk, csip-csup körökre, skatulyákra hullva, Isten Lelke egységet akar. — Mi fontos, egyes ember, vagy tömeg? Egyéneken át dolgozik Jézus, ezeket küldi a szétszórtak közé. — Nem hirdethetünk mást, minthogv bűnbánatról, ítéletről és kegyelemről együtt beszélünk. Egyéni életünkről az áhítatokon volt szó leginkább. A kívánságok veszedelmes voltáról, az elrejtett dolgokról (Ákán), a fenyítékről, ami alatt nem kell kapkodni s kétségbeesni, a magunk eltűréséről, a bűnösök útján való megállásról, a tervezgetések oktalan és hiábavaló voltáról, — „nem tetszék az Urnák“. Utolsó reggel az Úrhoz való hűségről, hogv a láncszemekből, a napokból egyetlen egy se hiányozzék. A Sátán a tegnapért vádol, a hol- nannal ijeszt, a mát ellopja. A mai napot, mindig a mait kell odaszentelni az Urnák. A magam részére azt veszem nagyon komolyan, hogy szeretnék többet az Igéből, több hálaadást, — másokat pedig vigasztalni, vigasztalni Isten szeretetével, mely nyilvánvaló lett előttünk a Golgotán. Békefi Benő. D. S.-né.
