Nyírségi Virrasztó, 1941 (5. évfolyam, 1-22. szám)
1941-08-15 / 16. szám
nyírségi virrasztó 3 UTÓMUNKA Veszedelmek. Az evangélizációt nyomonkövető és szakmunkások által végzett u. n. utómunka feladata nemcsak az egyes megmozdult lélek irányítása, tanácsolása, helyes irányú munkába állítása, hanem a fenyegető veszedelmekkel szemben való megvédése. A felébredt lélekre kétszeres erővel ront a sátán. Azonnal külső és belső veszedelmeket hóz. Körülményekben és lelki rontásokban úgy irányítja a dolgokat, hogy a tájékozatlan hívőt minél hamarabb és minél véglegesebben elvigye az egészséges élettől és jó tudománytól. Ha már keresztyénné lett és megismerte az Igazságot, legalább beteges keresztyén legyen, mert az ilyennel könnyebben bánhatik el. Külső veszedelmek közül először a szektákat említjük meg. Tapasztalataink és szomorú példáink vannak arra, milyen nagy éberséggel és ügyességgel nyúlnak munkánk gyümölcsei — a bűneikből kikívánkozó, ébredező lelkek után & hamis atyafiak és idegen tudományt, hirdető szekták. — Egyik szolgálati helyemen pl. a faluba érkezett „testvér“ kizárólag csak imaközösségünk tagjait látogatta sorba, egyenként hirdetve nekik a maga tudományát, figyelemre sem méltatva a még igen nagy számban alvó gyülekezeti tagokat. A külső szektaveszedelemnél még nagyobb, ha belsőt mely beteges hajlamot eláruló módon az egyes lel- keknél jelentkezik. Ilyenkor maga a felébredt lélek akar magából és társaiból szektát csinálni. Nem felel meg az igényeinek a gyülekezeti munkatér, elkülöníti magát, bezárkózik és ezzel bő helyet készít az ördögnek, aki nem sokat váratva magára szolgálatra készen önti szívükbe a hegyes gőg undorító és ördögi lel- kületét. Ez ellen meg kell védeni az evangéli- záció gyümölcsét. A sátán agyafúrt munkája miatt a külső veszedelmek között meg keli említenünk az egyesületek veszedelmét. Mi mindnyájan nagyon jól tudjuk, hogy a hitetlen tengerben elszórva és sokszor eldugva és elnyomva élő lélek gondozására Istennek igen alkalmas eszköze az egyesület. S mivel sok egyesület sok lelket mentett már meg az elkallódástól, az ördög úgy fordítja Isten ellen ezt az ö egyébként nagyon használható eszközét, hogy „egyedül üdvözítő“ közösségé teszi. Legellenszenvesebb fajta keresztyén az egyesületi önérzettel keményre tömött ember. Hazánkban bőven lehet szemlélni az egymás mellett és nem egyszer egymás ellen is szorgoskodó egyesületek veszedelmét. Tulajdonképen akkor válik veszedelemmé az egyesület, amikor a felébredtek ahelyett, hogy beleállítaná az alvó gyülekezetbe dolgozni, szolgálni és világítani, — kiveszi belőle. Számára adakozik, csak érte imádkozik, s ha bizonyságot tesz, kicsendül szavából, hogy nem kizárólag Jézushoz hívogat, hanem egyesülete számára akar egy új tagot nyerni. Az utómunkának egyik fontos feladata, hogy megőrizze a felébredte! a gyülekezet , számára s ha tagjává lesz is az illető valamelyik egyesületnek, megmaradjon szabad és mindenki előtt világítani tudó értéknek. P. Tóth Lajos. (Folytatjuk.) EGYÜTT AZ UR SZÍNE ELŐTT Ahogyan összetartozunk. Mert szinte megelevenedünk, ha ti erősek vagytok az Űrban. I. Thess. 3:8. Ahányszor elolvasom ezt az Igét, mindig reám nehezedik annak a felelősségnek a súlya, hogy mit jelent az, hogy mi a hit egységében, a Szentlélek Isten mindnyájunkban való munkájának valóságában hogyan tartozunk össze Isten minden gyermekével. Én, mint keresztyén ember, akit tetszett a Krisztusnak ebből a világból a maga számára kiválasztani, nem élhetek magánéletet, csak önmagámban és önmagámnak, mert akárhogyan bezárkózom is s akármennyire is megpróbálom külsőleg függetleníteni magamat esetleg más, a többi keresztyénektől, lélekben mégis össaetartozunk. Az én keresztyén életem minősége az egész egyetemes keresztyénségre kihat: kicsinyhitű- ségem, engedetlenségem, hűtlenségem, bűneim az egészet rontják; állhatatosságom, hálás voltom, kevesen való hűségem — óh, ha vannak egyáltalán ilyenek bennem, — az egyetemes keresztyénségnek javai. Évekkel ezelőtt a debreceni egyetem III. emeletén beszélgettem egy lélekben, hitben, buzgóságban megfáradt hivő diákleánnval. Próbáltam vigasztalni. Próbáltam az evangélium hirdetése által feloldani. Próbáltam meggyőzni. Próbáltam vele kemény és szeretetteljes lenni. De minden hiábavaló volt. Végül is azt kellett neki mondanom,, — éppen erre az Igére gondolva — : „Tudja-e, hogy valahol az Isten országa munka mezején, talán Kinában, vagy Japánban. Isten tudja hogy hol. Istennek egy igen
