Nyírségi Virrasztó, 1941 (5. évfolyam, 1-22. szám)
1941-07-15 / 14. szám
nyírségi virrasztó 3 kegyelmi szövetségben van, Istennek abban az ígéretében, hogy „nektek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek.“ A mai magyar evangéliumi keresztyénség meglehetősen elhanyagolta és programme ából kihagyta a keresztyénség családi keretét. Pedig ez volna az alapja az ébredésnek és az igazi gyülekezeti életnek. A családi keresztyénségnek veszedelmei is vannak, mert könnyen feleslegessé gondolja tenni az egyéni keresztyénséget, nevelhetőnek és átörö- kíthetőnek véli a hitet, emberi, szülői neveléssé zsugorítja, sőt torzítja azt, amit csak Isten Lelke végezhet el. A gyülekezeti keresztyénség — célzatosan nem egyházi keresztyénségnek nevezem, mert minden területen és minden alkalommal szóhoz kívánom juttatni, azt az egyedüli helyes bibliai és kálvini elvet, hogy az egyház a gyülekezet, mert sajnos, ma a közvéleményben, sőt az u. n. „hivatalos“ felfogásban is, borzasztó tévelygések vannak éppen az egyház fogalma körül. A gyülekezeti keresztyénségnek van egy veszélyes s van egy egészséges formája. A veszedelmes formája az, amikor egy- háziaskodásban, mellveregető kálvinizmusban látszatra dolgozó munkában, külsőt építő világiaskodásban, éli ki magát. — Vagyis akkor, amikor a gyülekezet szinte emberi közösség, amikor nagyon emberi erők és emberi célok szolgálatában építik. Sokszor ellensége, még többször akadálya ez a típusú keresztyénség az igazinak. Az ilyen típusú gyülekezeti élet károsan termeli ki a magának élő, egyéni keresztyéneket, az egészségtelen közösségi keresztyénséget, el egészen a szektásokig, éppen az ébredező lelkek közül. A gyülekezeti keresztyénség másik típusa, az egészséges ellenben a keresztyénség megélésének a legtermészetesebb területe. Ha gyülekezet alatt azt a társulást értjük, melyet Káténk szerint: Istennek Fia Szentlelke és Igéje által az igazi hitnek egységében örökéletre kiválasztott gyülekezetként magának gyűjt egybe, s melyet ő, mint az egyház egyetlen Ura oltalmaz és fenntart, akkor elmaradhatatlan tartozéka enek az, hogy mint Krisztus által elhívott és a Szentlélek által újjászült keresztyén egyén, annak élő tagjául tudjam magamat és bízzam abban, hogy örökké az is maradok. A Krisztus által egybegyüjtött, oltalmazott és fenntartott gyülekezet az a keret, ahol elsősorban gondoskodik Isten azokról a szolgálatokról, melyek által tökéletesbbíti a szenteket, míg „mindnyájan eljutunk az Isten Fiában való hitnek egységére, az érett férfiúságra a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére“. Az ilyen gyülekezet az a keresztyén életkeret, amelyikben a különböző lelkiajándékok összhangé münkája eredményesen szolgálhatja Isten országát. Hol van ilyen gyülekezet? Ahol Isten Igéje igazán és tisztán hirdettetik, és ahol a Krisztus rendelte sakramentu- mokat az Ö rendelése szerint szolgáltatják ki. Már most melyik keresztyén életkeretben élhetjük a magunk egészséges életét. Ha jól megvizsgáljuk ezeket a különböző típusokat, akkor azt látjuk, hogy ezek csak akkor kerülnek egymással ellentétbe, ha megmerevedetté“ és eltévelyedetté válnak, mert Krisztus az életnek nem egy területén akar úrrá lenni, és Ö nem típust akar teremteni, hanem az egész embert élete minden területével igényli és új embert teremt. Az egyén, a közösség, a család önmagában nem keresztyén életterület és életforma, ezeket azonban Krisztus az Ő Igéje és Szentlelke által megszentelheti az által, hogy az egyént új jászüli, a közösséget az Ö nevében összegytilővé teszi, a családot pedig kegyelmi szövetségébe vonja be. Egyes-egyedül a gyülekezet keresztyén, mert az csak akkor gyülekezet, ha azt Krisztus az Ő Igéje és az Ő Szentlelke által kiválasztottakból gyűjtötte össze. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az újjászületet egyén, 'ki ajándékba kapja, ha engedelmesen elfogadja, a Krisztus nevében összegyűlök közösségét és a kegyelmi szövetségbe bevont családot, a maga igazi keresztyén életkeretét, a gyülekezetben kell, hogy megtalálja. Békefi Benő. Lelkesedés vagy felelősség? Névsorokat néztem, át. A névsorokba szedett személyek majd mindegyikét személyesen ismerem. Meg-megálltam egy-egy névnél s elgondolkoztam. Hányán voltak, akik a magyar lelkiébredés ügyéért, az evangélizációért, vagy annak valamelvik szolgálatáért különösen fellelkesedtek. Úgy előttem van tüzes tekintetük, mosolygó arcuk, ígéreteket tévő felajánlkozásuk. Hányszor óvtak ezek meglankadástól, meghátrálástól... de azóta eltelt néhány esztendő. Lelkesedésük lelohadt, látíásuk eltűnt), már nem ügyük az ébredés s talán már az imádság is elhalkult ajkukon s még előbb szívükben. Alig lehet tudni róluk valamit, legfeljebb azt: megalkudtak, meghátráltak, lemaradtak. E szomorú számbavevés hozza elibém a lelkesedés vagy felelősség kérdését, magamra nézve is és másokra nézve is érdeklődés teljesen. Mi a lelkesedés? Hirtelen fellobbanó tűz- láng, villanó fény, indító sebesség. Tehát nem magábavéve rossz, sőt nélkülözhetetlen. Hirtelen lobbanó láng nélkül nem tud meleget árasztó vagy erőt kifejtő tűz gyulladni. Felvillanó fény nélkül nem hasítja át a világosság a sötétséget. Indító sebesség nélkül nem tud nálvát megfutni a mozgásra alkotott gépezet. A lelkesedés akkor válik veszedelemmé, ha nem tud belekapcsolódni valamibe, amibe a
