Nyírségi Virrasztó, 1941 (5. évfolyam, 1-22. szám)
1941-03-01 / 5. szám
sunkra jut egy-egy lélek Istenhez fordulása a mi hitből való élésünk bizonyságaira. A közelmúltban történt egyik konferencián, hogy egy fiatal leány nagy lerendezéssel futott hozzánk és mutatkozott be. Csillogó szemekkel, kipirult arccal fejezte ki örömét, hogy végre találkozhatott valakivel a neszmé- lyi árvaháziak közül. Már régebben olvasott árvaházunkról s olyan mély hatást keltett benne az, hogy mi emberektől nem kérünk s Isten olyan csodálatos úton-módon gondoskodik róluk, hogy minden vágya az lett, hogy felvegye velünk a kapcsolatot. Régi vágya teljesült. A visszhang, amit Isten cselekedetei keltettek szívében, megerősítetté újból azt a hitünket, hogy „a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban“. * * * Többen érdeklődve kérdezősködnek gyermekeink lelkiéletéről. Megtérésekről nem beszélhetünk (hiszen még a nagyobbak is csak H2—13 évesek), de vannak hálára indító megnyilvánulások. Különösen a kicsik szeretnek mindent elmondani Jézusnak. Egyik kisleányunk édesanyjától levél érkezett, melyben leírta sokféle nyomorúságát. A kis, öt éves Juliskának felolvasott levél tartalmára, úgylátszik, a többi kis apróság is felfigyelt. Megindította a szívüket kis társuk mamájának nyomorúsága. Anélkül, hogy valakitől hallották volna, naponkénti kérésük lett, hogy Jézus adjon elég kenyeret Juliska mamájának és ne engedje fázná. Már több, mint egy hónapja a levél érkezésének, de még mindég kérik s bizonyára mindaddig teszik, míg egy újabb levélből meg nem tudják, hogy kérésük teljesült. Megszégyenítenek minket, felnőtteket, nemcsak a kitartó kérésben, hanem a hálaadásban is. A tanulóban az asztalokra új térítőkét vettünk a régi, kopottak helyett. A rá- valót Urunktól kértük és meg is kaptuk. Az esti imádkoztatás idején megszégyenülve hallgatja a gondozó testvér a saját szavaival imádkozó kisgyermek imáját, ki hálás szívvel köszönte meg Istennek a szép, új térítőkét. Ö bizony elmulasztotta azt, amit ez a kicsi nem felejtett el megtenni. Csaknem egy hónap óta magas lázzal küz- ködő, három éves kisleánykánk nagy hangon töri meg a szoba néma csendjét panaszos szavaival: „Attól voltam olyan lázas, amitől nem imádtozott Jolánta néni, hód meddódujat...“ Megelőző nap a testvér valami okból elmulasztott a kicsivel együtt imádkozni meggyógyulásáért s úgylátszik, a kisleány mindeddig magába forgatta szemrehányását a mulasztás miatt. Ismeretlen valakitől két ízben Kaprunk adományt. Tegnap kaptunk tőle harmadszor. Ezúttal 1000 pengőt. Kölcsönösen ismeretlenek vagyunk személy szerint, de aki az adományt irányította, jól ismeri az adományozót és az árvaház szükségeit. Csak két-három nappal előbb kértük Urunkat, hogy több fennálló szükségeinket lássa meg és oldja meg az Ö dicsőségére. Bizonyára, ha mi kértük volna az illetőt, 10—20 pengőt kaptunk volna, de Isten ellenállhatatlanul tud kérni övéitől. Hónapok óta rendszeresen érkeznek adományok „Szeretet“ név alatt. Ismeretlen adakozónkat nem a mi kérésünk, hanem Isten Lelke indítja adakozásra. Nem kényszerűségből ad, hanem a hálával megtelt szív gyönyörűségével. Boldog ember az, akinek legfontosabb dolga minél szorosabb közelségbe jutni a láthatatlan, de élő Istennel. Hatvani Margit. I EGYÜTT AZ UR SZÍNE ELŐTT Kövess engem! „Aki nékem szolgál, engem kövessen.“ (Ján. 12 : 26.) Nem találod megdöbbentőnek, hogy menynyi szolgája van, csak Magyarországon is, Jézusnak, és mégis, milyen siralmasan egyálla- potban vesztegel az ö ügye, akár egyéni, családi, egyházi, vagy nemzeti vonatkozásban? Ez az Ige hallgatagon azt látszik mondaná, hogy azért késik a várva-várt ébredés, mert az ő szolgái nem követik Öt. Értsük csak meg most, hogy két külön dolog az Ö szolgálata és az Ö követése. Illetve abból van minden baj, hogy mi kettőt csináltunk belőle. Szolgálni úgy lehet, hogy ebben a világban folyik le szolgálatom, követni meg úvy lehet, ha elszakadok ettől a világtól. A szolgálat inkább munka, a követés inkább szenvedés. Mert világos, hogy Öt követni az Ö útján lehet, vagyis, hogy megyek magam is az önmegtagadás, a megalázkodás útján mindközelebb az „Én“-em teljes halálához. Végzetes „felfedezése“ a mai keresztyén- ségnek, hogy kitalálta, hogyan lehet „szolgálni“ Jézust az Ö valóságos követése nélkül. Az a baj, hogy sok szolgája és kevés követője van Jézusnak. Szolgálni lehet a szószéken, az íróasztal mellett, az imakamrámban, követni meg csak úgy, ha a gabonamag elhal, ha kész vagyok életemet elveszteni.
