Nyírségi Virrasztó, 1941 (5. évfolyam, 1-22. szám)

1941-02-01 / 3. szám

I. (V.) évfolyam 3. szám.

Erdős Károly urnákDEBRECEN. Pé terf i •, . 3

DEBRECENI Bí

KAHYviHim.

Nyíregyháza, 1941. március 1.

.. a sötétség szűnni kezd és azigazvilágos- ság már fénylik.

I. János 2:8.

... ideje már, hogy az álomból felserken jfink... Az éjszaka elmúlt, a nap pedig elközelgett.

Róma 13:11-12.

A REFORMÁTUS GYÜLEKEZETI EVANGÉLIZÁCIÓ BARÁTAI TÁRSASÁGÁNAK LAPJA

Szerkesztőségés kiadóhivatal: I Főszerkesztő: I Megjelenik minden hó 1 és 15-én.

Nyíregyháza, Bencs L.-tér 5. I. I BERECZKY ALBERT I Előfizetési díja egy évre 2 — P. Telefon: 599. I a r. Gy^E^B^T’elnöke. I Egyes szám ára 16 fillér.

r

Ébredést hozó bünbánat

— Az ébredés elengedhetetlen feltétele —

Tatai Református Konferenciánkon az egyik imaóra bűnbánatért volt. Azért könyörögtünk együtt, hogy Isten kegyelme szerint ajándékozzon meg minket bűnbánattal. A bevezető áhitat alapigéje Dániel bűnbánati imádsága volt. (Dániel 9:3—19.) Arról volt szó, hogy a bűnnel szemben Isten előtt egyetlen kedves magatartás a bűnbánat. Legyen ez a bűn egyéni vagy közösségi: családi, társadalmi, egyházi vagy nemzeti bűn. Dániel, aki úgy erkölcsi, mint hitbeli magatartásával kortársai fölé emelkedett a babiloni fogságban, aki hitéért szinte mártirsággal fizetett, mégis magára vállalja nemzete, az atyák, a fejedelmek és a királyok bűneit is, mert részes azok bűnében, hiszen ő is annak a nemzetnek tagja. Nem kritizál, nem vádol, hanem töredelemmel és orcapirulással viszi oda Isten elé azokat a bűnöket, melyekben ő cselekedetileg nem részes, Isten irgalmassága elé, Ö könyörüljön és Ö adjon a népre rárótt büntetésből szabadulást. Az imaóra után a konferencia egyik résztvevője szinte keserűen mondotta: „Belém fojtottál minden szót, mert részesévé tettél a fejedelmek és egyháznagyok bűneinek. Pedig éppen az ő dolgaikról akartam veled beszélni. Ne haragudj, de azért ez a bűnbánat már szinte bűnpártolás“.

Azóta állandóan gondolataim között van ez a megjegyzés. A nagy lelki megújhodásnak mind református egyházunk életében, mind egész magyar népünk között kétségkívül a bűn vet a legátdönthetetlenebb gátat. A bűn az a

rablánc, mely az egyéni életeket a lelki életre nézve tehetetlenné kötözi. A bűn az a rákfene, amelyik ezer s ezerféle belül rejtőző, vagy kívül kifekélyesedő sebével rútítja egyházi életünket. A bűn az a mindent betakaró szemfedő, amelyik ráterül egész magyar nemzeti életünkre, hogy ne tudjon megújhodva új életre kelni. Szolgálva az ébredést, állandóan a bűnbe ütközünk bele, sajátunkéba, másokéba, egyházunkéba, nemzetünkébe, fejedelmekébe, uralmon lévőkébe egyformán, hogy gátolja, akadályozza a nagy magyar lelki ébredést.

Vájjon lehet-e a bűn akadály ? Ügy és akkor, ha magam és a mások bűnével szemben helytelen a magatartásom,. Ha leplezem, ha palástolom, ha mentegetem, ha kritizálom a magam, mások, az én, te, ő, mi, ti, ők bűneit, akkor nem a bűn, hanem ez az én magatartásom lesz a gát. A bűnt az Űr legyőzte. Éppen ezért akárkié a bűn, általam Isten elé kell kerülnie. Isten elé mind a magam, mind a mások s közösségek bűnei csak bűnbánatban kerülhetnek. Ezért előfeltétele a lelki ébredésnek az igazi bűnbánat. Ha nemcsak a saját magam ébredése ügyem, hanem a másoké, sőt az egyházamé és a nemzetemé is, akkor bánni kell tudnom a magam bűnein kívül másokét, az egyházét és a nemzet bűneit is.

Könyörögjünk azért, hogy a mások megítélése, az egyház és vezetői kritizálása, nemzetünk és vezetői vádolása helyett Isten adjon szívünkbe olyan bűnbánatot, melyben pirul az