Nyírségi Virrasztó, 1941 (5. évfolyam, 1-22. szám)

1941-06-15 / 12. szám

2

nyírségi virrasztó

tűk, hogy testileg-lelkileg beteg és megfáradt, csüggedt, békétlen, félelemmel és aggodalommal telt életek változtak meg Isten Szentleikének munkája nyomán. Hogy újult meg a hitünk, hogy lettünk bátrakká, bizakodókká, hogy készített fel a Lélek a további küzdelmekre! Hogy tűnt el a szívekből a félelem, helyet adva az örömnek és hogy szorította ki az Istennek minden értelmet felülhaladó békessége, a sokféle aggodalmaskodást! Kételkedés és kétségek helyett, hogy tört fel szíveinkből a forró hála a mi Urunk iránt, Aki nem nézi a mi sok hűtlenségünket, engedetlenségünket, hanyag és rest voltunkat, hanem az Ő hűségével megújítja velünk kötött 1 szövetségét, megerősíti hitünket, hogy újrakezdhessük a Benne való életnek boldog, szép és örvendező útját.

Számomra az lett nagyon világossá, hogy nem a magam számára váltattam meg, hanem az Isten dicsőségének a megmutatására. Nem régen beszéltem valakivel, aki azt mondta: határtalan egoizmus kell ahoz, hogy valaki mindig a maga üdvösségének az útját keresse. Ez nagyon elgondolkoztatott. Valóban csak ezt látják rajtam mások? Ha igen, akkor ez így nem jól van, valahol hibának kell lenni.

Jézus emberi szem számára most itt-a földön láthatatlan. Ez a világ most a mi testünkben látja Öt. Vájjon milyennek látja? Feltámad-e benne a vágy — engem látva —• az Ö követésére? Vagy pedig rajtam keresztül utált lesz számára a Krisztusban való élet és elfordul ismét a világ útja, a széles út felé?

Óh, bár tudnék engedelmes eszköz lenni az én Uram kezében, hogy formáljon, alakítson, véssen és csiszoljon rajtam mindaddig, míg az életemben kiábrázolódik a Krisztus.

Gesztelyi Nagy Lenke.

Kicsinykedések.

Szántszándékkal írtam kicsinykedést, nem kicsinyeskedést. A kicsinyeskedés szó már le van foglalva más jelentésre. Kicsinyeskedés alatt azt értjük, mikor valaki egy fontos dolognak a jelentéktelen részletkérdésein akadékoskodik. Annál a betegségnél, amit kicsinykedés szóval neveztem meg, a lényeg az, hogy valami sajátságos álszemérmesség és alázatosság kényszerítő hatása alatt összezsugorítjuk keresztyén reménységünket, keresztyén örömeinket, • keresztyén életünket. Úgy gondolom, hogy ez a jelenség nemcsak a szegedi gyülekezet bibliaköreiben fordul elő, hanem másut is, azért írok róla egy pár sort, hogy így a világosságra hozva, megszabadítsuk magunkat tőle.

Az első ilyen kicsinykedés, amit magunkon észrevettünk, az volt, amit aztán a nagyképűség ellentételéül kisképűségnek neveztünk el. A nagyképű ember olyan értékek birtokosának szeretné magát feltüntetni, amilyenekkel nem rendelkezik. A kisképű ember pedig áldozatosságból, álszerénységből nem meri megvallani azt, amije van. Például nem meri megvallani, hogy ő ki van választva, hogy őt Jézus megváltotta, hogy ő az Isten gyermeke. Inkább engedi, hogy az emberek ne lássák meg Jézus szeretetét, Jézus vére erejét, Isten kegyelmét, gazdagságát, csakhogy valaki azt ne mondja ő róla, hogy gőgös, nagyképű. — Testvérem! Ne légy gőgös, ne légy nagyképű, de valid meg boldogan Jézus ajándékait, hiszen Ö maga is ezt várja tőled!

Másik ilyen furcsa jelenség volt .az, hogy valami görög-római jellemideál hatása alatt .mindenáron úgy akartunk feltűnni, mint akik érdek nélkül, jutalomvárás nélkül lettünk keresztyénekké; irtóztunk még a gondolatától is annak, hogy Jézus meg is akar jutalmazni bennünket. Ugyde akkor meg nem tudtunk mit kezdeni Jézus világosan kifejezett Ígéreteivel, amelyek szerint el nem veszti jutalmát az, aki csak egy pohár vizet is ad tanítvány nevében, saitöbbi.

Hagyd el, testvér, az álszerénységet és légy boldog benne, hogy Jézus az örök életet nem puszta tengődésnek adja, hanem tele rakja sok-sok kedves ajándékkal és jutalommal. Persze, hogy ez is kegyelemből van, nem a te „érdemedből“, de merj örülni neki, hogyha jársz azokban a jó cselekedetekben, amelyeket Isten előre elkészített neked, még csodálatos külön jutalmak is várnak rád az Atya szerető jókedvéből.

Egy harmadik ilyen kicsinykedés az imádkozás kérdéseinél szakadt reánk. Sok okos ember van köztünk, minél fogva mindenáron meg akartuk határozni tudományosan, hogy mit szabad kérni Istentől s természetesen, ugyanakkor saját bölcseségünkkel meg akartuk kötözni Isten kezét is az ima meghallgatásában. Felállítottunk egy, meglehet tudományosnak látszó, úgynevezett abszolút Istenfogalmat, akit a maga minden részletecskére kiterjedő eleveelrendelésenek az előírásai közül a mi imádságaink sem szabadíthatnak ki.

Hát, hiszen, ha valakit boldoggá tesz az, hogy az ő Istene olyan tökéletes, hogy minden sóhajtásunkat előre belevéste a világ történelmébe, én nem akarom megingatni ezt a véleményét. Csak az a baj, hogy ez az elgondolás engemet is évtizedeken át akadályozott, vagy legalább is feszélyezett az imádkozásban s bizony mindnyájunkat zsákutcába és szörnyű keresztutakra vitt.