Nyírségi Virrasztó, 1941 (5. évfolyam, 1-22. szám)

1941-03-01 / 5. szám

nyírségi virrasztó

3

Két napot kint töltött a gyülekezetben Imreh Ilona testvérünk, aki családokat látogatott. Sajnos, aztán el kellett mennie Somogyba és igy abba kellett hagynia ezt a szolgálatot. Az iratterjesztés iránt szép érdeklődés mutatkozott.

Az utolsó este tartott záró-összejövetelen igen sokan vettek részt Élőszóval elhangzott bizonyságtétel kevés volt ugyan, de a megin- dultság sokakon látszott- A közös imádságban sokan adtak hálát az elnyert áldásokért. Isten nyilvánvalóan munkálkodott. Közben én komoly torokgyulladással küzdöttem, de Isten ebben is megmutatta a maga hatalmát és kegyelmét, mert a szolgálatban nem gátolt, több imádságra és csendességre intett ezáltal és meg is gyógyított.

Szeretettel ajánlom a kemeesei gyülekezetei és az ott megmozdult lelkeket imádságaitokba továbbra is, hogy Isten adjon növekedést a vetésnek, hogy Lelke által gondozza a hitre ébredt lelkeket.

CEGLÉD

— március 27. —

Cegléden van most a fiatalkorú fiuk fogháza, másfél esztendővel ezelőtt Nyíregyházáról került oda. Ide hivott meg Czakó Jenő ott szolgáló hitoktató lelkész csendesnap tartására. Délelőtt és délután foglalkoztam a protestáns fiukkal. Délelőtt két és délután egy előadást tartottam és délelőtt és délután négyszemközt beszélgettem az erre jelentkezettekkel.

Nehéz és különleges lelki munka ezekkel az elitéit fiukkal való foglalkozás, különösen azokkal, akik ott hordják ruhájukon a nagy zöld V betűt, ezek a visszaesők. Akikkel beszélgettem, mind olyan volt, akik vágytak a szabadulásra, a megtisztult uj életre, de majd mindegyike arról panaszkodott, hogy nem tudja mégse vállalni Krisztust, mert ha kikerül, akkor újra abba a környezetbe kerül, ahol eddig volt. Két fiúval, az egyik gyilkos, a másik betörő, megindultan imádkoztunk együtt és kértük Krisztust, hogy ajándékozza meg őket uj élettel.

Este részt vettem egy gyülekezeti imaórán.

KISÚJSZÁLLÁS

— március 28- —

Már esztendők óta mindig meg szoktak hivni a kisújszállási községi polgári leányiskola tavaszi csendesnapjának megtartására. Most feleségemmel együtt mentünk el. Délelőtt és délután két-két előadást tartottunk felváltva az első és második, illetve a harmadik és negyedik osztályosoknak. Mindig kedves dolog fiatal leányoknak lelki dolgokról beszélni, de van

benne valami fájdalom is, mert a tapasztalat azt mutatja,.,hogy a leány lélek leginkább tövises talaj. Örömmel veszi az Igét, lelkesedik érte, fogadásokat tesz, de aztán megnő és eljő a világ a maga gazdagságával és gyönyörűségeivel, a szemek és a test kívánságával és az élet kérdésével. Ezek kegyetlenül megfojtják a kikelőben lévő lelki vetést. Már eddig is sokszor és most újra fájdalmasan éltem át, hogy nincs megoldva a leánykérdés, mert csak egy darabig tartanak ki.

Délután a református elemi iskola torna- termében a gyülekezet számára tartottam evan- gélizáló órát. Az előre nem igen hirdetett ösz- szejövetelre igen szép számmal jöttek el a hi- vek. Utána egyik bibliakörrel és iratmisszió- náriusok egy csoportjával tartottunk megbeszélést és imaórát.

Békefi Benő

UTÓMUNKA

A budapesti csendesnap

Március 25-én körülbelül 150-en csendesnapra gyűltünk össze a Pozsonyi-úti református egyház tanácstermében. Egymásközti beszélgetések során kitűnt, hogy mindnyájan úgy éreztük, mintha idézést kaptunk volna erre a csendesnapra, annyira hozzáigazítottuk már napokkal előbb életünk dolgait, csakhogy okvetlenül megjelenhessünk azon.

Sokat vártunk ettől a naptól. Vártunk felemelő érzéseket, amelyekért Jézus tanítványait annyiszor irigyeltük a megdicsőülés hegyén és amelyhez némileg hasonlítható érzéseket ilyen napokon már kaptunk. Vártunk új erőket, amelyekből már eléggé kifogytunk és vártunk új örömöket, amikkel újra a világ elé állhassunk, mint az igazi örömhír hordozói. És igen hamar más derült ki. Ugyanis ennek a napnak nem volt előre megrendezett programmja. Vezetőink nagyon engedelmesen rábízták e napot a legbölcsebb Rendezőre, a nagy Számontartóra és a nagy Számonkérőre.

Valójában az történt, hogy már az áhitat Igéinek első részéből kiderült, hogy nagy te- temrehívás ez a csendesnap. Az Ige II. Kor. 6:3—10. versei vádoltak bennünket a2zal, hogy keresztyénségünkkel — amely ezeknek a verseknek egészen az ellenkezője — hogyan botránkoztattunk meg másokat.

Egész nap azt éreztük, hogy az Ige minden vádja ránk illik. Mert :

kevesebb a szeretetünk a beszédünknél;

kevesebb az erőnk, mint amennyit Jézus adna, ha kérnénk;

nem vonzó a keresztyénségünk, bukdácsolásaink és sanyarúságunk miatt;