Nyírségi Virrasztó, 1940 (4. évfolyam, 1-19. szám)
1940-07-15 / 9. szám
nyírségi virrasztó 3 VISSZHANG Beszámoló a „Láthatatlan konferencia“ áldásairól. — Részletek eqy levélből. — Legelőször is a névsort olvastam el. Tele lett szívem örömmel a 350 név láttára. Mindjárt az első bizonyságtevés nagyon- nagyon elszomorított, mert beláttam, mennyire távol jártam ebben az évben az atyai háztól s kimondhatatlan vágy fakadt szívemben, újra ott lenni egészen közel Krisztushoz, Istenhez. Sok biztatást jelentett nekem, mikor megláttam, hogy az én életemben is Isten kezdte el a jó munkát s Neki elég hatalma van enge- met. hűtelent, újra hazavinni. Hálaadással gondoltam hívő életem kezdetére, mert a forrásnál ott láthattam én is Istennek tiszta és örökké munkás kezét. Bíró Erzsébet bizonyságtételé' felidézte lelkemben azt a szomorú virágvasárnapot, amikor én is félelemmel és rettegéssel gondoltam a Megbékélés Házára. Lám, Istennek mindenre van gondja, hatalma és ereje. Megláttam, mi az akadálya és mi a reménysége a magyar ébredésnek. Ügy elszé- gyeltem magamat, mennyire nem vettem én ezt komolyan. Mennyiszer imádkozhattam volna érte és elmulasztottam. Hányszor levertek a gondok, aggodalmak, életem újra egészen a földhöz tapadt, így az üdvösség bizonyossága, az öröm és hálaadás egészen kivesztek belőlem. Most egyszerre semmivé vált előttem a mindennapi gond és küzdelem. Szívem megtelt hazavágyással, Krisztus vámsával. Ügy éreztem, hogy 350 testvéremmel együtt vagyunk a Megbékélés Házában s már előre örültem, hogy rövidesen valóságosan is ott lehetek velük együtt. Az utolsó lapok olvasása közben nagy öröm töltött el, hogy én már most mindjárt megkezdhetem azt a sok áldást gyakorlativá tenni, amit lelkemben ez a konferencia véghezvitt. Nem látszott ez előttem csöppet sem nehéznek. mert csordultig megtöltötte szívemet a mások terhét hordozni kész igazi, krisztusi szeretet. UTÓMUNKA „Isten az, aki munkálja“... Ebben a kavargó, Istennel olyan sokféleképpen szembehelyezkedő világban olyan nagy öröm nékem szemlélni az örökké munkálkodó Isten kezének áldott nyomát. Különösen a gyülekezetünkben levő tíznapos evangélizáció után került elém erőteljesen az a bizonyság, hogy az örökké munkálkodó Űr, amikor az Ö Igéjében és a Róla bizonyságot tevő szolgáin keresztül megejelenik az emberek közösségében, egyben el is választja az Övéit a Lélek és az Ige által: „Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek, mind az idve- zülők, mind az elkárhozók között, ezeknek a halál illatja a halálra, amazoknak pedig élet illatja az életre“. Látogattam. Fiatal nő az, akivel szemben ültem. Először közömbös szavak pattogtak az ajkáról, majd csattogva tiltakozott a túlzás ellen. Hallgattam, ebben a hallgatásban maga az Űr szólt bele. Olvas Bibliát? — kérdeztem. — Nem, — volt a felelet, — majd lassan megindult, előhozta a Bibliáját és együtt olvastuk azokat az Igéket, amik bolondságoknak látszottak néhány perccel azelőtt. Imádkoztunk s mikor eljöttem, úgy éreztem, hogy az Isten Igéje ott maradt, amelyik élő és ható és az Ige nem tér vissza ebből a szívből sem üresen. Idős asszonnyal beszélgettem. Szeme köny- nyes, a szenvedések barázdái teszik még öregebbé amúgy is fáradt arcát. De oly csodálatos, mint ragyog fel szeme, amint felolvasom előtte: Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. Sötétségből világosságra, a bűn szolgaságából Isten fiainak szabadságára jutás csodálatos hálája tölti el a szívemet, amikor Isten Lelkének soha meg nem szűnő munkájáról emlékezem és önkénytelenül is hálát kell mondanom Istennek azért, hogy tanúja lehetek. Imreh Ilona. LÉLEKMENTÉS SZOLGÁLATA Neszmélyi képek. — Milyen szolgálatot végezhet egy árvaház az emberi lélek megmentésére? — Néhány hete beszéltem egy gyári munkavezetővel, akit Isten lelke nemrégiben újított meg. Elmondta, hogy még egy évvel ezelőtt, amikor először hallotta, hogv neki is meg kell térnie, szinte sértődötten utasította vissza az Istentől jött felszólítást. Miből térjen meg ő, a „jó“ ember, akit alattvalói és felettesei mind szeretnek és becsülnek? Őreá nem vonatkoznak a bibliai igék és nem is óhajt ilyen kérdésekkel foglalkozni. A Lélek azonban nem hagyta nyugodni. Több ízben is hallott a hitből élő neszmélyi árvaházról, amit Isten gondoskodó szeretete tart napról-napra, minden emberi támaszték mellőzésével. Volt alkálma beletekinteni Isten végtelen hűségébe, mely páncél azoknak, kik ígéreteire építik életüket. Kezdett felfigyelni: Valóban van egy olyan
