Nyírségi Virrasztó, 1940 (4. évfolyam, 1-19. szám)
1940-07-15 / 9. szám
2 NYÍRSÉGI virrasztó EGYÜTT AZ UR SZÍNE ELŐTT | Másokért. „Barátom, adj nékem kölcsön három kenyeret, mert az én barátom énhozzám jött az útról és nincs mit adjak ennie“. (Lukács XI: 5—6.) Ez a mondat egy olyan történetből való, amelyet Jézus az imádkozásra buzdítás célzatával mondott el. Legtöbbször figyelmen kívül hagyjuk, mert kétségtelen, hogy a történet enélkül is kerek lenne. Ha az álmából felriasztott ember azért ad kölcsön, mert álmában megzavarták és szeretné az alkalmatlan tolakodót minél hamarabb lerázni magáról, akkor alapjában véve mellékes, hogy az mivel indokolta meg kérését. Az imádságra térve azt gondolhatjuk, hogy a saját szükségünkkel is zörgethetnénk Istennél, fontos az, hogy zörgessünk. Mégis jó figyelembe venni a történetnek ezt a mellékmondatát. Nem véletlenül és nem feleslegesen szőtte bele Jézus. Kétségtelen, hogy az imádságnak egyik leggyakoribb és legerősebb indítéka a másokért való felelősség. Amíg a magam sorsa izgat, addig elsősorban a magam erejére gondolok, azután várok másoktól segítséget, de mitévő legyek, mikor mások fordulnak hozzám olyasmiért ,ami nekem nincs ? Ha csak kenyérről lenne szó, akkor futhatnék én is a szomszédba. De kenyérnél és más földi javaknál sokkal többet várnak tőlem felebarátaim: igazságot, bölcseséget, hűséget ,szeretetet, világosságot. Jaj nekem, ha nem szolgálok ezekkel feleségemnek, gyerme keimnek, test és hit szerint való testvéreimnek. De hol vegyem én ezeket a javakat? Szívem gonosz, ezekből a javakból nekem semmi sincs. Azért megyek kérni Ahhoz, akinél mindezek bőségesen vannak és aki szívesen osztogatja ezeket a javakat. A magam életét sokszor úgy látom, hogy az nyugodtan halad pályáján. Sokszor elfelejtkezem arról, hogy kegyelemből tartatom meg és semmim sincs, amit ne kaptam volna. Sokszor látom magam előtt a folytatást, mint az eddigiek természetes következményét. Hivatásom parancsol velem és bizonyos szabályok sínéin gördül tova cselekedeteim vonata. — Mindezt azonban nem mondhatom a rámbízot- takról, akik között sokan vannak távol, katonai szolgálaton, betegágyon, a világnak és a nyomorúságnak különös kísértései között és akik között olyan sokan várnak tőlem valamilyen segítséget. Erre a segítésre pedig hiányzik nálam minden. Mit tegyek ? Felejtsem el őket ? Nyugodjam meg abban, hogy egy tiszta fiút, vagy leányt behálóz a kísértő? Ne törődjem azzal, hogy a halál útjára útra való nélkül indul el valaki a közelemben? Mindegy nekem, hogy szeretteim az életnek vagy a kárhozatnak útján járnak-e? Megelégedhetem-e azzal, hogy én ezekben a feladatokban tehetetlennek érzem magam ? Hozzám jött az én barátom és én nem tudok neki kenyeret adni. Felkelek és elmegyek ahhoz, aki a Mennyből szállt alá, és életnek kenyere lett számunkra. Kérem Tőle, az Űrtói, ezt a kenyeret. Imádkozom, mert szolgálnom kell a hozzám forduló atyámfiának. Kovács József. I megbékélés háza I Két napom a megbékélés Házában. Isten kegyelméből még minden évben elmehettem a Megbékélés Házába. Ez évben teljesen reménytelennek láttam ezt. A nagy drágaság annyira felemésztette férjem csekély nyugdiját, hogy nem voltam képes erre a célra egy pengőt sem megtakarítani. De azért én csak imádkoztam érte. Isten látta vágyakozásomat s férjem pár heti külön munkát kapott. Mikor az első ösz- szeget hazahozta, nekem is adott belőle és így szólt: „Vegyél ezen magadnak egy rendes házi cinőt. mert már nem bírom rajtad látni a hócipőből alakítottat“. Megköszöntem Istennek és férjemnek ezt a nem várt ajándékot és már akkor tudtam, hogy ebből az összegből fogok én belülről felöltözködni, össze is csomagoltam és útra keltem Sződligetre. Én voltam akkor a világ legboldogabb teremtése. Énekelve tettem meg a máskor olyan hosszú utat az állomástól a telepig. Kedves házunk már messziről ragyogott rám, mint egy ünneplőbe öltöztetett falusi kislány, tisztán, takarosán. Ügy éreztem magamat az ott töltött két nap alatt, mint egy nagyon boldog család nagyon boldog tagja. Gazdagon osztogatta az Úr az Igét. Megítélt engem, bűnt szerető, bűnt pártoló, mások iránt szeretetlen, Isten iránt hűtelen gyermekét, de megkaptam bocsánatát és ígéretét is, hogy ha kérek, kapok Tőle minden lelki jót. Ő velem van minden napon a világ végezetéig. Házi cipőm a régi maradt, de lélekben megújulva térhettem haza. Igazán megérte. Rákoscsabai asszony.
