Nyírségi Virrasztó, 1940 (4. évfolyam, 1-19. szám)
1940-12-01 / 18. szám
2 NYÍRSÉGI virrasztó igazulás volt. Ezekre az alkalmakra 25—30 résztvevő járt el. Az imaórákat fél 5-kor tartottuk, melyeken megújulásért és ébredésért zörgettünk. A gyülekezeti evanqélizálás délután 5 órakor volt a templomban, mely az evangélizáció végére megtelt hallgatókkal. Nem a legjobb időpont volt ez, mert hiszen a munkában levő emberek nem igen tudták szabaddá tenni addigra magukat. Az egyes alkalmak témái: Az emberi élet eredete, — Az emberi élet zavarai, — A bűn és felelősség, — Az emberi képességek korlátái, — Vallás vagy hit, — Isten mentő közbelépése, — Krisztus szerepe, — Lelki ember — voltak. Este 8 órakor a tanácsteremben újabb ösz- szejövetel volt, melyen a meqenqesztelődés kérdéseit tárgyaltuk meg: Van-e Ige benned? — Hogyan állasz a Szentlélekkel? — Miből áll a keresztyén élet? — A keresztyén élet szolgálata. Ezekre az alkalmakra növekvő számban jártak el a gyülekezet tagjai, leginkább a felébredtek. Sok harcot váltott ki az Ige, de áldott megoldásokat is adott. Két vasárnap délelőtti istentiszteleten is hirdethettem az evangéliumot. A felsős diákok csendesnapján tartottam két előadást, többekkel folytattam lelki beszélgetést 24-én 6—8-ig volt a záróösszejövetel, melyen 33 bizonyságtétel hangzott el az elvett áldásokról és igen sok hálaadó imádság dicsérte Istent közöttünk elvégzett munkájáért. „Keservesen tapasztaltam, hogy semmi öröm sincs életemben. Két oka volt: nem maradt meg bennem az Ige és megszomorítottam bennem a Szentlelket. Hálásan tapasztalom, hogy Isten adott megújulást.*' — Kérdés volt bennem, hogy az evangélizáció alkalmaira járjak-e, vagy pedig üzletemnek nézzek utánna. Inkább az alkalmakat vettem meg. Megérte!“ — „Isten szeretete nőtt meg előttem, most láttam, hogy olyan nagy, hogy nemcsak megváltott bűneimből, de megtart a diadalmas életben. Bukásaim onnét voltak, hogy gyakran megszomorítottam Isten Lelkét. Félelemmel volt teli lelkem, mert Isten Igéit tel j esithetet- lennek tartottam, mivel test szerint gondolkoztam. Most Lélek szerint vettem az Igéket s így nagy lett békességem.“ — „Sürgős szükségem volt ezekre' az alkalmakra. Üdvbizonyosságom mellett állandóan azt kellett éreznem, hogy veszélyben vágyok. Megértettem, hogy Krisztus életemben nagy győzelmet akar, hogy ezáltal az eljövendő élet örömeiből adjon előleget. Krisztusnak ettől az igényétől először megijedtem, de aztán láttam, hogy nem tőlem kívánja, hanem adni akarja.“ — „Kinyílt szemem s látom, hogy Isten győzelmes életemben akarja megdicsőíteni magát. Hogyan? Hiszen erre nincsen erőm. Nem az én vállalkozásom ez, hanem a Szentléleké bennem. Nem csinálnom kell, hanem Jézusnál kell maradnom.“ — „Keserűséggel voltam tele, mert elvesztettem állásom. Most Istennek adok hálát érte, mert eljárhattam emiatt az evangélizációra, ahol Krisztust ismertem meg s új életet nyertem, ami mindennél többet ér.“ — „Nem tudtam hinni Krisztusban. A leány-órákon csodálatosan megvilágosodott előttem Jézus személye, szerepe és hatalma. Látom, mindenestől rá vagyok szorulva, Neki adom életem.“ Ezek a bizonyságtétel-töredékek parányi ízelítőt adnak abból, amit Isten kegyelmes volt végezni az ő Igéje és Lelke által a szegedi gyülekezetben. Köszönöm imádságaitokat. Legyünk egyek a hálaadásban. Békefi Benő. 1 EGYÜTT AZ ÜR SZÍNE ELŐTT Áron is megvegyétek az alkalmat Ef. 5: 16. Isten ajándéka az Ige, ahogyan az Ö ajándéka a mindennapi kenyér. A kenyeret nem a munkáért kapjuk fizetésül Tőle. A kenyér ingyen ajándék, de ezt az ajándékot bizonyos helyeken vehetjük csak át. Aki dolgozik, az lényegében azokat a helyeket keresi meg, ahol az Ur a kenyeret osztogattatja. A munka Isten kenyérosztó helyeinek a keresése, Isten felé sietés, hogy Kezéből átvehessük, amit nekünk szánt az Ur. Az Ige felől ugyanúgy rendelkezett az Ur, mint a földi kenyér felől. Ingyen adja, de meg kell azokat a helyeket, alkalmakat keresnünk, ahol az Ur a lélek kenyerét osztogatja, a lélek italát kínálgattatja. S ez a keresés a mi szemünkben munka, fáradság. Az alkalomért megdolgoztat bennünket az Ur . . . Egyszer megázik az ember, máskor megfázik az alkalomért. Siettet az Ur napközben, hogy legyen alkalmam az Ige olvasására és hallgatására. Korábban kelnek az egyik családnál, későbben fe- küsznek le este a másiknál. Pihenésüket fizetik mint árat, hogy az alkalmakat megve- hessék. Isten Igéje áldásosabb, ha ilyen áron vesz- szük meg az alkalmakat. Az Ige önmagában mindig erő és gyógyulás, de annak, aki csak unalomból keresi az alkalmakat, csak azért megy a templomba, mert igen ráér, sokkal kevesebb áldást jelent az Ige hallgatása, mint annak, aki valamilyen árat fizetett érte. Gondoljunk arra, mennyi áldással járt a templomozás az üldözött, pásztoruktól, templomuktól megfosztott gyülekezetek tagjainak, amikor 10 km.-eket gyalogoltak, hogy istentiszteleten vehessenek részt. — Templomba, nem csupán
