Nyírségi Virrasztó, 1940 (4. évfolyam, 1-19. szám)

1940-10-15 / 15. szám

2

NYÍRSÉGI virrasztó

gélizátor, mint szakember hozzászólok a Gaudy László cikkéhez.

Ö úgy állítja be a dolgot, mintha az evan- gélizációs mozgalom az evangélikus egyház lelki életének természetes fejlődésfoka lenne a liturgikai, egyházfegyelmi stb. törekvések után. Igaza van. Ez a fejlődés újabb mozzanata, sőt a világháború után a leglényegesebb mozzanat. Abban viszont nincs igaza, mintha az evangélizáció mai gyakorlata az evangélikus egyházi életnek eredeti termése lenne. Ez a mozgalom értékét természetesen nem érinti. A tényt magát azért tartom szükségesnek megállapítani, mert igen sokan nemcsak a külső körülményekkel és az evangélizáció történetével, hanem az evangélizáció lényegével sincsenek tisztában. Gaudy maga is elkövette már azt a hibát, hogy ismertetést adott az evangé- lizációról akkor, amikor Magyarországon még nem is létezett. A német népmisszió evangéli- zációs központjának 1931-ben megjelent „Vorn Werk des Glaubens“ című kézikönyvében Gaudy már ismerteti a magyar evangélizációt1, holott mostani cikkében elismeri, hogy az evangélizáció csak 1938 januárjában indult meg az evangélikus egyházban.-* Vigasztalja meg az a tudat, hogy az evangélizációval már mások is jártak így. Pl. a ref. egyház legfőbb belmissziói szakértője 1936-ban ismertette az evangélizációt és másokat oktatott ki az evangélizáció mivoltáról anélkül, hogy előzetesen tájékozódott volna a kérdés felől.'1 Természetesen balul ütött ki a dolog és ilyen abszurdumok sültek ki a végén: „az evangélizációs munka eszerint az igehirdetés nagy szavainak aprópénzre váltása stb.” Egyházi tekintélyekkel, törvényhozó vezetőkkel is megtörtént, hogy már harcoltak az evangélizáció ellen, amikor még nem is tudták, mi az. Igen sokan csak a két skót futballista . szenzációvá nőtt szolgálatát tartották érdemesnek figyelemre méltatni s az ő idegenszerű munkájuk után alkották meg véleményüket az evangélizációról.

Gaudy mostani cikke azt mutatja, hogy ő szemlélője és lelkes résztvevője annak, amit ismertet. Megállapításaiért hálásak vagyunk, mert az a, tény. hogy az evang. egyház hivatalos ügyévé tette az evangélizációt, — arra a reményre jogosít, hogy egyszer még a református egyház is más szemekkel fog tekinteni erre az áldott szolgálatra. A helyzet ugyanis most- az, hogy amíg az evangélikus egyházban 1938. óta az egyházi főhatóságok támogatásával és aktív részvételével folyik a gyülekezeti evangélizáció munkája, addig a református egyházban korábban az egyházi hatóságok tudta nélkül, ill. közömbös nemtörődömsége mellett, majd titkos rosszalása ellenére; 1939 óta pedig az egyház ideiglenes és korlátozott

ehgedélyével. A református egyházban u. i. az első 10 napos gyülekezeti evangélizációt 1933 márciusában tartottam a budapesti józsefvárosi templomban. Már korábban is megpróbáltam érdeklődést támasztani az evangélizáció iránt. A Ref. Figyelőben és a Mustármagban közöltem sorozatos cikkeket az evangélizációról minden visszhang nélkül. Az egyházi körök közönye ellenére összehívtam 1932 nyarán Szentendrére első szervező gyűlésünket. Barátaimmal itt alakítottuk meg a Ref. Gyülekezeti Evangélizáció Baráti Társaságát s már itt megkezdtük az evangélizátorok képzését, ill. felkészítését a gyakorlati szolgálatra. Az első evan- gélizációk után évi összejöveteleinken megbeszéltük tapasztalatainkat és nehézségeinket, úgy hogy nekünk már 1935-ben egy csomó képzett evangélizátorunk volt, akik megbeszélt Programm szerint végezték szolgálatukat. — Isten nagyon megáldotta a Társaság szolgálatát, a hivatolosak azonban csak gáncsolni tudták egyes kivételektől eltekintve. A Baráti Társaság ügyvezetését először magam láttam el, később Békefi Benő vette át tőlem, mivel engem a gyülekezeti munka vett igénybe és nem tudtam időt szentelni az országos munkára.

Békefi vezetése alatt a mozgalom még rohamosabban nőtt. Az iratmisszió után megvalósult a sződligeti evangélizációs telep, s ezzel együtt megindult a diakonissza munka is. A múlt évben az egyház legfőbb missziói hatósága bizonyos feltételek mellett elismerte a Baráti Társaság szervezetét és engedélyezte működését. A feltételek legsúlyosabbika a testvérmunka megszüntetése és az engedély ideiglenes jellege. A mozgalom kezdeményezői és tagjai között voltak, akik a mozgalom ilyen meglékelését és a missziói bizottság nem egészen őszinte magatartását nehézményezve, félreálltak. A megkisebbedett tábor azonban lankadatlanul folytatja tovább szent szolgálatát és bizonyos, hogy mindaddig vele lesz Isten áldása, amíg a Krisztustól nyert alapelveket opportunizmusból el nem árulja.

A missziói szolgálatok nem varázs-eszközök (opus est operatum). Semmiféle módszerrel sem lehet ébredést támasztani. Ahol a Szentlélek nem munkálkodik, hiába ott az emberi mesterkedés, — nincs lelki megújulás. Az evangélizáció éppen az a terület, ahol csak a kiválasztottak, a karizmával megáldottak boldogulnak ; itt igazán nem lehet kontárkodni. Evangélius testvéreink hálásak lehetnek Isten iránt, hogy egyházukban éppen az erre a szolgálatra elhivottak irányítják és végzik ezt a munkát és szolgálatukat nem gáncs és rosszindulat, hanem hála és öröm kíséri. Az evangélizáció minden barátja szívből örül annak a hatalmas megmozdulásnak, mely az evangélizá-