Nyírségi Virrasztó, 1940 (4. évfolyam, 1-19. szám)
1940-03-15 / 1. szám
6 nyírségi virrasztó LÉLEKMENTÉS SZOLGÁLATA Mentsd, aki elmerült Szolgálatomban sokszor ad Isten áldott örömet. Valahányszor csak kísért a magam tehetetlensége, erőtelensége, — óh milyen sokszor előjön az —, mindig újra és újra bizonyságát veszem Isten ígéretének: Én az Ür hívtalak el igazságban, fogom kezed és megőrizlek, népnek szövetségévé teszlek és pogányoknak világosságává. Munkaterületem, melyet az én Uram és Gazdám adott nekem, a bűnösök, kivetettek, elesettek, a paráznanők mentése. Nagy szeretet van szivemben velük szemben: jó nekem szeretni őket, nem tudom nem szeretni őket. Nincsen ebben semmi dicsekedésem, hiszen nem magamtól telik ki, kapom az én Uramtól és Megváltómtól, Aki szeretett engem és önmagát adta értem. * Eredmény? Nincs! Csak sok-sok áldott bizonyság. Hadd legyenek ezek most bizonyságok, az Ö bizonyságai közül. * Ismét nagy félelemmel indultam el a szolgálatra. Tudtam kihez kell mennem, ismertem már régóta. És ez még csak növelte a félelmemet. Kemény annak a szíve, mit csinálnál vele te? — kérdezte tőlem a nagy kísértő, a gonosz ellenség. így gondoltam magam is. De hiába, mennem kellett. És jó hogy mentem, mert újra valósággá lett, hogy az ördögnek nincs igaza. Hazug ő és hazugságot szól. Amint néztem ismerősöm arcát, előttem állt egy szenvedő lélek. Mosolya, erőltetett kacagása, festett arca valami irtózatos nyomorúságot takar, láttam meg. Ö azonban mindig másról beszélt. Tehetetlenségemben Istent hívtam segtíségül. És Ö segített. Tudja-e, hogy lelke is van? — kérdeztem. Ez elől nem tudott kitérni, csak elhallgatott. Az arca pillanatok alatt átváltozott, harc és küzdelem tükröződött benne. Láttam, hogy mást akar felelni, de — hála legyen érte az Ürnak — Ő nem engedte. Van, tudom, hogy van lelkem — szólalt meg nagysokára. És azt is tudom, hogy így nem jó a lelkemnek... Beszélt, most már gát és tettetés nélkül, csendesen, halkan, mintha ott sem lennék, mintha csak Valakinek, Másnak mondaná . . . Gyötör a bűnöm, fáj. Hogy adok majd számot az Istennek? — szakadt ki szívéből a nagy szomorúság. És az a Valaki, Akinek megvallotta nyomorúságát, felelt is rögtön. Mert Jézus ott volt. Azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, aki elveszett... Feleletül sóhajtott: óh, ha ez az enyém lehetne ... ! Lehet, — szólt rá a szívem — lehet, hiszen én is megkaptam ... Hollósi Eszter. EGYÜTT AZ UR SZÍNE ELÓTT | A kereszt árnyékában Ki készítette Krisztus keresztjét? Az ember azt mondja, hogy a zsidók. A bűn ácsolta. Az igazság megnemértése készítette. Ez a gyűlölet fája... Isten Ieéje azt mondja, hogy az Atya-Isten készítette. — „... Istennek elvégzett tanácsából és rendelés séből adatott halálra ...“ (Csel. 2:23.) Isten irántunk való szeretetéből végzett ily rettenetes véggel az emberisten Fiával. „Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy Ö szeretett minket és elküldte az 0 Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért.“ (I. János 4:10.) Micsoda Jézus Krisztus keresztje? Erről is nagyon sokféleképen vélekednek az emberek. Vannak, akiknek amulet, varázseszköz, akiknek botránkozás, akiknek bolondság. Vannak, akiknek a megütközés köve. — Isten Igéje azt mondja: „ ... nekünk, akik megtartatunk, Istennek ereje.“ (I. Kor. 1:18.) Miért kellett meghalnia Jézus Krisztusnak ? Erre a kérdésre is igen sokféle emberi felelet van. Legtöbbször úgy beszélnek róla, hogy Ö az igazság mártírja, akinek azért kellett meghalnia, mert az akkori vezetők nem tudták eltűrni, hogy Ö különb náluk. Ezek szokták Jézus halálához hasonlítani minden „igazságért“ való szenvedést és bántalmazást. Megint vannak, akik erre a kérdésre a zsidók gyűlöletében, minden szentet meggyalázó viselkedésükben keresik a feleletet. Isten Igéje ellenben ezt mondja: „És ö megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békesséciünk büntetése rajta van .. “ (Ésaiás 53:5.) „... a mi bűneinkért halálra adatott.“ (Róma 4:25.) Milyen haszon származik Jézus Krisztus véréből? Jézus véréről is igen sok tévelygés van az emberek között. Vannak, akik egyszerűen nem szeretnek hallani róla. Vannak, akiknek szinte bálványukká lett. A „Kelet népe" című folyóirat egyik könyvemmel foglalkozva az
