Nyírségi Virrasztó, 1940 (4. évfolyam, 1-19. szám)

1940-06-15 / 7. szám

4 NYÍRSÉGI virrasztó LÉLEKMENTÉS SZOLGÁLATA Kell-e árvaház? Sokan nem is gondolják, hogy a sok iól megszervezett szociális intézmény és árvaház mellett mennyi nyomorgó, elhagyatott gyermek tengeti siralmas kis életét a nagy ember­tömegben. Kinek van gondja ezekre a szegény, kicsi, elhagyatott életekre. A tél folyamán egy lelkész fordult hozzánk azzal a kéréssel, hogy két kis árvát a gyülekezetükből vegyünk párt­fogásunkba. Helyszűke miatt el akartuk utasí­tani a kérést, de mielőtt ezt tettük volna, job­ban kivizsgáltuk a dolgot. Sok apró gyermek­kel özvegyen maradt édesanya, hogy kereset után nézhessen, beadta két gyermekét a men- helybe. Egy idő múlva meglátogatva őket, a legnagyobb nyomorúságban találta gyermekeit. Rendes lakószoba helyett az istállóban helyez­ték el őket, puha ágy helyett földre dobott szalma volt fekhelyük. Az anya erre az ember­telen bánásmódra kivette gyermekeit a men- helyből, hogy más megoldást keressen. Ezek után került a két kis árva otthonunk­ba. Nagyon szánalmas állapotban voltak, pi­szoktól szerzett bőrbetegségüktől s a férgektől alig bírtuk megtisztítani őket. Napokig úgy ültek összebújva, mint két kis riadt madárka, akiket még az evésre is tanítani kell. Elsősor­ban szeretetre volt szükségük szegénykéknek, ami szinte ismeretlen és idegen volt számukra. Néhány hét kellett ahhoz, hogy kis árva test­vérkéikkel összevegyülve, önfeledt' jókedvvel merüljenek a játékba. Milyen jó, hogy van Valaki, akinek nem mindegy az ő sorsuk s számontartja még a legkisebbet is, számon- tartja a kisdedeket s egyet sem enged elveszni közülök. Neszmély. H. M. EGYÜTT AZ UR SZINE ELŐTT MIT OLVASSUNK A BIBLIÁBÓL? Június1 15. Ésaiás 65:17—19, 24-25, I. Kor. 14:26-33. 16. II. Királyok 11:17, Rólma 8:18—27, 1. Kor. 14:34—40. 17. Zsoltár 127, I. Kor. 15:1—’ll. 18. .Ajmos 1:1—2, 3:1—18, I. Kor. 15:12—19. 19. Amos 4:1—13, I. Kor. 15:20—28. 20. Ámos 5:1—24, I. Kor. 15: 29—34. 21. Ámos 6:1—14, I. Kor. 15:3o—49. 22. Jeremiás siralmai 3:22—32, I. Kor. 15:50—53. 23. V. Mózes 13:1, I. Péter 3:8—15/a,- I. Kor. 15:54—58. 24. 'Zsoltár 128, I. Kor. 16:1—9. 25. Ámos 7:1—17, I. Kor. 16:10—14. 26. Ámos 8:1—44, I. Kor. 16:15—18. 27. Ámos 9:1—45, I. Kor. 16:19—24. 28. .Zsoltár 115, II. Tim. 1:1—7. 29. Zsoltár 84, Lukács 12:36. 30. Zsoltár 86, Róma 6:3—41, Lukácsi 19:41—42. Július 1. Zsoltár 129. Zsidók 9:26. 2. II. Sámuel 5:1—7, II. Tim. 1:8—18. 3. ,11. Sámuel 7:1—16, II. Tim. 2:1—13. 4. II. Sámuel 7:17—29, II. Tim. 2:14—26. 5. II. Sámuel 11:1—27, II. Tim. 3:1—5. HÍREINK — Borza Erzsébet testvér Szegedről Kapos­várra ment, hogy az ott június 2-án megnyílt re­formátus gyülekezeti házban elhelyezett napközi otthont vezesse. — P. Tóth Lajos volt titkárunkat bízta meg a beregi egyházmegye szolyvai központtal a kár­pátaljai fürdőmisszió vezetésével. Imádkozzunk nehéz szolgálatáért. — Szabó Endre, ifj. dr. Szabó Aladár gödöl­lői lelkipásztor, elnökünk fia május 28-án Szeg­halomnál a Berettyóba fűlt. Temetése június 1-én volt Gödöllőn. Kérjük Iisten vigasztaló kegyeimé­nek megújulását elnökünk gyászoló családján. — Újabb árvíz öntötte el a Megbékélés Háza gyümölcsösét és konyhakertiét. A konyhakerti vet érném yek teljesen tönkrementek. — Hitmélyítő konferencia. A sződligeti Meg­békélés Házában június 28-á.n délutántól 30-áo, ■estiig hitmélyítő konferencia lesz, melyre Buda­pestről a hétvégi menetjegykedvezmény falhasz­nálható. Jelentkezési határidő június 25. Részvé­teli feltételek a Megbékélés Háza prospektusában. — Nyári cím. Felelős szerkesztőnk nyári cinné: Sződliget, Megbékélés Háza. Lehetőség sze­rint minden csütörtökön Nyíregyházán tartózko­dik, amikor a templomi evangélizációt is meg­tartja. Szerkesztésért és kiadásért felelős : ______________BÉKEF1 BENŐ______________ Nyomatot t Orosz Károly nyomdaüzemében Nyíregyháza, Bercsényi-u- 3. — Telefon: 577-

Next

/
Thumbnails
Contents