Nyírségi Virrasztó, 1940 (4. évfolyam, 1-19. szám)
1940-05-15 / 5. szám
nyírségi virrasztó 3 Az evangélizáció egyes összejöveteleit aránylag elég szépen látogatták. Sokan tárgyalták a hallott Igéket. Az ördög is munkába kezdett, amiből mi csak azt a reménységet vettük, hogy van félteni valója. Különösen két este volt nagyon áldot.. A záróösszejövetelen nyolcvan egynehányan vettek részt. A rendelkezésünkre álló idő alatt 19-en tettek bizonyságot az elvett javakról és sokan köszönték meg Istennek a bennük végzett munkáját. Egyik nő bizonyságtevő mondotta: „Nem tudtam, miért vagyok mindig szomorú. Most megértettem, hogy azért, mert az ördög kilopja szivemből Isten Igéjét. Most keresem s megtartani igyekszem Jézus Krisztussal a közösséget, mert Ő lerontja bennem az ördög munkáját“. — Egy másik asszony: „Nagyon sokat sírtam sok mindenért. Most megtanultam, a magam bűnei miatt sírni. Mélyen megdöbbentett, hogy mennyire nem volt őszinte az eddigi úrvacsorái fogadásom. Szivembe markolt az Isten kérdése: Hol vagy ? Nem voltam a helyemen. Most szeretnék mindig Jézussal lenni“. — Egy férfi: „Erre a kérdésre: „hol a hiba ?“ — eddig így feletem: másokban. Most beismerem: bennem a hiba. Mértékem eddig a magam érdeke volt. Sokszor imádkoztam, de arra nem gondoltam, hogy nékem is választ kell adnom Isten kérdéseire. Most megpróbálok választ adni“. Május 5-én a délelőtti gyülekezeti istentiszteleten és 12-én úgy a gyülekezeti istentiszteleten, mint az úrvacsorái istentiszteleten hirdettem még Isten Igéjét. Szolgálatom közbe sokszor és sokféleképen tapasztaltam Isten segítségét és az imádkozok imádságainak erejét. Napokon át igen gyengén voltam testileg, de éppen ezekben a napokban mutatkozott meg Isten nagyobb ereje. Békefi Benő. VISSZHANG 1 Ahogy a lelkipásztor látta. A székesfehérvári evangélizációból nagyon sokan merítette áldást. Egészen bizonyos vagyok abban, hogy nagy megújulás megindítójává lett az egész pvülekezeti élet számára. Az erős Isten hatalmas munkája volt. Mutatja az evangélizáció hatását az is, hogy az ördög sem tudott nyugton maradni, hanem igen erőteljesen munkába kezdett. Már pedig a sátán mindig ott mutogatja sebezni kész körmeit és ott csattogtatja különösen hallhatóan fogát, ahol veszélyeztetve látja érdekeit és ahol attól tart, hogy lelkeket fog elveszíteni, lelkeket, akik eddig igen jámborul néki engedelmeskedtek. Lehet is félteni valója, mert Jézus erősebb nála s Övé a győzelem, s a sátán és serege akármit is csinál, a székes- fehérvári gyülekezetben mégis Jézus győz. De ha valaki nyereséggel zárta az evan- gélizációt, hát akkor úgy érzem, legtöbbet én nyertem. Legelőször is nyertem azt a tudatot, amit ugyan eddig is tudtam, csak sohasem akartam határozottan szembenézni vele: hogy hiába akarom én a gyülekezet megújulását, hiába hívok, dorgálok, prédikálok, mert nem juthatnak tovább az én szolgálatom által a lelkek, csak addig, ameddig én jutottam a hitéletben. Hogy továbbjuthassanak, nekem is tovább kell jutnom, még pedig először. Levonni a következményeket abból, hogy keresztyén, sőt igehirdető vagyok, szórakozás, szenvedély, anyagi kérdések tekintetében is, egyszóval szerepem és szolgálatom nem az útjelző-tábláé, amelyik csak mutat, de nem megy, hanem a hegyi vezetőé, aki előljár a meredeken is, és minden nehézséggel először maga száll szembe s egyengeti az utat az utána jövőknek. De nemcsak tudatot és ismetetet, hanem úgy érzem, erőt és lelkesedést is nyertem a nemes harc megharcolására. Amit eddig nem mertem megpróbálni, most merem. Amire eddig nem akartam magam elszánni, most elszántam. Hiszem, hogy Isten Jézus Krisztus által megtart szeretetének, erejének és világosságának e gazdag áradásában. S hiszem, hogy a gyülekezet sok felébredt tagját tovább ébreszti és vezeti, hogy itt az Ő neve sokak életében megdicsőíttessék. Bódás János. Levél a betegágyból Nagyon köszönöm kedves levelét. Legjobbkor érkezett. Beteg vagyok ... Ugye nem veszi rossz néven, ha egyet- mást elmondok most, ahogy tőlem, most betegen, kitelik ? Látva orvosom titkolódzását, szokatlan komolyságát, feleségének szomorú arcát, — gondolkozni kezdtem. Komoly a betegség, ijesztő volna a helyzet, ha hitetlenek szerint ítélném meg. Annyi bizonyos, ez egyike azon korszakaimnak, mikor nagyon érzem Isten közelségét. Sokat vagyok egyedül, — Vele. Minden eshetőséget elképzelve, teljes a lelki békességem ... Ebben a betegségben még valamit megláttam, azt, hogy az milyen nagy ajándék is lehet. Nem érdemiem meg azt a jóságot, szeretetek mit lelki hozzámtartozóimtól kapok . .. A másik nagy ajándék az: istentiszteleten, gyülekezetben, konferencián, habár mindig egészen hozzám szólt Isten üzenete, de mégis egy vagyok a nyájból. Most itthon, egyedül csak nekem szól az üzenet. Éppen az éjszaka
