Nyírségi Virrasztó, 1940 (4. évfolyam, 1-19. szám)

1940-05-01 / 4. szám

nyírségi virrasztó

3

templomban, majd szombat reggel és szombat este; mindhárom alkalommal növekvő gyülekezet előtt hirdettem az evangéliumot s tett bizonyságot B ö z s i k e testvér is. Vasárnap délelőtt, délután prédikáltam, délelőtt a férfiaknak, délután pedig a nőknek tartottam külön összejövetelt. A nőkén B ö z s 1 k e testvér is bizonyságot tett. Ö néhány látogatást is tett a gyülekezetben. Vasárnap este szeretet- vendégség volt; az első ebben a gyülekezetben, ezen is mind a ketten szolgáltunk az evangéliummal.

Az összejöveteleken résztvettek demecse- riek, kékiek, sőt még nyíregyháziak is. Az érdeklődés nagy volt. Szomjuhozzák a magyar szivek az élet Igéjét.

Béke fi Benő.

VISSZHANG

BETELJESEDETT ÖRÖM.

Az elhangzott igék, illetve azok magyarázása úgy világították meg a szívemnek és az okoskodó eszemnek a legrejtettebb zugát is, mint a fényszóró a sötét éjszakot. Rádöbbentem arra, hogy a felebarátaimnak felrótt hibák (szeretetlenség, meg nem értés és még soksok más hibák) mind-mind az én személyes rossz tulajdonságaim. Az a sok meg nem hallgatott ima azért volt, mert nem a mélységből kiáltottam az én Uramhoz. A kereszt árnya beborította az életemet, de a fényét meglátni, — kevés volt a hitem. „Elvégeztetett“, ez a szó mindig könnyeket csalt a szejnembe, de a feltámadás ujjongó öröme, soha nem töltötte be ennyire a szivemet, mint e húsvét vasárnapon. Éreztem a szivemben, hogy az én Megváltóm valóban feltámadott. Boldogságomat teljessé tette, hoPv a fiammal együtt járulhattam az én Uramnak,^ Megváltómnak szent asztalához. Egyetlen fájó sebe szivemnek, hogy ott a testvéri közösségben nem tudtam nyilvánosan bizonyságot tenni az én Uramról. A lélek kész, de a test erőtlen volt.

Komárom, 1940. március hó.

H ... F ... né.

EGÉSZEN.

Az evangélizáció ideje küzdelmet jelentett a számomra. Gazdag volt az áldásokban, de ugyanakkor kikért a Sátán. Nagy erőre kapott bennem az én a sok nyomorúságával és gátlásával. Aztán a bűneim nyugtalanítottak. Nem a régiek, hanem a mostaniak. — De mégsem vehette el tőlem a Sátán a bizonyosságot, hogy Isten könyörült rajtam. Nem most könyörül imádságaimért, vagy érdemeimért, hanem megkönyörült akkor, amikor még nem is éltem. „Mikor mqg bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt.“

És még valami szólt különösképpen hozzám. Az, hogy Isten mindent elvégzett értem. Nem félig adta az ö Fiát, hanem egészen. Ezért én sem adhatom magamat félig Istennek, hanem csak maradék nélkül. Sok a harcom és nyomorúságom, de egyet tudok, hogy Jézus megváltott és mindenáron övé akarok maradni.

Galambos Zoltánné.

LÉLEKMENTÉS SZOLGÁLATA ELVESZETT ÉS MEGTALÁLTATOTT.

Kedves, szomorú arcú leányok ültek körülöttem. Tekintetükben ott van a sok nyomorúság emléke, a sok-sok bukás nyoma. Csendesek, megfáradtak, betegek. Amint elnézem őket, vénig gondolom sorsukat, kicsit bele is fájdul a szivem. — Bűn ... szomorúság ... bűn ... félelem ... bűn ... keserűség ... ez váltja csak egymást életükben. Rettenetes lánc! Rettenetes változat! És. hqgy látják ők ezt? — merült fel bennem a gondolat. — Igazán ártatlan vagyok — szólal meg valaki. Ránézek. Hangjában ott érződik a biztonság is: ő ezt így hiszi. Vagy csak fölény ez? Tettetett önigazolás?

És maga? Maga is, kedvesem? — fordultam oda egy szomorú leányhoz.

Nem ! Hiszen mindenkinek van bűne. Nekem is ... Aztán elhallgatott. Talán arra gondolt, hogy feleletet várok. Folytatta: — Majd csak megbocsát a jó Isten.

Nemsokára kimegyek — ujjongott a harmadik. Arca el is árulta örömét, mosolyogva mondta: — Nem vagyok beteg, tiszta a vérem ... És a szive? Az is tiszta? ... Nem felelt rá. Csak ahogy tovább örült és tervezett, láttam meg, hogy nem is kérdés ez neki most. És talán egyiknek sem.

— Kinn szabadok vagyunk, szórakozunk. Jobb az — volt szivük kívánsága. És úgy sem lehet máskép — mondta a hitető.

Jó így. bizonygatta a gonosz ellenség. Bűn, büntetés, pokol, üdvösség... jobb ezekről nem beszélni. Nekünk már úgyis mindegy.

Mit csináljak? Prédikáljak nekik? ítéletet hirdessek közöttük? Nem! Csak azt, amit velem tett az én Uram. Velem pedig ezt tette, hogy megértett és szeretett. Megértette még bukásaimat is, szeretett, nagyon szeretett még bűneim ellenére is. És én is csak erről beszélhetek. Nekik csak ezt mondhatom el. Bizonyságot szólhatok csak, a magam életének bizonyságait.

És szóltam is. Lemondva a szégyen takar- gatásáról, megvallottam, hogy kívánatos volt előttem is a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűsége vonzott engem is a világ hamis csillogása, kellett nekem is az ördög sokféle Ígérete.