Evangélikus Kossuth Lajos-Gimnázium, Nyíregyháza, 1942

18 ben rendelet útján csökkentette egyes tantárgyaknak a heti óraszá­mát Az idei tantárgyfelosztás'ennek a rendeletnek a figyelembevé­telével készült. Így is 16 órátöbblettel kellett a tanári karnak a tanévet megkezdenie lés ez a szám a tanév végéig 27-re emelkedett azon felül, hogy a hiányzó tanerők helyét három bejáró-tanár töltötte be. Ugyancsak az alakuló értekezleten jelentette be az igazgató, hogy a Vkm. 108.520/1942. V. 2. sz. rendeletével a tehetséges, sze­génysorsú, falusi magyar tanulók közül hármat utalt be iskolánkba. Az I. félévi módszeres értekezleten a tanári kar végrehajtotta azokat a kívánságokat, amelyeket a főigazgatói szakelőadó, hiva­talos látogatása , alkalmával, hangoztatott. Az elemi- és a középis­kola közötti kapcsolat elmélyítésére elhatározta a tanári kar, hogy meghívja az I. osztály tanóráira az evangélikus elemi iskola taní­tóit. így a tanítók is betekintést nyerhetnek egyrészt a gimnáziumi tanítás módszerébe és másrészt megismerhetik a különböző elemi iskolákból összesereglett tanulók előképzettségének fokát. Iskolánk L osztályába (71 tanuló) ezidén 31 elemi iskolából jöttek tanulók. Az első; nevelési tárgyú értekezleten Valent József gimnáziumi tanár ismertetésében az új, evangélikus gimnáziumi rendtartást tárgyalta a tanári kar. A második félévi nevelési tárgyú értekezle­ten „A magyar .nyelv yédelme“ lett volna az előadás tárgya. Ezt az értekezletet azonban, a közbejött viszonyok miatt, jobb időkre kel­lett lialasztauunk. A II. félévi módszeres értekezleten az igazgató sajnálattal álla­pította meg, hogy: „Csonka tanári kar, melynek a munkáját a rö- videbb-hosszabb ideig tartó egyéni betegségekből, családi bajokból származó helyettesítések is |inegnehezítették, 36 napos kényszerszü­net a fűtőanyaggal való takarékoskodás miatt, háromszori helyi­ségesere, idegen iskolákban való tanítás — sokszor megfelelő se­gédeszközök nélkül—, mindezek a körülmények, de főleg a dél­utáni és esti tanítás — utóbbi nem mindig a legmegfelelőbb világí­tási viszonyok mellett —, azt eredményezték, hogy egy megboly­gatott tanulmányi I. félévnek a mérlege, magaviselet és előmenetel szempontjából, többrendbeli kívánnivalót hagyott maga után.“ Részletes beszámolójában ismertette az I. félév eredményeit osztá­lyok, tantárgyak szerint és örömmel állapította meg, hogy az új tantárgy, a honvédelmi ismeretek, oly közel • tudott férkőzni ta­nulóink érdeklődéséhez, hogy abból mindenki megfelelt. Bár a tanári karnak minden tagja, szinte a tanév elejétől fogva, óratöbbletekkel végezte iskolai munkáját, melyet a túlzsú

Next

/
Thumbnails
Contents