Evangélikus Kossuth Lajos-Gimnázium, Nyíregyháza, 1941
VIETÓRISZ JÓZSEF aranyokleveles bölcsészettudor. Egy fél évszázad telt el a mai napig attól fogva, hogy Vietórisz József a budapesti kir. m. tudományegyetemen a klasszikafilológiából „summa cum lande“ bölcsészetdoktori szigorlatot tett és doktori oklevelet kapott. Az akkor még csak 22 éves, fiatal tanárt saját Alma Matere, a nyíregyházi ev. főgimnázium, hívta meg tanárának 1891-ben. Ettől kezdve 1928-ig 37 évi tanári, nevelői és írói munka örökítette meg Vietórisz József nevét iskolánk történetében és tanítványai szívében. Mint ifjú tanár, a maga lelkesedni és lelkesíteni tudó kedélyével és közvetlen nevelői modorával hamarosan megtalálta az utat az ifjúság szívéhez. És amint teltek-múltak a tanári évek, úgy gyarapodott az ifjúság ragaszkodása és lelkesedése az ő személye iránt. Ha úgy, nyíregyházi öregdiáktalálkozókon, fesztelenül nyilatkozik meg az egykori tanítványok lelke, nincs az a tanár, akiről még 30—40 év után is nagyobb szeretette] emlékeznének meg az öregdiákok, mint Vietórisz „Józsi bácsiról“. A jólvégzett tanári, magvető munkának, íme, egyik legszebb aratása ! Tanári hivatása mellett Vietórisz József mindvégig író is volt, a klasszikus tudományok, a költészet elsőrangú művelője, szónok, műbíráló, hírlapíró. Már egyetemi hallgató korában jelennek meg nyelvtudományi dolgozatai az Egyetemes Philológiai Közlönyben ; dr. Pecz Vilmos, budapesti tudományegyetemi tanárnak, segítőtársa a Holzweissig-féle latin nyelvtannak magyarra fordításában (Budapest, Franklin-Társulat, 1890). A magyar millenium évében jelenik meg Budapesten első verskötete „Giuseppe költeményei" címen, 1904-ben pedig egyszerre az Akadémia kiadásában Vergilius Eclo- giáinak mesteri fordítása és a Franklin-Társulat kiadásában Herodo- tos történeti munkájának szemelvényei. A világháború fegyveres zajában sem hallgatott el az ő Múzsája. Jóllehet igazgatói teendői, ezekben a nehéz esztendőkben, talán túlságosan is igénybevették minden fizikai és szellemi erejét, mégis meg tudtak születni a „Levelek a harctérre“ és azok a szép háborús költemények, amelyek később az „Orgonazúgás“-ban, 1923-ban láttak összegyűjtve napvilágot.
