Evangélikus Kossuth Lajos-Gimnázium, Nyíregyháza, 1940
8 a szabadság és a cselekvés. Montaigne szintén kikel a verbálizmus ellen, s véleményét ezekben a szavakban foglalja össze: „Egy jól formált fej többet ér, mint egy jól megtöltött fej“3). A későbbi korok pedagógusai, mint pl. Comenius, Locke, Rousseau nem ke- vésbbé küzdenek a verbálizmus ellen. Rousseau egyenesen így kiált fel: „Gyűlölöm a könyveket, mert csak arra jók, hogy megtanítsanak bennünket beszélni arról, amit nem tudunk.“1) Tanítványának könyvtára hosszú időn át csak egyetlenegy könyvből állt, s e könyv címe Robinson Crusoe, aki példát mutatott, hogy mi módon állhat meg az ember egyedül, szabadon és függetlenül. A tankönyvek: és általában a könyvek elleni többé-kevésbé jogos kifakadásokban tehát a múltban sem volt hiány. A tankönyvek azonban az iskolai tanításban ennek ellenére is megtartották fontos szerepüket egészen a XIX. század végéig, sőt a huszadik század első évtizedéig. Ekkor azonban a munkaiskola különböző irányzatai egyesült erővel támadást intéztek a tankönyv ellen. A támadás bizonyos fokú sikerre vezetett, s a tankönyv eddigi domináló pozíciója sok helyen megingott. Akik az iskola elmaradottságáról panaszkodtak, rendszerint nem felejtkeztek el megemlékezni a tankönyvről, mint annyi baj okáról. Ha a cselekvő szellem hiányát kifogásolták, megjelent a háttérben a tankönyv, amely cselekvés helyett csak beszélteti a tanulót. Ha az önállóság hiányáról panaszkodtak, a hibás megint a tankönyv volt, amely a maga kész gondolati kerékvágásaiba kényszeríti az önálló alkotásra vágyó ifjúi elmét. Ha azt helytelenítették, hogy az iskola főképen az emlékezetet foglalkoztatja, az ítélőképességet pedig jóformán figyelmen kívül hagyja, újból a tankönyv bukkant fel a háttérből a maga emlékezetet terhelő végtelen sok adathalmazával. S ha végül a túlterhelés problémája került szőnyegre, a tankönyvön megint elverték a port, mert — amint mondták — elveszi a játszani és mozogni vágyó gyermek idejét. Ezek után nem csodálkozhatunk, hogy a modern pedagógia szellemének hódoló iskolákban, a tankönyv erősen háttérbe szorult, sőt voltak olyan iskolák is, ahonnan szinte teljesen kiszorult, így pl. Sandersonnak, az angol cselekvő szellemű iskola egyik legnagyobb gyakorlati képviselőjének oundlei iskolájában a tankönyvet kétes szükségességű pedagógiai rossznak tartották, s épen ezért nem is használták.5) Ferriére a cselekvő szellemű iskoláról írott munkájában hosszú fejezetet szentel az értelmi nevelésnek, a nélkül, hogy a tankönyvnek bármi szerepet szánna. A tanulók tankönyv helyett az élet nagy könyvéből tanulnak. Lássuk hogyan?“ Elmennek megfigyelni a természet és az emberek világát.
