Evangélikus Kossuth Lajos-Gimnázium, Nyíregyháza, 1939
8 nek, arra, hogy apró kis kérdéseire megoldásokat keressen és találjon. Sajnos, meg kell mondanom őszintén, viszont a szülői ház kevés érdeklődést mutat jórészt ez iránt a fogékonyság iránt. Lehet azért is, mert nincsen is annak tudatában, de még inkább azért, mert alapjában véve nem is tartja a vallásosságot túlontúl fontosnak és lényegesnek. Nem akarok most arra kiterjeszkedni, hogy a vallásos életérzés életünk legszilárdabb alapja, pusztán arra mutatok rá, hogy igen sok, nemes alkalmat szalasztanak el szülők és nevelők akkor, amikor a vallásos fogékonyság eme öntudatosítási időszakát kiaknázatlanul hagyják. Nincsen máskép a képzelőtehetséggel sem. A képzelőtehetséggel való komoly foglalkozás utat nyithat arra, hogy a gyermeket komoly életfeladataira előkészíthessük. A tanár örömmel szemléli, miként tudnak egy-egy olvasmányból vagy jelenségből a gyermekek, 11—-12 éves korral is már nagy kérdésekre következtetni, s hogyan lehet őket már ebben a korban az élet nemes területeire vezetni, ahol sajátos hivatásuk lesz majd idővel. Nem kotnyeleskedés, elmés- ségre gondolunk, akkor, amikor ezt hangsúlyozzuk, hanem az elmélyítés első szakaszára, mikor megérzékeltetem velük jövendő élethivatásuk első állomásait, s felhívom figyelmüket azokra a kötelességekre, amelyek életüknek irányítói lehetnek. A nemzeti életbe való bevezetés, nem frázisosan, hangos jelszavak segítségével történik, hanem az elmélyítés módszerével oly módon, hogy felvetítjük, előttük népünk életét, sorsát, lelki tulajdonait reális kérdéseken keresztül. Ezzel nemcsak jövendő élethivatásukat segítjük elő a megalapozáshoz, hanem sokkalta inkább átmenetei adunk nekik ahhoz, hogy életük következő korszakát biztos alapokon éljék, végig. Mert a következő korszak az ifjú életének legnagyobb és legnehezebb kora: a gyermek ifjúvá érik, akinek, a 13—16 éves korig az érzékenység és az önmagával való foglalkozás a legjellemzőbb tulajdona. Itt szoktak a Iegkevésbbé felügyelni a gyermekre, itt talál Iegkevésbbé irányító és vezető kezet, holott itt volna arra a legnagyobb szüksége. A pubertás korában élő gyermek a legnagyobb kérdések előtt áll. Szinte ránehezedik a világ minden jelensége, keresi az élet értelmét, keresi a maga szerepét ebben a világban, s azt a fogózót is, amibe belekapaszkodva elérheti az ifjúkornak és férfikornak bűvös talizmánját. Minden a legmerészebb hatásai van ilyenkor rá, s a képzelet világa helyett most már reális értelmet keres magának és egész lényének. Megtalálja-e vagy sem? — olyan kérdés, amelyre valóban ő nem is, inkább a körülményei, a vele foglalkozók és őt szeretők felelhetnek
