Evangélikus Kossuth Lajos-Gimnázium, Nyíregyháza, 1938
20 egyéni nevelés szempontjából értéke van. Ilyen esetben — ezt meg kell őszintén mondanunk — nem a nevelteknek, hanem a nevelőknek kell megjavulniok. Azonban — és ezt sietek megjegyezni — az iskolában rendszerint nem erről van szó. A tanulók legtöbbször a nélkül követnek kisebb-nagyobb fegyelemsértést, hogy a tanár erre okot szolgáltatott volna. Összefaragják a padokat, bepiszkolják a falakat, teleszórják a padlót papírdarabokkal, vagy élelmiszer maradványokkal, piszkos cipőikkel rálépnek társaik ülőhelyére stb. Ha ilyenkor a tanár a naposoknál kérdezi, az alsó osztályokban még rendszerint megnevezik a rendetlenkédőket, de a felső osztályokban már igen ritkán. Miért van ez így? Olyan jelenség ez, amellyel érdemesebb egy kis-sé behatóbban foglalkozni. A tanuló, amint már említettem, ilyenkor azt hiszi, vagy legalább is azt igyekszik magával (olykor, talán saját lelkének homályos tiltakozása ellenére is,) elhitetni, hogy neki minden körülmények között kötelessége társaiért bátran kiállani. Azonban valóban így van-e ez? Van-e valami morális mag ebben a vélt kötelességérzetben, nem inkább az osztály közvéleményétől való félelem sugalja-e ezt a magatartást? Vegyünk egy konkrét példát. Tételezzük fel, hogy a tanulók a szivacsot dobálták s bepisz- kolták a falakat, amelynek a festési költségeit majd a szülőknek meg kell fizetni. A tanár felszólítja a dobálókat, hogy önként jelentkezzenek. Ha jelentkeznek, a tanár belátása szerint jár el. Probléma az ilyen esetből csak akkor lesz, ha a tettesek nem jelentkeznek, már pedig legtöbbször ez történik. Ezután a tanár a naposoktól kér felvilágosítást. Ezek, valószínűleg kitérő feleletet adnak, hogy ne kelljen társaikat megnevezni. Ekkor a tanár az osztályhoz fordulva megkérdezi, hogy helyeslik-e a történteket? Mély hallgatás. Ha a kérdést újból felteszi és határozott választ kér, akk.or alig hallhatóan valószínűleg azt a választ kapja, hogy ők nem helyeslik. Ha nem helyeslik, akkor miért nem nevezik meg a tetteseket? teszi fel a tanár a kérdést. Mivel erre a kérdésre sem kap kielégítő választ, a tanár maga adja meg a feleletet és pedig a következőképen. A tanuló azt hiszi, mivel az osztály közvéleménye így tartja, hogy neki minden körülmények között szolidárisnak kell lenni társaival, s ha ezt nem teszi meg, akkor a közvélemény gyáva áruló besúgónak minősíti, ha viszont a szolidaritást az ezzel járó kockázattal együtt vállalja, akkor bátornak tartja. Ez a felfogás valóban helyes, ha igaz ügyről van szó. De vájjon helyes-e az eset
