Evangélikus Kossuth Lajos-Gimnázium, Nyíregyháza, 1937
4 Ravatalát iskolánk dísztermében állítottuk fel. Az iskola udvaráról kísérte őt utolsó útjára, 1938. október 13-án, Nyíregyháza egész társadalma, a tanítványok serege, a kartársak, jóbarátok és tisztelők tömege. Koporsójánál Paulik János igazgató-lelkész, m. kir. kormányfőtanácsos, mondott gyászbeszédet, alapigéül választva Dániel 12. 3. alapján a következőket: „Az értelmesek pedig fénylenek, mint égnek fényessége és akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökön-örökk,é.“ A gyászbeszéd így hangzott: Gyászoló keresztyén gyülekezet! A magyar pedagógia egének egy szelídfényű csillaga futott le tegnapelőtt este, amikor Moravszky Ferenc utolsót lehelt. Futótűzként terjedt el a városban a híre ennek a gyászesetnek, mélységes megilletődést váltván ki boldogult barátunk tisztelőinek, szívéből. Az én szívem is nehéz fájdalomban vívódik, amikor most ennél a koporsónál megállók, amelyben egy nemes tűzben lángolt szív és elme készül elmerülni a múlandóságnak mindent elnyelő örvényében. Siratom azt a sok meleg érzést, amelyek hajdan e szívet dobogtatták; siratom azt a sok fennkölt gondolatot, amelyek hajdan e főből fénysugárként kivillantak, világítva, melegítve, sokak szívében új tüzeket gerjesztve. Siratom a kiválóan jó embert, aki soha senkit nem bántott, ,s aki mindenkivel jót tenni igyekezett. Siratom a forrón szeretett tanárt, akire tanítványai úgy néztek, mint apjukra. Siratom a közéletnek egy kiválóan értékes munkását, aki mint ez intézetnek 38 évig tanára és igazgatója s egyházam iskolaszékének is elnöke, nagyon értékes szolgálatokat tett a tan- ügynek. Siratom a figyelmes, jó barátot, aki soha egy évfordulót, vagy ünnepi alkalmat el nem mulasztott, hogy pár meleg szóval be ne kopogtasson papjának a hajlékába. És siratom a hűséges családfőt, akinek a lelke a leggyöngédebb érzelmekkel ölelte körül hozzátartozóit. Moravszky Ferenc elmúlása, úgy érzem, nemcsak, a ti veszteségtek, gyászoló kedvesei, hanem vesztesége az egész társadalomnak, mivel az ő működésének az egész társadalom látta hasznát. Egy nagy tanári kar koncert jéban ő a régi hangokat szólaltatta meg, a régi görög és latin világ elévülhetetlen becsű irodalmi hagyatékát ismertetvén meg a mai kor gyermekeivel, amit egyesek újabban talán fölösleges tehernek gondolnak a mai nevelésben, de ami-
