Evangélikus Kossuth Lajos-Reálgimnázium, Nyíregyháza, 1936

Iskolánk múltja. 1861 iskolánk születési éve. Ennek az évnek az őszén nyi­totta meg a nyíregyházi ev. egyházközség egykori algimná­ziumunk I. osztályát abból a városi alapítványból, amelyet Nyír­egyháza város képviselőtestülete létesített az ev. egyházközség javára gimnázium alapításának céljaira. Az 1861. évet követő esztendőkben — nem csekély erkölcsi akadályok leküzdésével — fokozatosan nyilt meg az algimná­zium többi osztálya, úgyhogy 1864 őszén már teljessé vált a négyosztályú algimnázium Palánszky Sámuel, dr. Emericzy Géza, Koren István és Weisz Vilmos tanárok vezetésével. Az iskola további fejlesztését anyagi nehézségek akasztották meg, úgyhogy az V. osztály csak 1872-ben, a VI. 1875-ben, a VII. 1886-ban és a VIII. osztály 1887-ben nyilhatott meg. Azóta teljes nyolc osztályú az iskola. Az első érettségi vizsga 1888 június ha­vában volt. Az iskola fokozatos benépesedésének lett a következménye, hogy az 1887-ben elkészült egyemeletes épületet 1906-ban az utcai résznek kétszeresére kellett bővíteni. Azóta elegendő számú tanterem, könyvtári, .szertári helyiség, rajz-, dísz- és tornaterem áll a tanítás rendelkezésére. Élete folyamán többízben érezte iskolánk annak szükségét, hogy egyes osztályokat — túlnépesedésük miatt — párhuzamo- sítaní kellene. Minthogy azonban az iskola erre államsegélyt, többízben ismételt kérelmére sem kapott, a maga erejéből pedig a párhuzamos osztályokat fenntartani nem bírta volna, így ez a kérdés megoldatlan maradt 1934-ig. Ekkor szánta rá magát az iskola kormányzó tanácsa, hogy minden anyagi erő felhasználá­sával, párhuzamosítja a túlnépes osztályokat és még 1934. őszén két, majd a következő években 3—3 osztályt párhuzamosított. Iskolánk történetének nevezetes éve az 1921. Ekkor vettük fel Kossuth Lajos nevét az iskola hivatalos címébe egyrészt, 24

Next

/
Thumbnails
Contents