Evangélikus Kossuth Lajos-Reálgimnázium, Nyíregyháza, 1936
13 nyok hívei, a klasszikusok és modernek. A harci zaj azonban e kérdések körül egy idő óta elcsendesedett, mintha mindkét fél az időre bízta volna a döntést, s az eddigi ellenfelek most figyelmüket egyforma odaadással erre a kérdésre irányítják: Hogyan tanítsunk? E kérdésre a haladás hívei röviden így felelnek: Tanítsunk a munkáltató oktatás elvei szerint, mert a mi korunk szellemének ez felel meg. E válasz mögött azonban egy igen komplikált probléma van, amelyet a következőképen fogalmazhatnánk meg: Miért volt a régi tanítási módszer évszázadokon át megfelelő, s miért nem az ma? Tudvalevőleg évszázadok teltek el anélkül, hogy a legkiválóbb pedagógusok — egészen Rousseau koráig — komolyan foglalkoztak volna a munkáltató tanítás kérdésével, aminek oka nyilvánvalóan nem a képességek hiányában, hanem abban a tényben keresendő, hogy e kor egyáltalában nem érezte a cselekvő szellemű, munkáltató oktatás hiányát. De miért érzi ezt a mi korunk? íme ez az a kérdés, amelyre az alábbiakban feleletet igyekszünk adni. • A pedagógia nem önálló tudomány, mert célkitűzéseit a társadalomtól, eszközeit pedig a lélektantól kapja. Ebből következik, hogy az iskola, ha nem is a szeizmográf érzékenységével, de amennyire egy rendeltetésénél fogva konzervatív intézmény rugalmassága megengedi, igyekszik a társadalom mélyreható átalakulásait követni s a lélektannak, különösen a gyermeklélektannak megállapításait a maga céljaira felhasználni. A módszer jelenlegi krízise mögött is egy ilyen átalakulási folyamat rejtőzködik. Az iskola igyekszik megszabadulni a rendi társadalom korában kialakult s annak szükségleteit kielégítő módszertől, s ezt egy olyan metodikával akarja helyettesíteni, amely a XIX. század folyamán keletkezett többé-kevésbbé demokratikus társadalmi rend követelményeivel összhangban van. Ez a felelet talán egy kissé meglepő a mi korunkban, amelyben — egyesek szerint — a demokrácia napja leáldozóban van, de bármely meglepő legyen is, mégis így van. Önmagában véve az a tény, hogy a modern pedagógiai mozgalmak őse — amint ezt a cselekvő iskola hívei egyöntetűen elismerik — Rousseau, tehát éppen az a nevelő, aki egyúttal a modern demokrácia egyik legnagyobb hatású előfutár ja volt, már sejtetni engedi a mai pedagógiai törekvések és a demokrácia ösz- szefüggését, s az a körülmény, hogy a munkáltató oktatás legelőször a demokratikus szellemű Észak-Amerikai Egyesült Államok-
