Evangélikus Kossuth Lajos-Reálgimnázium, Nyíregyháza, 1932
22 látogatások, ellenkezőleg kérjük őket, hogy legyenek munkatársaink, őszinte felvilágosító szavaikkal előmozdítói gyermekeik iskolai előhaladásának. Örömmel állapítom meg, hogy a szülőkkel való személyes érintkezés terén ezidén is előbbre jutottunk. Mind sűrűbben keresik fel a szülők a tanári kart és érdeklődnek fiaik előmeneteléről. Mint írásbeli érintkezési eszközt fenntartottuk a már évek óta bevált »Lecke-naplót« az I—IV. osztályban, amelybe óráról-órára bejegyzi a tanuló a következő tanítási órára feladott leckét és az V—VIII. osztály számára az »Ellenőrző naplót.« Szülői értekezletet kétizben tartottunk: Az I. félévi intő után, december 7-én, amikor az igazgató »A szülők hibái az értelmi nevelés terén« címen mondott megnyitót és dr. Valent Mihály iskolaorvos »Az ideges gyermek« testi és lelki tulajdonságait, azok gyógyítási módjait ismertette a nagy számban megjelent szülők előtt. Május 3-án, a II. félévi intő után volt a másik szülői összejövetel. Ezen az igazgató »A kötelességérzet nevelése« címen rámutatott azokra a szülői kötelességekre, amelyeknek gyakori elhanyagolása okozza a gyermekek kötelességérzetének is a lazulását. Ugyanekkor Kovács Máté tneálgimnáziumi tanár »Hogyan tanuljunk« cimü szabadelőadásában gyakorlati tanácsokat adott a dísztermünket megtöltő szülőknek arról, mi módon szoktassák rá gyermekeiket a helyes tanulásra és Máczay Lajos reálgimnáziumi vallástanár, cserkészparancsnok, a gödöllői világtáborozással kapcsolatban reávilágitott a cserkésznevelés erkölcsi értékeire. 7. Iskolaközi érintkezés. Már az elmúlt tanévben honosítottuk meg iskolánkban azt a szokást, hogy a költséges, távolabbi helyekre irányított kirándulások helyett egyelőre a sza- bplcsmegyei középiskolákat kerestük fel, Kisvárdát és Nagy- kállót és szimfonikus zenekarunkat magunkkal vive, az ottani önképzőkörök és énekkarok közreműködésével, iskolai ünnepélyeket rendeztünk. Ezeken a kirándulásokon részt vett, mindkét alkalommal, az egész tanári kar is. Célunk az volt, hogy mi, tanárok, kik eddig talán csak a tanári névkönyvből és az évvégi értesítőből szereztünk tudomást egymásról, személyesen is megismerkedjünk, gondolatainkat kicseréljük egymással, lássuk iskoláinkat, azoknak belső életét és közelebb hozzuk egymáshoz ifjúságunkat is. Ezidén két irányban folytattuk ezt az iskolaközi érintkezést: Iskolánk VIII. osztálya a bonyhádi ev. reálgimnázium