Államilag segélyezett evangélikus Kossuth Lajos-Reálgimnázium, Nyíregyháza, 1931

16

joggal vélekedhetünk a grammatizáló szövegelemezésről a következő- képen is: A tanuló elemzés közben a mondat szűk határai között mozog, miközben a gondolat legkisebb egységét, a mondatot szétboncolja szavakká, a szavakat tövekké és ragokká, azaz a kicsitől mindig kisebbre halad. Az örökös boncolgatás, a ragocskákon való állandó csemegézés közben az elme éppen legértékesebb képességének, a sok apró tényt messzefutó alapvonalakká összefűző s a gondolat-rendszerek egészét átfogó szintetizáló képességnek a használatától szokik el s cserébe olyan szükkörü gondolkodásmódot nyer, amelynek jellemzésére a magyar találóan ezt szokta mondani: nem látja a fától az erdőt. Mondhatnám azt is, hogy a gondolat külső köntösének e nagymérvű vizsgálata üres formalizmust, vagy legjobb esetben cicerót szónoki hajlamot fejleszt ki. Már pedig a szónokoknak most is bővében vagyunk. E sorok írója kis vidéki városban lakik, de ha hinni lehet a helybeli sajtónak, városunkban a kiváló szónokok száma igen nagy s azt hiszem másutt sem mutatkozik hiány ezen a téren.

Természetesen nem állítom, hogy a szövegelemezéssel kapcsolatos következtetéseim 100 százalékig helytállók Célom főleg annak a bebizonyítása volt, hogy milyen könnyen lehet nemcsak pro, hanem kontra is okoskodni ott, ahol az okoskodás helyességének ellenőrzése, mint ez eseiben is, számtalan ható tényező kereszteződése folytán nem lehetséges.

A grammatika formális képző ereje tehát korántsem az a szilárd alap, amelyen biztosan nyugodhatnék a klasszikusok további uralma. Az elmondottak után nem is csodálkozhatunk azon, hogy igen sokan kétségbe vonják a nyelvianírás ilyen irányú hatását. Herbart, a XiX. század legnagyobb hatású pedagógusa pl. igy nyilatkozik e kérdésről : „Öltöztessék bár a filológusok a nyelvtanítás formális képző erejéről szóló okoskodásaikat uj formába ezek mégis üres szavak maradnak, amelyek senkit sem fognak meggyőzni“.7 Ostwald, a német tudományos világ egyik büszkesége pedig egyenesen negativ jelentőséget tulajdonit a nyelvek tanításának, „mert végtelen számú szabályt kell megtanulnunk és alkalmaznunk, amelyeket sem logikailag, sem rendszeresen nem alapozhatunk meg, hanem tisztán véletlenül és önkényesen állanak fenn, mindez kitűnő eszköz az önállóság első csiráinak elfojtására.“ 8 Spengler az „Untergang des Abendlandes“ hires szerzője, a német nép nagy katasztrófájának egyik okát szintén a humán gimnázium élettől idegen szellemében s a klasszikus nyelvi oktatás szellemölő formalizmusában keresi9

De tegyük fel a klasszikusok kedvéért, hogy a grammatikának csakugyan van némi formális képző ereje. Ha ez igy van, úgy a tanuló