Államilag segélyezett evangélikus Kossuth Lajos-Reálgimnázium, Nyíregyháza, 1931
15 földerítették, hogv a nyelv nem logikai, hanem pszichológiai termék, ami világosabban kifejezve annyit jelent, hogy a nyelvben kifejezésre jutnak mindazok az irracionális elemek, amelyek a logikán túl a lélek alapszövetét alkotják s annak — a mindenkire nézve azonos logikai elemekkel ellentétben — egyéni jelleget adnak. Amint a stilus bizonyos fokig kifejezője az egyén lelkének, ugyanígy kifejezője a nyelv a nép kollektiv lelkűidének. Hogy ez igy van, azt mihamar belátjuk, ha a szavaktól eltávolodva, egy kicsit közeledünk a valósághoz. Amig a par- excellence logikus tudományok, a mathematika, geometria stb valamennyi népnél azonos jellegűek, addig a nyelv és irodalom minden népnél más és más jellegű, mert ez utóbbiakban a lélek összes homályos érzelmei és akaratelemei is kifejezésre jutottak. Amint a lelki tevékenységek között megvan a helye a logikus gondolkodásnak, úgy megvannak ennek a nyomai bizonyos fokig a nyelvben is, de keverve más, a népiélek ködös mélységeiből származó illogikus elemekkel, amelyek elsajátítása csak a gyakorlás és az emlékezetbe való megrögzítés, diáknyelven szólva csak bemagolás utján lehetséges. Lássuk például a latin alaktant! A deklinációk és konjugációk végzeteit, a praeposiliók vonzatait, a rendhagyó igék alakjait nem logikus gondolkodással, hanem az emlékezetbe való megrögzítéssel sajátítjuk el. És lehet valakinek akármilyen éles, logikus gondolkodása, elfelejti ezeket, ha memóriája gyenge. A mondattanban ugyan több helyen (igemódok és idők'használata, a nyelvtani formák közötti finom különbség- tételek stb.) jelentkeznek a nyelvben levő logikus elemek is, de sok kivétellel és tisztán az emlékezet gondjaira bízandó, logikusan meg nem magyarázható jelenségekkel kapcsolatosan Úgy hogy a tanulók segítségére siető, köröm font logikus okoskodás, még ilyen helyen sem ér sokat, mert olyan taligára emlékeztet, amelynek húzása a kivételek kátyúi között kétszer akkora erőt kíván, mint a reá helyezett teher kézben való vitele. A klasszika filológusok különösen nagy jelentőséget tulajdonítanak a szövegelemezésnek, amidőn a tanulónak minden egyes szót bonckés alá kel! venni, azt önmagában és mondatbeli összefüggésében vizsgálni s igy hosszas és alapos analuis után a gondolatot kihámozni. Mellőzve azt a nagyon is jjgos kérdést, hogy vájjon ez a sokat boncolgató és lassan haladó methodus alkalmas-e a nyelv elsajátítására, csak arra akarok rámutatni, hogy az ilyen okoskodás helyessége egyáltalában nem ellenőrizhető, mert a tanulót érő különböző hatások tömegében teljesen lehetetlenség a szövegelemezcsből származó esetleges előnyös, vagy hátrányos hatásokat elkülöníteni s önmagukban értékelni. Így tehat a legellentétesebb okoskodások s érzelmeinknek megfelelő küvetkezte- tetések számára tág tér nyílik. Ugyanolyan, sőt szerintem még nagyobb
