Államilag segélyezett evangélikus Kossuth Lajos-Reálgimnázium, Nyíregyháza, 1929
6 pár közvetítő, áthidaló fogalom, amelyek legfeljebb csak arra jók, hogy irányt mutassanak. A való élet egy megszakítás néllküli hosszú út, amelyhez a fogalmi világban nyert visszatükröződése csak úgy viszonyúk, mint az úthoz a szélére állított telefonoszlopok, hogy ne mondjam kilométerkövek, amelyeket nagy távolságok választanak el egymástól. — De nem alkalmasak a fogalmak, a finomabb árnyalatok és átmenetek kifejezésére azért sem, mert az élet jelenségei és ezek viszonyai nem azonos, hanem egyénenként különböző impressziókat váltanak ki bennünk, viszont a szavakat, amelyek impresszióink visszaadására szolgálnának, a társas konvenció mindnyájunkra nézve azonos fogalmi tartalommal töltötte meg. A szavak, mint kész edények fogadják a lelki élet folyékony tartalmát s e fix formába öntve, önkénytelenül is uniformizáltuk, másokéhoz hasonlóvá tettük, azaz meghamisítottuk legegyénibb élményeinket. Minden lélek egy-egy külön kamera obscura, amelynek benső képeit, a fogalmak híven vissza nem adhatják, mert hisz’ a nyelv — amint ezt már mondottuk — az emberiség szellemi életének közmegegyezéssel, praktikus célból készült uniformisa, tehát első sorban kollektív vonatkozások, nem pedig egyéni élmények visszaadására szolgál. Hogy ez így van, azt a hétköznapi élet számtalan pélaája igazolja. Vegyük például ezt a kifejezést: jó kedv, amely egy mindnyájunknál bizonyos időközönként előforduló állapotot jelent, anélkül, hogy annak egyéni színezetéről a legcsekélyebb felvilágosítást is nyújtaná; már pedig a jó kedv egyénenként változó színezetű, más Péter jókedve, mint a Jánosé. Ha most a jó kedvet egy pár jelzővel megtámogatjuk, mint pl. viharos jókedv, derűs jókedv stb., akkor a jókedv néhány typusát megkapjuk, azonban annak egyéni színezete még mindig átsiklott a fogalmak hálóján és át is fog mindig, mert akármilyen sűrűre fonom is a fogalmi hálót, nyílások még mindig maradnak s azon épen az fog keresztül folyni, ami az életben finom, folyékony, azaz amit a költészet kifejezni akar. A költői élmények kifejezésére tehát a fogalmak nem alkalmasak. A régi, fogalmakkal dolgozó költészet a szimbolisták szerint nem is igazi költészet. De hogyan lehet élményeinket az értelem útjának s a fogalmaknak fölhasználása nélkül kifejezni ? Ez a kérdés már másodszor toppan elénk. A szimboi- listák erre a következőképen felelnek : A költői élményeket nem megértetni, azaz fogalmi úton tolmácsolni, hanem szug-
