Evangélikus főgimnázium, Nyíregyháza, 1920

b) Nyugalmazott tanárok. 25. Martinyi József, 1904 szeptember 1 óta nyugalmazott igazgató, a magyar nyelv és történelem tanára. 26. Szlaboczky Imre, 1908 julius 27 óta nyugalmazott tanár a ter­mészetrajz és földrajz tanára. A tanárok irodalmi és társadalmi működése. Péter Károly a Tevéi helyi csoportjainak megszervezése érdekében a dadai felső járás összes községit bejárta és ott működését népgyülé- sek és képviselőtestületi gyűlések keretében fejtette ki. Szalay Sándor fizikai előadássorozatot tartott a villamosság köré­ből a helybeli gyalogezred távbeszélő százada részére. Dr. Vietórisz József több közügy szolgálata mellett részvett a Sza- bolcsvármegyei Bessenyei-Kör újjászervezésében s irodalmi és szabad- liceumi munkásságában; néhány cikke és költeménye megjelent a helyi sajtóban; egy irredenta előadása kézirat. A tanári kar többi tagja élénk részt vett az egyház és kultúra munkájában. Tananyag és tankönyvek. Értesítőnk szűk keretei nem engedik, hogy az elvégzett anyagot részletesen közöljük. A tankönyvek használata tedntetében azt az újítást hoztuk be, hogy az egyes osztályoktól beszedett könyveket a következő osztályok növendékeinek osztottuk ki használatra. Az idén tankönyvvá­sárt rendeztünk, tanári felügyelet mellett. Főgimnáziumi szertárak. 1. Tanári könyvtár. Vétel utján szereztünk 7 müvet 9 kötetben, 263 K. értékben. Előfizettünk 38 tudományos folyóiratra és folytatásban megjelenő munkára. Összes kiadásunk e cimen 3500 K. A könyvtárállo­mány 4138 mü, 6795 kötetben, 70,000 korona értékben. Ajándékokat kaptunk a Kisfaludy-Társaságtól, Rajtik Miklós, Palatitz Lajos és Zim­mermann Rezső tanár uraktól 12 kötetben. 2. Ifjúsági könyvtár. Vétel utján megszereztük a Magyar Remek­írók teljes kiadását 55 kötetben és 22 más müvet. Ajándék útján 3 munkát kaptunk. A könyvtár állománya 1824 kötet. További beszer­zésre 5221.17 K áll rendelkezésünkre, mely a Szabolcsi Agrár Takarék- pénztár 5934 sz betétkönyvén van elhelyezve és az igazgató őrizete alatt áll. 3. Természettani szertárunk a folyó iskolai évben sem vétel, sem ajándék útján nem gyarapodott. 4. A Természetrajzi szertárunk állománya az elmúlt iskolai év­ben vétel útján nem gyarapodott. A szertár részére ajándékozott Gál László VI. o. t.- egy db. baxit-ot. Az oláh megszállás alatt szenvedett károk pótlása s a végleges rendezés folyamatban van. 5. Rajzszertár. A rajzszertár állományában a folyó iskolai évben- 4 -

Next

/
Thumbnails
Contents