Evangélikus főgimnázium, Nyíregyháza, 1915
- 4 — 5 kit a szörnyű, a balkezü végzet Örök éjbe taszítva lenyom: Nyomorát, panaszát ha nem érzed, Ki segít a világtalanon ? Ha szemét ki se sírja veresre, Ha senki se hallja szavát: A te jó szived áldva vezesse Szeretettel az életen át! Eszelős kacagás rohamával Fut előre a tébolyodott; Szava, arca, tekintete rávall: Ez az élet a sírba jutott. . . Pihenőre ha nem lel a fáradt, Menedékre a bús hazatért: A mi lelkünk érzi a vádat A nemzeti mártirokért! Kipirult daliák hazajönnek: Jutalomkoszorúnk az övék; Hősért sokasodnak a könnyek: Kegyelet koszorúzza nevét. . . De ki élte örök nyomorával Váltá meg a hősi halált: Érezze egy életen által A magyar szív napsugarát! Ha minden erőnk odadása Igazán diadalt aratott, Ha a szíven a szív dobogása Kiapasztja a könnypatakot: Nem a fény, nem a nemzeti nagyság, Nem az ágyú, a fegyver, a kard, De a lélek, a szív, az igazság Teszi boldoggá a magyart! V.j.
