Evangelikus főgimnázium, Nyíregyháza, 1913
— 39 Mélyen tisztelt Uraim, szeretett régi Tanáraink! Kedves barátaim ! Negyed évszázad telt el azóta, mióta e főgimnázium falait elhagytuk. Hálás szívvel a gondviselés iránt, mely megengedte nekünk, hogy ezt az emléknapot szeretettel régi tanáraink között ünepelhessük — első lépteink e falak felé vezettek Itt akarunk elsősorban kifejezést adni annak az örömteljes érzésnek, mely keblünket ezen az évfordulón eltölti. Ezt érezheti a vándor, ha hosszú küzdelmes utjából otthonába visszatér. Elfeledve a nehéz út fáradságait, élvezi az édes viszontlátás és üdítő pihenés tiszta örömeit. Mi is nagy útról érkeztünk, 25 év munkája, küzdelmei s gondjai vannak mögöttünk. Az élet lüktető zajából, megállást nem ismerő áradatából érkeztünk haza s az édes otthon jóleső érzésével elülni képzeljük az élet zaját s megállani az idő rohanását. Nehéz küzdelmek, gondok, fáradság feledve vannak, 25 év eseményeit átláthatatlan függöny zárjáéi s csak egy rózsaszínű fátyol dereng ellőtünk, melyen át az iskola falai között töltött évek emlékének egész áradata tódul felénk Ezek az emlékek mindig a legkedvesebbek közé tartoznak. A serdülő ifjúkor emlékei ezek, melyek annál értékesebbek, minél hosszabb idő választ el bennünket azoktól. A mai napon ezeknek az emlékeknek akarunk élni s kérjük Önöket, mélyen tisztelt Uraim, kedves régi tanáraink, hogy e nap néhány óráját töltsék körünkben s fokozzák ezzel örömünket. Szivem egész melegével üdvözöllek benneteket, kedves ifjúkori barátaim, kikkel együtt hagytam el 25 évvel ezelőtt e falakat s kik most itten megjelentek. Szeretettel gondolunk azokra is, kik bár elháríthatatlan akadályok miatt el nem jöhettek, de közölték velünk azt, hogy e szép napon lélekben s gondolatban velünk vannak. Kegyelctes érzéssel emlékezünk meg két kedves társunkról, kiket az isteni gondviselés kifürkészhetetlen akarata eltávolított körünkből. Engedjétek meg kedves barátaim, hogy nevetekben szólhassak szeretett régi tanárainkhoz, kiket nagy örömmel üdvözlünk körünkben. A tiszteletteljes szeretet s a soha meg nem szűnő hála szavai tódulnak ajkaimra. Az a hála, melyet Önök iránt érezünk, kedves tanáraink, — az évek hosszú során nőtt olyan nagyra, hogy nem találok méltó szavakat, melyekkel ezt az érzést hűségesen tolmácsolni tudnám. Önök nemcsak tanítottak bennünket, hanem neveltek is s döntő befolyást gyakoroltak jellemünk kifejlődésére. A nemes példa, melyet az Önök harmonikus életében folytonosan magunk előtt láttunk, a gondos figyelem, mellyel Önök irányították a gondjaikra bízott ifjak jellemének fejlődését, — szavakban ki nem fejezhető hálára kötelez bennünket. Bizonyára egy sincsen közöttünk, ki az elmúlt 25 év sok nehéz percében számtalanszor
