Evangelikus főgimnázium, Nyíregyháza, 1913
— 38 — ismételten kifejezzük tanítványi hálánkat szeretett tanáraink előtt amaz erkölcsi és szellemi utravalóért, amellyel elbocsátottak bennünket életpályánkra. Hálás szivvel mondunk Önöknek, mélyen tisztelt Tanár Urak, köszönetét azért az önzetlen fáradozásukért, amellyel ápolták lelkűnkben annak az erkölcsi törvénynek tiszteletét, amelynek a kőnigsbergi bölcs szavai szerint kategorikus imperativusként kell élnie szivünkben, ama buzgóságukért, amellyel megnyitották előttünk a tudományok végtelen perspektíváját s megismertetve bennünket az emberi tudás és szellemi haladás kincseivel a tudományok szeretetét oltották bele fogékony lelkűnkbe ; mélyen érzett hálánkat fejezzük ki azért, hogy ;:z egész tanári működésükkel ideálizmusra neveltek minket. Az élet iskolájában megfér- fiasodva s tiz év távlatán át nézve tanító és nevelő munkásságukat, az elismerés és hála szavait tolmácsolom társaim nevében is azért a fáradságukért, hogy segitettek belőlünk embert faragni s azért a szabad szellemért, mely nevelői munkájukban vezérelte Önöket s mely a pro' testáns iskoláknak ősi hagyománya ; s midőn Ígérem, hogy szeretett iskolánkra és szeretett tanárainkra mindenkor örömmel és hálával fogunk visszagondolni, arra kérem Önöket, mélyen tisztelt Tanár Urak, hogy őrizzenek meg benünket továbbra is szives emlékezetükben. Isten áldása legyen Önökön ! Ezen üdvözlő szavakra a tanártestület nevében az igazgató válaszolt szeretettel, melegséggel s a férfiakká előlépett ifjaknak éltök pályáján boldogságot kívánt; lelkűkre kötötte azonban azt, hogy az „édes anyáról“ és „iskoláról“, melynek emlőin növekedtek nagygyá, soha ne feledkezzenek meg! Az iskolából a temetőbe mentek az egykori iskolatársak, ahol nevükben, szép' beszéd kíséretében, dr. Lukács Tihamér tett koszorút elhunyt tanárjok, Mészáros Ferenc sírjára. Délben a tanárikar részvételével közebéd volt a Sóstón, ahol meleg hangulatban maradt együtt a társaság a késő délutáni órákig. 3. Negyedszázados találkozás. Megvalósult! Az előre kilátásba helyezett találkozás, melyet az 1887—88-ik iskolai évben itt legelső ízben érettségi vizsgálatot tett akkori ifjak, komoly, már-már dere- sedő hajzatu többnyire családos férfiak, 1913-ik év junius havának 29-ik napjára terveztek, csakugyan megtörtént. Az akkori 18 tagból álló VIII. osztálynak 10 tagja csakugyan összejött iskolánk falai között, hová magukhoz hívták meg a főgimnázium Kormányzó-Tanácsot és tanártestületét, hogy a szivökben élő s az idők folyamán fokozódva növekvő „hálának“ adjanak ajkaikkal is hangos kifejezést. — Az egybegyűltek sorából kilépett Szesztay László mérnök, műegyetemi tanár, ki a következő beszédben tolmácsolta a kis társaság érzelmeit:
