Evangelikus főgimnázium, Nyíregyháza, 1913
41 A tanártestület nevében pedig az intézet jelenlegi igazgatója Leffler Sámuel mondott hálás köszönetét azoknak a tanítványoknak, akiknek ezelőtt 25 ével tanárjok és nevelő-osztályfőnökük volt s akiket nyolc éven át tanítva, leikéhez forrott barátai gyanánt szeret és tisztel ma; „az én elvem — úgymond — kezdettől fogva az volt az iskolai bánásmódom közben, hogy azokban, akiket a gondviselés mint tanulókat elémbe terelt, „jövendő munkatársaimat és jövendő barátaimat“ lássam, íme a jelen óráiban ez az ige testet öltött!!“ Ezzel a főgimnázium dísztermében megejtett diszünnep véget ért s az egybegyült társasága „Korona“ vendéglő ebédlőjében társas lakomára ült egybe, hol igazi intimitású zamatos felköszöntők valóságos raja hangzott fel vidám pohárcsengés között, feledhetetlenné téve ezt a napot, melyet a legbensőbb szeretet és hála érzelmei avattak ragyogóan szép ünneppé! Ugyanez nap estéjén Burger Pál földbirtokos, a 25 év előtti tanulótársak egyik tagja, látta szívesen vendégeiül az ünneplő társaságot a városhoz közel fekvő „Kőlaposi“ birtokának kastélyában. Gyász. Alig nyíltak meg iskolánk ajtai, máris a megújulás őrömét jelző nemzeti zászló helyén a komor szinü, sötét gyászt hirdető lobogó lengett. Porubszky Pál, iskolánk jeles tanára, a magyar önképzőkör jubilált elnöke 1913. évi október hó 13-ik napjának éjjelén 10 órakor, életének 59-ik, buzgó és áldásos tanári működésének 32-ik évében hosszasan lappangó betegeskedése és nehány napi ágyhoz szegező kinos szenvedés után az Úrban csendesen elhunyt. Kihűlt tetemeit október hó 15-én délután 3 órakor kisértük ki az ifjúság, a kormányzó tanács, s a város egész társadalmának részvétele mellett a város északi részén fekvő temetőbe, a Morgóba. A sírnál Dr Prőhle Vilmos tanár vett búcsút a szeretett kartárstól ekképen: Megtértél hát te is Keveházába, jó Porubszky Pál, hűvös őszi harmat, bús levélhullás idején. Deli ifjúságod aranykorában vitéz magyar bajtársakkal, halált osztva, halálra szántán jártad a harcok véres mezejét, becsülettel, dicsőséggel; de a te vitézi lelked alapjában galambszelid lélek volt s a kardcsörgés és ágyúdörej világából oly pályára vitt, hol el kell némulnia a dicsőségvágynak, a tülekedő önzésnek, ahol csak erkölcsi siker a jutalom, amit szelíd, szerény lélekkel, szeretettel végzett munka biztosit.
