Evangelikus főgimnázium, Nyíregyháza, 1912
— 29 — ifjú lelket arra, hogy az élet minden viszontagságai és szenvedései között nem áll egyedül, hanem a gondviselő mennyei Atya oltalma alatt, meg- edzeni az akarati erőt a tőlünk nem függő és nem saját hibáinkból eredő legnagyobb bajok türelmes elviselésére is, a jövő iránt táplált kétségek idején az égiek felé, a Krisztus evangyélioma felé irányítani tekintetünket: ez a legnagyobb emberi boldogság forrása. Ezt a forrást igyekezünk mi ápolni, tisztán megóvni a hitnek erejével. És mert a különféle vallásfelekezethez tartozó ifjak minden irányban szabadon, nyugodtan, elfogultság nélkül vehetnek részt saját vallásuk gyakorlatában és soha nem esik szó arról, hogy az egyes vallásokat összehason- litgatva egyiknek vagy a másiknak előnyeit, vagy esetleg hátrányait bolygatnák a tanulók és tanítók egymás között: ezért a legnagyobb béke, egyetértés, testvéri szeretet honol népes iskolánkban. A vallás- háboritót magunk között meg nem türjük, el nem szenvedjük. Mindenki tisztelje, szeresse, kövesse a maga vallását, de ne bántsa még gondolatban sem a másikét! így élünk, igy cselekszünk. Az iskolai ünnepek alkalmasak arra, hogy az ifjúság fogékony lelkületéhez nemesitőleg hozzáférhessünk s azt széppel, jóval, igazzal, szent érzelmekkel meg is termékenyítsük. Ilyenek voltak időrendben : 1. Az iskolai évet mindenkor istentisztelet keretén belül szoktuk megnyitni, hol a szorosabb értelemben vett egyházi beszéd helyett az ifjúság vallás-erkölcsi érzelmeinek nemesítésére irányuló szavakat hallat az igazgató a jelenlévők előtt; a tanévet nemkülönben hálaadó ünneppel fejezzük be. 2. Nem ugyan közvetlenül a főgimn. falain belül, de a mi iskolánkkal szoros viszonyban összekapcsolódva ült e város, sőt az egész vármegye egy nagyszabású magasztos, hazafias szent ünnepet szeptember hó 29-ik napján vasárnap délelőtt: a Kossuth Lajos szobrának leleplezési ünnepét. Részt vett ezen a mi egész tanuló ifjúságunk és tanártestületünk, részt a kormányzó tanács, melynek feje, főgimnáziumunk felügyelője, dr. Meskó László országgyűlési képviselő mondta a szobrot leleplező nagyszabású, eszmékben gazdag, lelkesítő, tanító, gyönyörű beszédét, melynek csak néhány bevezető gondolatát iktatom ide: Tisztelt ünneplő közönség! A magyar nemzet történelme hasonlatos az égbolthoz, melynek csillagai egymást múlják felül fényben, ragyogásban. Mindegyik csillag nemzeti történelmünk egy-egy nagy alakja, ki legelői járt abban, hogy megvalósítsa azt a feladatot, melyet az ő korának ke lett betölteni. Minél sötétebb, minél sivárabb a jelen, a múlt ragyogása annál fénylőbb, annál kápráztatóbb; s minél mélyebben tekintünk a letűnt századok vészes, viharos, de dicsőséges történetébe: a mai kor törpe-
