Evangelikus főgimnázium, Nyíregyháza, 1907
59 Ezen üdvözlő szavakra is megfelelt a jubiláns, hangsúlyozván azt, hogy ő és társai tanári működésükben nem ismernek vallásfelekezeti külömbséget., hiszen meg vannak arról győződve, hogy minden ember szívében ott lakik az Isten s annak imádási módja kinek-kinek legegyénibb tulajdona; nem szabad tehát az iskola kebelében a felekezeti villongást felébreszteni vagy annak némely vidékeken feléledt tüzét az elfogúltsággal felszítani. Eddig is ezt tette s ezután is ilyen értelemben cselekszik. Végül Kubacska István, a szabolcsmegyei általános tanítóegylet nyíregyházi járáskörének elnöke, a testület képviseletében üdvözölte Porubszky Pált, mint a tanítótestület rokonkeblü barátját s ügyeinek támogatóját. Ezen üdvözletei is hálás köszönettel viszonozta az ünnepelt. A lélekemelő ünnepélyt az ifjúság daloskörének éneke fejezte be. Délben a Korona vendéglő éttermében bankettre gyűlt össze mintegy 160-ra menő közönség, a város előkelősége és vezetősége, hol egymást érték a szellemes felköszöntők, természetesen mindenik azzal nyert befejezést, — amit örömmel fejezek ki itt e helyen is még egyszer, hogy a mi kedves barátunkat áldja meg az Isten az ő boldogító áldásaival, hogy a magyar ifjúságot még hosszú éveken át taníthassa, vezethesse minden szépre, jóra és nemesre. A közebéd derekán általános lelkesedés ragadta el az együtt örvendő sereget, midőn körébe főgimnáziumunk közszeretetben és igaz tiszteletben álló felügyelője, dr. Meskó László államtitkár megérkezett s poharát fenkölt beszéd kíséretében emelte az ünnepekre, úgyis mint tiszteletbeli tanár, úgyis mint az országos ág. h. ev. tanáregyesület elnöke. Az ünnepi hangúlatot a tréfa enyelgő szellője üdítette fel dr. Vietórisz József „Emléksorok“ című költeményének köztetszésben részesült felolvasásakor. így ért véget a mi ünnepünk. Ad multos annos! 6. Március hó !5-ét ez évben is odaadó igaz lelkesedéssel ünnepelte meg a tanártestület és a tanúióifjúság, a kormányzó- tanács h. felügyelőjének, több tagjának és számos tanügybarát- nak jelenlétében.