Evangélikus főgimnázium, Nyíregyháza, 1906

nek, csak az egy Istennek és másba ne bízzék, mint önnön erejében. És megírta ezt is vértanuk vérével, bítófák tö­vében ! Óh Arad, Arad! mily sötét is a te gyászod! sötét, mint a test vérgyilkos lelke; néma, miként a sírhalom, melyről pribék kéz korbácsolja el az anyját sirató árva gyermeket! Óh Arad! te vérbe áztatott fekete szemfedője i magyar dicsőségnek, magyar sza­badságnak ! Hogy veled megszűnt volna e boldogta­lan nemzetnek megpróbáltatása, kínszenvedése, nem tudom, nem is hiszem. Ezeréves történelmünk leg­dicsőbb két esztendejének te vagy záróköve s úgy meredsz az ég felé könnyben ázó szemeink előtt, mint a kétségbeesésnek sötét démona, mintha el akarnád takarni előlünk a múltat s jövendőt, hogy csak téged lássunk s vagy menjünk tengeren túlra új földet keresni, régi gyászt feledni, vagy borúljunk le hősvértől pirosúlt meződön és zokogjunk, zokog­junk, míg szívünk meg nem szakad! De ime! Az aradi bilófák felett is megcsillan egy fénysúgár! 1849. október hatodikénak sötét éj­jelébe is beleragyog egy csillag, bíztató fényű, feltá­madást hirdető ! Törüld ki szemedből a könnyet, melytől látásod meggyengült, törüld ki és nézz oda bátran: a te csillagod az, magyar ifjúság, a te nem­zeted csillaga, 1848. március idusa! Nemzetek feltámadhatnak, a szabadságot nem lehet örökre sírba zárni. Él még a magyarok Istene ! Feltámad még halot­taiból az ősi dicsőség, lesz magyar szabadság, csak méltó légy rá, nemzetem virága, magyar ifjúság ! Ezt hirdeti néktek március idusa. De, ha nem hiszitek s jól fel nem készültök, hiába ünnepellek s hiába szóltam ■‘Cm. ^Éljen a haza. éljen a szabadság! —" * * — 58 -

Next

/
Thumbnails
Contents