Evangélikus főgimnázium, Nyíregyháza, 1904

V

lomnak csak felelős kezelője igyekeztem lenni. Az egyetértés ápolása meg különösen szívemen feküdt.

Hasonló szeretet, igazságosság vezérelt tanítványaimmal szemben is, akiket istenfélelemre, sziilőszeretetre, az elöljáróság és tanárok tiszteletére, becsületes munkára, hazaszeretetre serkenteni soha meg nem szűntem. Kétségtelenül ily irányú ezen eljárásomnak tulajdoníthattam aztán azon bizalmat, jóindulatot, mondhatnám kitüntetést is, melylye! engemet a tekintetes főgimnáziumi tanács több ízben megajándékozni kegyeskedett, melyért fogadja forró köszönetemet, soha el nem múló hálámat! Higyje el a tekintetes főgimnáziumi tanács, fájdalmas a válás, fájdalmas mindenek előtt azon tanintézettől, melynek bölcsőjét én is ringattam, melynek fejlődésén én is közreműködni igyekeztem s érdekeinek férfikorom erejét, javát áldoztam ; de fájdalmas az elválás azért is, mert oly testületekkel: főgimnáziumi tanács, tanári kar, és oly férfiakkal kell a hivatalos érintkezést megszakítanom, akiket állandóan tisztelni és becsülni tanúltam. Az Isten jutalmazza meg, nagyságos felügyelő úr, tekintetes tanács, a főgimnázium érdekében kifejtett mindennemű munkálkodásukat, és adja meg mindnyájuknak a szív és lélek legszebb jutalmát, azt az édes érzést, mely a jól teljesített kötelesség tudatából ered, fakad! Magamat szíves jóindúlatába, emlékezetébe ajánlva maradtam Nyíregyházán, 1904-ik évi december 17-én nagyságos főgimnáziumi felügyelő, tekintetes főgimn. tanács alázatos szolgája: Martinyi József.«

Felolvastatván a búcsúzó igazgató levele, dr. Meskó László főgimn. felügyelő meghatva szólalt fel s mély sajnálattal vévén tudomást a lemondásról, következőket mondotta:

»Kiváló erőtől veszünk — úgymond — búcsút, ki 36 évi működése alatt úgy is, mint nagytehetségű tanár, úgy is, mint bölcs, tapintatos igazgató, minden téren, ahova a közbizalom állította, nagy sikereket ért el. Szerető atyja volt az ifjúságnak, igaz barátja kartársainak, s méltó tagja annak a protestáns tanári gárdának, mely egy Vandrákot, Hazslinszkyt számlált tagjainak sorában. Kötelességeinek pontos teljesítésében hazafias és protestáns érzület vezérelte, az iskola felekezeti jogaiból semmit sem engedett, s az a jó viszony, mely közte s felettes hatóságai között iskolánkba lépésével nyert alapot, az idők folyamán soha meg nem rendült, inkább fokozódott. Ezt elmondhatja róla a vele érintkezésben volt autonom testületek valamennyi tagja. Ott volt