Evangélikus főgimnázium, Nyíregyháza, 1904

51 nyugalomra; ez is az igazgató elé állíttatván, a megdorgálás utáü egészen a tanév végéig a legjobban viselte magát. Mindamellett lehetetlen észre nem venni a mai ifjúság viseletén ennek a kor szellemének rontó, eltorzító hatását; a szerénytelenség, a hányivetiség, az elbizakodottság, az idősebbek­kel szemben bizonyos tiszteletlenség, a nagyzás, a könnyű, munkanélküli életmód felé való veszélyes hajlam fel-feltünede- zése, fájdalom, már a középiskolába járó ifjúknál is nem ritkán észlelhető. Ugyan hol keressük ezeknek a szépséghiányoknak, sőt veszélyes bajoknak a forrását? Talán az iskolában, talán a tanítókban? Nem! Hiszen ott örökös küzdelemmel harcolunk éppen a fentebbi kóros tünetek ellen. Megtaláljuk a baj forrását itt-ott a szülői házban, az apák, anyák dédelgető bánásmódjában, elfogultságában, a családi élet bajaiban; több esettel tudnám igazolni állításomat, hogy az apa a legnagyobb igaztalanság védelmére kelt fia érdekében s ezzel rnegrontolta fiában az erkölcsi érzéket, mert igazmondás he­lyett hazugságot látott a fiú. De a felnőttek, a nagyok, maga a társadalom se igen támo­gatja az iskolát abban a törekvésében, hogy szerény, munkás, tisztességtudó, alapos ismeretekkel bíró ifjakat neveljen. Kétségbe vonja egyes középiskolai tantárgyak szükségét, képző és ismeret- terjesztő erejét, mindent a rideg hasznosság elve szerint becsül, kitépi az ifjú lélekből az idealismus felé hajló nemesebb érzést, le, a földre állítja őt az állatokkal egy sorba, a létért való küz­delemben nem igen válogat az eszközökben s így: „példájával, életével, gyarlóságaival“ magához hasonlóvá igyekszik tenni az ifjú nemzedéket is. Ámbár akadnak tiszteletreméltó kivételek is, még sem jól van ez így! Tiszteljük az ifjúságot abban, hogy magunk is jók vagyunk s jó példánkkal neveljük azt naggyá. Puero debetur maxima reverentia! Végül a sajtó egy része és pedig jelentékenyen kiseb­bik része is bőven rászolgál, hozzájárúl az ifjúság erkölcseinek elvadulásához. Ma, hála Istennek, olvas már a magyar közönség, még a falusi ember is, lapot olvas az ifjú, férfi és agg. De vájjon építi-e az erkölcsi érzéket az, ha csúnya bűnök lajstromát (lopis, szökés, sikkasztás, csalás, gyilkosság stb.) 4*

Next

/
Thumbnails
Contents