Evangélikus főgimnázium, Nyíregyháza, 1903
Szépen kimagaslik ünnepségeink sorából a Nagykálló városában tartott iskolai ünnep Főgimnáziumunk tanári kara és ifjúsága ugyanis a millenniumi emlékünnepet május 10-én a nagykállai szabadságszobor előtt tartotta meg. Nagykálló városának érdemes elöljárósága s az ottani állami gimnázium tanártestülete nemcsak tudomásul vette az ünnep bejelentését, hanem a maga részéről is mindent elkövetett, hogy sikerüljön az ünnep s becsületet valljon a régi magyaros vendégszeretet. A 15 tanárból és 372 tanulóból álló társaságot, mely vonaton ment Nagykállóba, a város nevében Seres József főjegyző, a gimnázium nevében Schurina István igazgató üdvözölte, kiknek szives szavaira a főgimnázium igazgatója válaszolt. A zászló alatt trombita és dobszóval bevonuló ifjúság csakhamar otthonosan érezte magát a fellobogózott városban, melynek nevezetességeit az ottani diákokkal együtt kisebb csoportokra oszolva, érdeklődéssel nézte meg, míg a tanártestület reggelire a kállai kollegák vendége volt. Az egyre jobban és jobban sötétlő felhők s a csakhamar megindult eső kissé megzavarta, de meg nem gátolta a kilenc órakor kezdődő hazafias ünnepet, melyben a kivonult ifjúságon kívül Nagykálló város színe-java jelen volt. Tanítóik vezetése alatt kivonult a népiskolák növendékserege, fiúk, leányok egyaránt. Főgimnáziumunk dalosköre a Hymnust énekelte el, majd Porubszky Pál főgimn. tanár méltatta szép beszédben a nap jelentőségét, alkalomszerüleg beleszővén beszédébe az imént eltemetett Jókai Mórnak emlékezetét is. Ezután Dubay István főgimn. tanuló lépett az emelvényre s hatásosan szavalta el Jókainak „Ezer év“ című költeményét. Őt Kiss Pál főgimn. tanuló váltotta fel, ki ügyes beszéd után a főgimn. ifjúság szép koszorúját tette le az emlékmű talapzatára. A nagykállai testvér-gimnázium nevében Bodiu Mihály tanár intézett buzdító beszédet az ifjúsághoz, mely figyelmes meghatottsággal hallgatta a hazafias érzéstől hevített gyújtó szavakat. A beszéd után két tanuló a kállai gimnázium koszorújával díszítette az emlékoszlopot. A beszéd előtt és után a főgimnázium dalosköre szerepelt két hazafias darab eléneklésével.