Evangélikus főgimnázium, Nyíregyháza, 1903
59 S igaza volt, mert nemzetünknek bizony sokszor elborúlt egén akkor is „sötét felhő“ tornyosult, mely sűrű gyászfátyolként nehezedett a lélekre, hogy ne kívánjon emlékezni, ne tudjon remélni! Lebbentsük fel e fátyolt ma, mikor a törvényhozás intézkedéséből nemzeti ünnepet tartunk, s az 1848-ik évi törvények szentesítésének évfordulóján pillantsunk vissza ez örökre nevezetes törvények történetére, fontosságára és eredményeire. Valóban megragadó az a kép, melyet az 1848-ik évi április hó 11-ik napjának története tár elénk. A király az utolsó rendi országgyűlésen Pozsonyban a következő szavakkal nyújtja át a nádor kezébe a szentesített harmincegy törvénycikket: .Én magyarnemzetemnek szívből óhajtom boldogságát, mert abban találom fel a magamét is. Amit tehát ezek elérésére tőlem kívánt, nemcsak teljesítettem, hanem királyi szavammal erősítve ezennel át is adom neked, kedves öcsém s általad az egész nemzetnek, úgy, mint kinek hűségében leli szívem legfőbb vigasztalását és gazdagságát.“ E beszédre a nádor következőleg válaszolt: „Egy boldogított, hálás nép környezi itt Felséged királyi székét, s a nemzet szíve soha forróbb szeretettel, több hűséggel nem dolgozott fejedelme iránt, mint dobog most Felségedért, ki a jelen törvények szentesítése által honunk ujjáalkotója lett. Valamint új, életerős alapra fektették ezek a törvények a magyar alkotmányt, úgy biztosabb alapot nyert általuk az a szent frigy is, mely e hazát Felségedhez s királyi házához édes kapoccsal köti.“ A nagy jelenethez hozzáteszi a történetiró, hogy „a királyi család a rendek és a közönség lelkesült éljenzései között távozott, a főrendek és követek pedig saját házukba mentek, hogy együttes ülésben hallgassák meg az április 11-én szentesített törvényeket.“ Figyeljük meg jól e nyilatkozatokból egyfelől annak kijelentését, hogy a király a magyar nemzet hűségében leli szívének legfőbb vigasztalását és gazdagságát, másfelől azt a kitörő lelkesedést és igazi boldogságot, mellyel a rendekben képviselt nemzet e törvényeket fogadta. Volt-e oka a királynak e nyilatkozatra? volt-e oka a nemzetnek e boldogságra ? Bizonyára volt; mert válságos időkben, mikor vihar söpör végig a világon, rettentő vihar, mely felszabadítja a lekötött erőket, megingatja a trónokat s rombadönti az intézményeket: hatalmas tőke a nemzeti hűség, mert kiapadhatatlan forrása minden áldozatnak azért, akit szeret, azért, akiben bízik. Őszinte volt-e a kijelentés, vagy csak a körülmények által kicsikart kényszerű nyilatkozat: nem kutatta, mérlegelni nem akarta a nemzet; jogos bizalmatlanságánál százszorta nagyobb volt az öröme azon, hogy nemzet és király között, ha mindjárt csak látszólag is, létrejött az a kívánatos összhang, mely nélkül soha nem volt boldog a magyar, s hogy végre-valahára teljesültnek látta legfőbb óhajtását, melynek megvalósításán kézzel, ésszel, áldozattal, kitartással annyit fáradott. Mert ne gondoljátok, hogy e törvénysorozatot egyetlen nap véletlen szerencséje, egyetlen ember gondviselésszerü éleslátása alkotta meg; hosszú évtizedek érlelő hatásának, legnagyobb honfiaink vállvetett munkájának eredménye az, melyet bölcs megfontolásnak kellett előkészitenie, s elszánt akaratnak megvalósítania. Mióta Európa művelt népei megunták azt a természetellenes állapotot, hogy legjobb tehetségüknek saját boldogságuk érdekében való kifejtése és érvényesítése helyett sokszor a legönzőbb hatalom akaratának végrehajtói s idegen érdekek vak eszközei legyenek, mióta öntudatra ébredett bennük a hosszú időkön át
