Evangélikus főgimnázium, Nyíregyháza, 1903
dozását. Ennek eredményeként öntudatos belátással, bár a részletekben itt-ott elkövetett tévedéssel, tünteti fel a magyar nyelvnek fokozatos térfoglalását II. Lipót, Ferenc és V. Ferdinánd alatt; és pedig nemcsak a társadalomban és irodalomban, hanem a törvényhozásban és közigazgatásban is. Széchenyi, Wesselényi, Felsőbüki Nagy Pál és Kölcsey hazafias küzdelmeivel szembeállítja a főurak ellenállását, mint akik ellenségei voltak mindannak, ami nemzeti. De nemcsak a nemzeti törekvéseket megbénító osztrák ármánykodásról, hanem Európa nemzeteinek, a királyoknak magatartásáról, a magyar nemzeti közérzületről is helyes szempontok szerint fest hű képet, mely utóbbi a törvények alkotásában, a Magyar Tudományos Akadémia megalapításában, a színészet felkarolásában nyilatkozott meg, hogy aztán az absolutismus annál kegyetlenebb csapást mérjen rá. Végül a kiegyezés óta lefolyt időszak rövid ismertetése után rekapitulálja, majd emelkedett hangú befejezéssel zárja be munkáját. Stílusa többnyire szónokias és olyan szenvedélyes ki- fakadásokban bővelkedik, amilyenek értekező stílusban legalább is szokatlanok, amikor például, macskanadrágba bujtatott magyarokról, német huncutságról és más effélékről szól. Mindezt azonban tüzes magyar érzése, hazafias felbuzdúlása mondatja vele, mit épúgy nem tekintünk hibának, mint a helyesírási hibákat, amiket bizonnyal a másoló követett el. E jelentéktelen fogyatkozások mellett a IV. számú pályamunka oly jelességekkel ékeskedik, amelyekkel minden versenytársát felülmúlja, s igy szerzője méltán rászolgált a 100 koronás pályadijra; mellette az I. számú munka szerzője szorgalmáért, komoly törekvéséért érdemel elismerést, indítványozzuk tehát, hogy a főgimnáziumi pénztárból 25 korona jutalomban részesüljön, mig a Ifi. és II. számú pályamunkák törekvő szerzői kivívták maguknak, hogy nyilvános dicséretet arassanak munkálkodásukért. A bíráló-bizottságnak a tanártestület által magáévá tett eme véle- ményes javaslatát a főgimnázium kormányzó tanácsa elfogadván, a jeligés levélkék felbontása után kitűnt, hogy a 100 koronás pályadíjat nyert munka szerzője: Porkoláb Zoltán, a 25 koronával jutalmazott munka szerzője: Zsiska Dániel, a III. és IT. számú, s megdicsért pályamunkák szerzői: Hemlei Ábrahám és Ruhmann Emil. 5. Az 1848-diki törvények szentesítésének, április 11-ének évfordulóján, a napnak történeti fontosságát dr. Vietórisz József tanár méltatta. Ünnepi beszéd az 1848-ik évi törvények szentesítésének évforduló napján. Mikor ünnepet ülünk, emlékezni és buzdúlni akarunk. Kegyelettel adózunk a múltnak, mely immár az emlékezeté, s reménnyel nézünk a jövőbe, mely a miénk és maradékainké. Vajha igaz lenne minden kegyeletünk, vajha jogos lenne minden reménységünk! Valamikor azt énekelte a költő, hogy Múltadban nincs öröm, Jövődbe nincs remény.
