Evangélikus főgimnázium, Nyíregyháza, 1903

házát, arra á szokott büntetést kell szabni.1) 1561-ben újból kimondják hogy feje és javai elvesztésének terhe alatt senki se adja házát zálogba nemesnek, és Kendy Ferenc házát, melyet o Szalánczy Jánosnak és Gyulai Mihálynak zálogba adott, megbecsültetvén, a városnak visz- szaváltják, mert azt nem tudják elszenvedni, hogy közöttük nemesek legyenek. 1577-ben Pesti Lukács eladta házát valami Pribék János nevű nemesnek. A polgárság nem tűrhette ezt, mert ez a város szabadsága ellen van, azért kéri a bírót, hogy az ingatlant ne hagyja nemesre szállani.2) Székelyudvarhely 1604-ben azt a határozatot hozza, hogy háztelkét senki el nem adhatja, ha nem a biró és a tanács beleegyezésével s aztán hozzáteszi: «hogy ha in futurum oly ember találkoznék, kinek itt volna öröksége, magának valamit a városi szabadságon kívül követelne, immunitást, nobilitást, vagy bármi más, a városi törvényekkel ellentétben álló exemptiót, az ilyen embernek a városi tanács házát elvehesse, megbecsülhesse, kifizesse, ó't magát a városból removeálván, semmi birodalma itt ne legyen és igy teljességgel afféle rebellis és contumax ember a civilis status közül penitus találtassák »3) Marosvásárhely 1607-ben, majd 1634-ben majdnem szóról- szóra veszi át Székelyudvarhely fentebbi statútumát s hozzá teszi: «hogy igy az Úristennek kegyelmességébó'l mindenben egyszivüek és egyesek lehessünk és városunk unióját megtarthassuk és alkalmazhassuk, maradékainknak csendes és egyes állapotot hagyhassunk. Quod faxit Deus Amen.»

Látnivaló e statútumokból, hogy a magyar és székely városok csak rendi érdekeiket féltették s azt meg is oltalmazták. Mikor ez kevésbbé sikerült, nem átallották az országgyűlés elé vinni a dolgot, mint például 1607-ben a kolozsvári országgyűlésen történt; ott azonban nem valami barátságos fogadtatásra talált az ő szeparatisztikus törekvésük, mert az említett országgyűlés a városban házat biró nemesek birtokjogát megerősítette, okul hozván fel, hogy a városok is bírnak a megyékben nemesi birtokokat. A viszonosság és méltányosság tehát a nemesek mellett szól, de nem zárja ki azt, hogy a nemesek városi telkük után a városi terheket viseljék, amint a városiak is kötelesek viselni a megyei birtokokkal járó terheket.4)

Ez világosan érthető álláspontja volt az országgyűlésnek s a városok levonván annak következményeit, mint láttuk, csak mint egyenrangú polgárt bocsátották be a nemeseket, sőt annyira óvatosak voltak, hogy azon büntetésen felül, melyet a házát nemesnek eladó

4) C. St. H. M. I. 176. Megjegyzendő, hogy Kolozsvár lakosai még ebben az időben nagyrészt szászok voltak s magát a várost is a szász városok közé számították. De bár ezután hamar megmagyarosodott, e statumát 1683-ban újból megerősítette.

2) Jakab Elek: Kolozsvár története II. 135.

C. St. H. M. I. 87.

4J Erdélyi Országgyűlési Emlékek VI. 502. 1.