Evangélikus főgimnázium, Nyíregyháza, 1903
11 a nemest s azután kikergette. Szóval oly általános volt a polgárság ellenállása a birtokszerző nemessel szemben, hogy az 1561-iki törvény megújításáról és kibővítéséről kellett intézkedni. Már az 1608-iki országgyűlésen a 13. t-cikkben megerősítették az 1561-iki törvényt, hangsúlyozván a nemeseknek birtokszerzési jogát, de úgy látszik, kevés eredménnyel, mert azután is megmaradt a városi polgárság e visszaélésben, bár az 1635: 21. t.-c ugyancsak világosan kimondta, hogy a polgárok a köztük házakat venni akaró uraknak és nemeseknek semmi akadályt ne tegyenek s tőlük a birtoklás módjára térit- vényeket kicsikarni ne merjenek. Egy ilyen ügy 1649-ben az országgyűlés elé is került. Körmöcbányán ugyanis az esztergomi érsek Wenger Mihály polgártól 2000 írtért egy házat vett s e ház már birtokában is volt, midőn a város tanácsa ily hatalmas úrral szemben is lefoglalta azt és visszaadni az érsek felszólítására sem volt hajlandó. Az országgyűlés erre felhatalmazta az érseket, hogy az e tárgyban hozott törvények erejével egy protonotariussal végrehajtásilag helyezze magát a ház tulajdonába s egyúttal minden jogorvoslat kizárásával büntessék meg a várost.1) Körmöcbányának ez az esete oly hatással volt a többi magyarországi városokra is, hogy többé ily esetek nem igen ismétlődtek. Maguk közé bocsátották a nemeseket, de egyáltalán nem tudták megállapítani a határt, hogy meddig van joguk a nemesek birtoklási, örökösödési és egyéb peres ügyeibe beleavatkozni. Mint a többi városi lakosokra, úgy a nemesekre is szerették alkalmazni az ő statútumaikat, nem külömböztették el azoknak városi és városon kívüli vagyoni viszonyainál a birtoklás kétféleségét, nem tekintettek sokszor arra sem, hogy azok személyével szemben semmi joghatóságuk sincs. Peres ügyekben az ő végrehajtó fórumuk lefoglalta a nemesek házait, sőt a háborús időkben a városokba vitt egyéb ingóságait, ellenszegülés esetén gyakran feltörték, felnyittatták a házak zárait, törvényhatóságuk terén kívül álló birtokok és örökségek felett bíráskodtak, az elhunyt nemesek házát, vagyonát az örökösök sérelmére mindjárt a haláleset után lepecsételték s az örökösöket az országos törvényekben foglalt szabályok ellenére, az ő hatóságuk utján kizavarták2). Volt azonban e tekintetben az ő eljárásukban is igazság. Mert az országos törvények nem vették figyelembe, a városokban szerzett nemesi birtokoknál a városi polgárbirtok természetét s azt minden tekintetben oly nemesi birtoknak szerették volna tekinteni, mint a többi nemesi birtokokat. így például az 1647. 87. t.-c. kimondotta, hogy «nemeseknek a városokban levő örökségei hűtlenség esetén a királyi ügyészségre szállanak,» ami nyilvánvaló sérelem volt a városokra, mert eddig minden birtoknak örököse a város volt. 9 1649: 23. t.-c. A büntetés az 1639: 44. t.-c. értelmében 2C00 magyar forint volt. 2) 1647. 78. t.-c.
