Evangélikus főgimnázium, Nyíregyháza, 1902
59 Természetes azonban, hogy az általánosságban jóknak nevezhető tulajdonságok mellett vannak e pályamunkáknak közös hibái is, melyek részben a pályázók megfelelő gyakorlatának hiányában, részben a pályázat határidejének a felölelt anyaghoz képest alig elegendő rövidségében gyökereznek. Ilyen közös hiba például az, hogy mindegyikben több az életrajz, mint a jellemzés, már pedig e nélkül puszta adathalmazzá válik a munka; az is hiba, hogy a szerkezet nem mindenütt világos, holott e nélkül erős épület helyett inkább csak ködképekhez juthat az ember; érthető, ha mindjárt nem menthető is, az a hiba, hogy a tárgy uralkodik rajtuk s igy könnyen esnek egyoldalú túlzásba; végül azt árulják el, hogy szerzőik vagy nem értek rá, vagy nem vettek fáradtságot az úgynevezett utolsó simításra. Pedig e hibák nagy részét kikerülhették volna, ha nem lépik azt a határt, melyet a feldolgozandó anyag terjedelmére nézve a föltételek megszabtak. Jól teszi tehát az ifjúság, ha e tapasztalatból is okulást merít a jövőre! Mindezen hibák legnagyobb mértékben a III. számú pályaműben találhatók meg, melynek jeligéje: „Istenért, hazáért és szabadságért!“ Közepes ismeretek egyszerű reprodukciója ez, túlságosan részletező, krónikás modorban, inkább a tankönyv, mint a felsorolt 14 forrásmunka alapján; ellentmondó állitásaí, stílusbeli fogyatkozásai, minden törekvése mellett is, gyakorlatlan kezdőre vallanak. Az I. és IV. számnak valamivel jobbak az elsőnél, de mégsem elég jók arra, hogy megüssék a megkivánt mértéket. Amaz, melynek jeligéje: „A haza minden előtt!“ különösen a szerkesztés és jellemzés hibájában szenved ; külső történetet ír kevés kritikával, inkább csak vázlatosan; s bár egyszerű, folyékony stílusa ajánlja is, hézagossága, aránytalansága sokat levon belső értékéből. Emez pedig, melynek jeligéje: „Mindent a hazáért!“ 118 lapra terjedő fejtegetésében mintha nem tudná áttekinteni a szóban levő korszakokat, mintha nem vizsgálta volna meg az események okait, a mozgalmakat csak futólag érinti; a párhuzam megvonásában már ügyesebbnek látszik, de itt is inkább csak nagy mondásokkal takarja a jellemzés fogyatékosságát. Komolyabb törekvésre, határozottabb tehetségre és kitartóbb munkára vall a hátralevő négy dolgozat, melyek mindegyikében figyelemreméltó sajátságok emelhetők ki, úgy, hogy együttvéve a pályázat sikerét határozottan biztosítják. A II. számú dolgozat szerzője például, ki 174 lapra terjedő munkájára szintén a „Mindent a hazáért!“ jeligét írta, határozottan gyakorlott stiliszta, úgy, hogy munkájának egyik-másik része, különösen a kuruc költészet jellemzése, sikerültnek is nevezhető, azonkívül őszinte pathosza is dicséretet érdemel; jellemzése azonban gyengébb, s egy-két tárgyi hiba is belecsúszott a fejtegetésbe. Világos szerkezet és ügyes csoportosítás jellemzi a VII. számút, melynek jeligéje: „Az igazságért!“ E tekintetben határozottan kiválik a többi közül; másfelől azonban jellemzésének egyoldalúsága és stílusbeli hibái miatt ez sem minősíthető a jutalomra. A VI. számú pályamű, melynek jeligéje: „Si deus pro nobis, quis contra nos?“ azt árulja el, hogy szerzője mélyebben tudott bepillantani az események belső fejlődésébe, s beosztásában teljességre, feldolgozásában sokoldalúságra törekedett. Szinte érdemes lett volna a pályadíjra,
